atillatarsas

„A játék, ami összeköt!” – Interjú Csanádi Józseffel, társasjáték tervezővel

Manapság egyre többször hallani, hogy a társasjátékok csillaga végleg leáldozott, most már csak a virtuális játékoknak van piaca. A magyar kiadású játékok helyzete pedig végképp reménytelen. Társasjáték-kedvelőként felmerült bennem a kérdés, hogy tényleg így lenne? Miben rejlik a társasjátékok varázsa? Miért lenne mégis létjogosultságuk? Felkerestem hát egy magyar, történelmi játékokkal foglalkozó játékkiadó, az Integráljáték alapítóját, Csanádi Józsefet, többek között a Lovagkor, az Attila vagy Aetius? És a Hétmagyar társasjáték atyját.

Miért kezdtél el társasjátékokkal foglalkozni?

Körülbelül húsz éve elkezdünk a barátaimmal önmagunk szórakoztatására egy játékot tervezni. Akkoriban még nem volt ekkora kínálat a piacon, de mi akartunk egy jó kis középkori stratégiai játékkal játszani. Így hát elkezdtünk tervezni egyet magunknak. Ötletelgettünk, rajzolgattunk, végül sikerült létrehozni egy tök jó játékot. Ez után egy ideig nem foglalkoztunk komolyabban a dologgal. Aztán 2004-ben jött egy ötletem, hogy mi lenne, hogyha ezt a játékot megjelentetném, kivinném a piacra? Egy éves előkészületet követően sikerült az első játékot az üzletek polcaira juttatni. (Lovagkor – Itt te vagy a király!) Elkezdtem egy másik játékot tervezni, ami 2007-ben jelent meg. (Atilla vagy Aetius?) Ez volt az első olyan játékom, amit már 100%-ban én terveztem meg, a grafikát, dobozméretet is.

reneszansz magyar kartyaSzerinted mi egy jó társasjáték titka?

Jó kell legyen a témája a játéknak és az értelmen kívül még a szívhez is szóljon. Szerintem akkor jó egy játék, amikor a lehető legkevesebb szabállyal, legszélesebb játéktérrel, minél nagyobb döntési lehetőséggel rendelkezik a játékos. Ezekből az összetevőkből egy hihetetlenül tartalmas játékélmény jön létre. A megalkotása folyamán sok döntést kell meghoznunk, mondjuk, itt van a szerencse kérdése. Hogyha a játék nagyon a szerencsén múlik, túl kevés a döntési jogkör, akkor sokszor bosszankodás lesz belőle. Hiába van egy jó stratégiai tervem, ha a kocka játszik helyettem. A döntési lehetőség megadása növeli a játék élvezetességét, az egyéniség kibontakozását, ezen kívül személyre szabott tanulság levonását teszi lehetővé. A Lovagkor játék például ezért van úgy kialakítva, hogy ha valaki gazdasági vonalon akarja elérni a célját, akkor az gazdaságot fejleszt, malmot épít, kereskedőhajókat. Ha valaki hadi típusú, akkor csatázhat, hódíthat. De a diplomácia, kultúra, moralitás és erény útján is arathatunk sikereket. Nincs determinálva, hogy „csak akkor nyerhetsz, hogyha mindenkit leigázol” hiszen ez azt jelentené, hogyha valakinek más a játékstílusa, akkor eleve semmi esélye a győzelemre. Ezen kívül fontos, hogy olyan témákat kell választani, amikhez kulturálisan is közel állunk. Például Mátyás királyt mindenki szereti, hogy az ő korát jobban megismertessük készítettünk ilyen játékot is. (Deo Gratia! – reneszánsz magyar kártya)

„Elődeinkkel az utódainkért?” – mit takar a jelmondat?

A tanulás tapasztalati folyamatok összessége, ezekből alakul ki majdan egy világkép az egyén számára. A tapasztalat származhat ez anya-gyerek viszonyból, szakmai vagy akármilyen más szituációból. Mindegy, hogy jó, vagy rossz, egyformán alakít bennünket. Hiszen a negatív tapasztalat esetén is megtanuljuk, hogy legközelebb másként cselekedjünk. Fontos, hogy ezt a tudást összegyűjtsük és beleépítsük a jelenbe. Ugyanez a helyzet a történelmi játékokkal is. A történelem nem más, mint egy hatalmas tapasztalat-halmaz. Ez hasznos, segít nekünk eligazodni az életünk minden területén. Nem törpülhet el a szemünkben a kulturális értékek támogatása, társadalmi felelősségvállalás. Törekszünk a játékokba pozitív, morális üzeneteket becsempészni, amit nagy örömmel is fogadnak. A moralitás, helyes cselekedetek jó barátként köszönnek vissza a játékokban, a „jó tett helyében jót várj” örök és igaz szabály megerősítéseként.

Nem csak játékainkban nyilvánulnak meg ezek az elvek, kiadónk működése során mindig odafigyelt, hogy a feladatokat az arra leginkább rászoruló emberek kapják. A játékok létrehozása során hazai alapanyagokat és munkaerőt használunk. Ha lehet, igyekszünk annak adni a munkát akinek nagy szüksége van rá. Számunkra fontos, hogy ezzel a kevéssel is sikerüljön értéket átadnunk, egy élhetőbb országot kialakítanunk, mert hisszük, hogy a változások apró lépésekkel kezdődnek.

Amit még szeretnénk átadni, az az együttműködés élménye. Ez nem divat kérdése, ez egy szociális-morális szükségszerűség. Szeretnénk, hogyha az emberek éreznék, hogy milyen együtt dolgozni. Kaptunk már olyan visszajelzéseket, hogy „köszönöm, megértettem valamit” amit egyébként nem lehet kitalálni, át kell élni. Azt, hogy mit jelent a közösség. A játékélményt a játékos átviszi, és hasznosítja az élete többi területén is, úgy érzi, hogy a játék által több lett. Az, hogy ez a mi játékunk által történik, nagyon felemelő érzés. Egy 8 éves gyerek egyszer azt, mondta, hogy a „Deo Gratia” kártyát menekíteni ki, ha kigyulladna a házuk.lovagkor uj

Mi a véleményed arról, amit mindig lehet hallani, hogy „ebben a modern világban nincs már igény a hagyományos játékokra, és teljesen kiszorítják őket virtuális társaik”?

Különválasztanám a hipotéziseket a valóságtól. Vizsgáljuk meg azt, hogy milyen élményt tud adni egy számítógépes és egy TÁRSASjáték. Ha jól megnézzük, a számítógépes játék bármennyire is népszerű, 3D-s, élményekben gazdag, van, amit nem tud megadni.

Úgy látom, hogy egyfajta TÁRSASjáték-forradalom előtt állunk. Méghozzá azért, mert a hagyományos közösségeket (faluközösség, munkaközösség), amik sok ezer éven keresztül működtek a huszadik század lerombolta és atomizálta. Ennek előnye is lehet persze. Nem szól bele a nagyapa az életünkbe, nem kell megfelelnünk az elvárásoknak. Viszont a hátránya, hogy egyedül vagyunk, elkülönülve a világtól, egymástól. A modern ember rájött, hogy magányos. Hogy tudná feloldani a magányt? – keresi a lehetőséget. Belső vágya, hogy ismét kapcsolódjon emberekhez. A közösségre való igény egyre nagyobb. Hiányzik az őszinte megbízható barát, társ. A társasjáték egy jó ürügy a köztünk lévő nagy szakadékok áthidalására. Egyre több olyan kis baráti kör, közösség jön létre, akik hétvégén nem bulizni járnak, hanem játszanak. Rájönnek, hogy a játék valójában feloldja a gátlásokat, lebontja a falakat az emberek között, tudatmódosító szerek nélkül.

Az én játékaim kapcsán az a másik visszajelzés, hogy segíti a tanulást. Hogyha már valamit vesz a gyereknek egy szülő, akkor legalább abból hadd tanuljon valamit, ami az iskolában, az életben is fontos lesz. A történelmi témák erre tökéletesen alkalmasak. Sőt, biztosan meg fogja tanulni a játék során. (pl.: van egy nagy Európa-térkép, városokkal, és a gyerkőcök két játék után tudják mindet fejből. Hol van Lisszabon, Wales… és senki nem mondta nekik, hogy tanulják meg.) Ez az én nevelési módszerem. Nem a számonkérésen van a hangsúly, nem kell mást, csak játszani. Mivel az én játékaim úgynevezett „reality játékok” – minden valós bennük, szépen ragad a játékosra az ismeretanyag.

Ami szintén fontos nekem, hogy át tudjam adni a játékosnak a rendszerszemléletben való gondolkozás képességét. Amikor a Lovagkorban a játékos egy valaha élt uralkodót testesít meg, belehelyezkedik annak a helyébe, átlátja a lehetőségeit, problémáit, figyelembe kell vennie, hogy döntése mindenre ki fog hatni. Szeretném megerősíteni ezt a tudatot, hiszen az ember nem önmagában egyedül van a világban, mindig rendszerben mozog. Mindegy, hogy ez a család, iskola, munkahely, csak akkor lehet igazán boldog, hogyha megtalálja a helyét. Ezt nem oktatják, de egy játékon keresztül könnyen meg lehet érezni. Egy jó társasjáték  nem csupán egy játékélményt ad, hanem a játékos közösségben való boldogulását, és boldogságát is segíti. A Hétmagyar a honfoglalásunkat feldolgozó játék az első haza fejlesztésű kooperítv társasjáték. A játékosok itt nem egymás ellen játszanak, hanem egymásért. A játék végén mindenki győz, vagy mindenki veszít. Nincs egyéni győzelem, össze kell dolgozni! Ilyen az élet is. Úgy kéne a döntéseinket meghozni, hogy nekünk is jó legyen, de a többieknek is.

Pál Kitti