paso2015

12 éves a PASO

Tizenkettedik születésnapját ünnepli a Pannonia Allstars Ska Orchestra május 15-én a Barba Negra Track-ben. Korábban soha nem hallott dalokra, ritka ínyencségekre, a 12 év legnagyobb slágereire, no és persze sok-sok táncra számíthat, aki ellátogat e jeles eseményre. A PASO eddigi legnagyobb 2015-ös koncertjének különleges sztárvendége, a szociálisan érzékeny szövegeiről ismert sztár repper, Deniz lesz.

Sűrűn teltek a PASO idei hónapjai. Év elején DENIZ-zel közös, Az én utam című dalukra leforgattak egy videoklipet, majd februárban turnéra indultak. Best Of koncertsorozatukkal sok magyarországi megyeszékhely mellett eljutottak három romániai városba is. Május 15-én pedig 2015 eddigi legfontosabb fellépése vár rájuk Budapesten, a Barba Negra Trackben.

„Általában a régebbi PASO korszakok felelevenítésével, nosztalgiázással töltjük a születésnapjainkat, de mivel a Best of lemezünk turnéja kapcsán amúgy is hallhatta a közönség ezeket a dalokat, így a 12. születésnap kapcsán inkább a különlegességekre koncentrálunk. Hallható lesz persze a nagy slágerek jó része, de hogy kedvezzünk a rajongóinknak, és hogy igazán élményszámba menjen a koncert, olyan szerzeményeket veszünk elő, amelyeket élőben nagyon ritkán, vagy még soha nem játszottunk, legyenek azok akár régi, akár vadonatúj dalok. A Denizzel közös „Az én utam” című dalnak például itt lesz az élő ősbemutatója” – árulta el KRSa, a PASO énekese.

Az est folyamán fellép még az energikus pop/funky/hip-hop vonalon mozgó Soul Surge, élén a dél-afrikai énekessel, Herby Shaw-val. A csapat a PASO Best of turnéjának korábbi állomásain már bizonyított, bizonyára a budapesti közönség is vevő lesz a fiatal és ígéretes formációra.
Május 10-ig 1300, május 11-től 1800 forint a belépő, kapható a Ticketportal és a Track rendszerében.

Részletek:

http://paso.hu/

https://www.facebook.com/events/798728086884512/