warwitch

A háború sámánja

Az első bemutatója óta kiérdemelt neves díjak és jelölések ellenére is szinte alig látta valaki ezt a figyelemreméltó történetet, a sok száz millió lakost számláló közösségi oldalon pedig még háromezer kedvelője sem akadt.

De miért is csodálkoztam? Hiszen nincs benne jó kedélyű oroszlán, se pőrén mulatozó szőkeség. Helyettük egy tizenéves lány megrendítő próbatételekkel sújtott életútja tör ki az afrikai dzsungel mélyéből, mely a sablonra gyártott, mégis oly népszerű produktumok művi konfliktusaival szemben jelenkori problémákból eredő hiteles drámával, és a kétezres évek egyik legemblematikusabb női karakterével pillanatok alatt a hatása alá kerített.

Kontrasztja talán nem is lehetett volna nagyobb, hiszen nem sokkal előtte még színes-szagos kirakatok hátterében, gondtalan fiatalok mellett elsuhanó, zenét bömböltető autók nagyvárosi forgatagában törtem előre; majd egyszer csak ott volt ez a teljesen más világ, ahol az emberek infrastruktúra nélkül, összehordott viskókban tengetik napjaikat, attól rettegve, hogy bármikor felbukkanhatnak a láthatáron egy elvakult csoport tagjai, akik kényük-kedvük szerint terrorizálhatják őket, a többiről nem is beszélve.

Egy elegáns megoldással Komona narrációjával derül fény a múlt könyörtelenségeire, miközben születendő gyermekének és általa nekünk meséli el gerillaháborúban töltött éveit. Kezdetben az elhurcolása utáni megrázkódtatás kényszerű csendje dominál és párbeszédek lényegében nincsenek is, helyettük az erőszak fertőjében szertefoszló gyermekkorát a sanyarú valóság és a transzcendens látomások közti átmenet pillanatai szemléltetik. Ezt a szokatlanul laza gyeplőre fogott elbeszélést meditatív erővel felruházott montázs jellege tartja éberen és habár az egyhangúság határáig vezetnek, még épp időben fordulunk az érzelmeket egyre jobban megbabonázó szituációk felé és következőleg már egy váratlanul összetett, humort és szívet melengető harmóniát sem nélkülöző élménnyé gyarapodik. Furcsa lehet ezt hallani egy olyan történetről, melyben alapjaiban sorra követik egymást az embertelen cselekedetek, de mivel az élet sem két színből áll, még a legnagyobb borzalmak közt is adódhat alkalom nevetni, a látszólagos biztonságban egy-egy pillanatnyi boldogságra lelni.

Eltúlzott vérözöntől máskülönben sem kell tartani, nincs is szükség a brutalitás minél nyersebb megjelenítésére, önmagában ettől még egy film minősége sem lesz feltétlenül jobb. Az érzékletes rendezés ennek szemléletében fogant kiegyensúlyozott eredményeképpen kőkemény erőszak és mesékbe illő idill rég nem fért meg ilyen jól egymás mellett, ezzel teljesedik be méltón Komona szenvedéseinek emléke és lát napvilágot egy emberi történet, amit az utókornak is érdemes lesz továbbadni.

Hasznosi Attila