A sárkány még mindig arany

/Herczeg Hajnalka Anikó írása/

Édes Anna. Felelés. Témazáró dolgozat. Elfeledés. Címszavakban talán ennyiben leírható, mi történt Kosztolányi Dezső prózájával. Négy regényéből (a már említett Édes Anna; Pacsirta; Nero, a véres költő; Aranysárkány) az irodalom órák keretében legtöbbször egyet ismertetnek, és ha szerencsés és figyelmes az olvasó diák, valamint kellően ösztönző a tanári erő, a másik három felfedezésére is rászánja magát. Így kerülhet közelebbi kapcsolatba az Aranysárkány című alkotással.

Az Aranysárkány kötet (1925) a négy regény közül talán a legtöbb réteget felmutató. Egy tanár, név szerint Novák Antal kálváriáján keresztül megismerhetjük a tanári pálya, az apai szerep, az özvegy férj életét, és a lelkében folyó állandó harcot. Mellette nem elhanyagoltan fontos szerepet kap környezete (lánya, lánya udvarlója, kollégák, diákok) tapasztalatainak bemutatása. Ez viszont nem a manapság sokszor elhibázott, gyerekesen szánkba adott módon történik: szavai egyszerűségével, közérthetően, mindenki számára befogadhatóan tárja elénk az események menetén felül az érzést, belénk táplálva, már-már implantálva. Ha olvassuk, nemcsak a szavak jelentésével, a szavak és mondatok szöveggé válásával érthetjük meg az apai szeretetet és bánatot, a tanári küzdelmet, a diáki magatartást, hanem érezni is fogjuk. Belénk ülteti, és onnan az többet ki nem mozdítható. Lelkünkben fogjuk érezni a diák dühét, Novák Antal összeroppanását és lánya makacsságát. Kosztolányi Dezső ebben a regényében is bebizonyítja, hogy nem szükséges egy szerzőnek leírnia mindent ahhoz, hogy érzékeltesse, amit kell.

A regény elsőre olvastatja magát mindazokkal, akik szeretnek elmélyülni a lélek rejtelmeiben, de akár azokkal is, akik elmerülnének egy regény történeti folyamában. Könnyed, kikapcsoló jellegű, ugyanakkor akaratunk ellenére felszínre hoz mélyen bennünk lakozó, sok esetben már-már ismeretlen lelki aspektusokat. Ha valaki pedig elkapta a felfűzött lélekfonalat, már nem tud elszakadni tőle. Egyszeri elolvasás után érdemes, ha nem is azonnal, de újraolvasni. Ugyanis ez a mű hagyja magát újra és újra értelmezni, mindig képes új nézőpontokat felmutatni. Az első befogadás során felismert érzület mellé újak párosulnak, de akár el is némulhatnak, és újak kerülhetnek helyükre.

A lélek mélyrétegeinek feltárása mellett Kosztolányinak még „arra is volt ideje”, hogy a szavakkal varázsoljon. Költészetéből ismerhetjük, milyen nagy szómágus, milyen egyszerű szavakból épít fel hatalmas várakat (például a legismertebb A szegény kisgyermek panaszai c. ciklusából). Olvasáskor észrevétlenül leszünk egy olyan világ darabja, amelyben a „levegő kristályharangjá”-t töri egy szinte aranynak tűnő papírsárkány. Magával ragadja az embert, és ki is zökkenti a napi sodrásból. Érdemes elmerengeni egy-egy mondatán, mondatrészén, egy szószerkezetén. Megállni egy pillanatra, előre nézni és elképzelni a kristályharangot az aranysárkánnyal.

A lélek és szöveg, szöveg és lélek rétegeinek teljes feltárása ez a mű. Olyan könyv, melyet nem tudunk félredobni azzal, ami a legtöbb mai kötettel megtörténik, hogy „ugyan, ezt már olvastam”. Mert az a sárkány még mindig arany.

Herczeg Hajnalka Anikó