maisie_knew

A sokszülős árva

/Pászti Olga kritikája David Siegel, Scott McGehee: Maise tudja című filmjéről/

Válni nem jó érzés. Megutálni azt, akit egykor úgy szerettél, hogy meg akartál halni érte, még rosszabb. A gyermeked jelenlétében hangot adni a másik szülő iránti gyűlöletednek, a legrosszabb.

Nos, körülbelül ez történik a Maise tudja című film expozíciójában, amelynek alapjául az 1897-ben megjelent Henry James regény, a What Maise Knew szolgált.

A történet egy jómódú New York-i család válási procedúráját dolgozza fel a gyerek szemszögéből. Az apa, Beale (Steve Coogan) és az anya, Susanna (Julianne Moore) közös gyermekük, a kisiskolás Maise (Onata April) előtt gyilkolják egymást verbálisan. A válás után az apa szinte rögtön feleségül veszi lánya fiatal bébiszitterét, Margo-t (Joanna Vanderham), így ő kapja meg a gyermek felügyeleti jogát. Maise tíznaponta ingázik egyik szülőtől a másikig. A kislánnyal azonban egyikőjük sem törődik igazán, legtöbbször Margo vigyáz rá. Susanna megelégeli a helyzetet és egy hirtelen ötlettől vezérelve hozzámegy a mixerhez, Lincolnhoz (Alexander Skarsgard), hogy növelje az esélyeit a lányáért folytatott küzdelemben, és hogy legyen, aki vigyáz rá, amíg ő éli az életét.

A két szülő az egymással folytatott hatalmi játszmában tökéletesen megfeledkezik a gyermekről és az ő érdekeiről, eszközként használják fel egymás ellen. Tetteik súlyáról és következményeiről tudomást sem vesznek, miközben Maise-t ide-oda rángatják. A helyzet odáig fajul, hogy a gyerek az újdonsült nevelőszüleivel, Margo-val és Lincolnnal több időt tölt, mint velük. Susanna a rockénekesnői karrierjét próbálja megmenteni, és turnéra indul, Beale pedig a munkájára hivatkozva egyre több időt tölt külföldön. Azzal azonban egyikőjük sem számol, hogy Maise időközben megszereti a szülők önzőségének szintén áldozatul esett gyerekfelvigyázókat, és elkezd kötődni hozzájuk. Ez leginkább Susanna-t érinti rosszul, de féltékenysége is csak saját önzőségéből fakad, hiszen a lányára fordított időt továbbra is úgy próbálja mérsékelni, hogy az a saját önmegvalósítására szánt idejéből ne vegyen el túl sokat. Az anya minél többször mondja ki, hogy szeretlek, annál nagyobb a baj. A kialakult helyzet drámaiságát csak növeli, hogy Maise minden történés ellenére egy kiegyensúlyozott kislány benyomását kelti, minden új szituációhoz, minden életébe csöppenő szülőjelölthöz alkalmazkodik.

A film műfaja dráma, de a fajsúlyos témát ízléses és mértékletes humorral oldja. Azok közé a filmek közé tartozik, amelyek autentikusan dolgozzák fel a mindig aktuális és sokakat érintő problémát. Ezért is meglepő, hogy az alkotás az Egyesült Államokban nem volt sikeres, és a hazai mozikba is csak most, két évvel a megjelenés után került.

A sztori valószerűsége többek közt a színészek hiteles játékának köszönhető. A Maise-t alakító Onata April teljesen természetesen formálja meg a különleges kislány karakterét. Julianne Moore-nak jól áll a piálós rocker anya szerep, amelynek a megformálásban Courtney Love és Patti Smith inspirálták. Az egyre keresettebb Alexander Skarsgard (a szintén színész, Stellan Skarsgard fia) pedig most is bizonyította kivételes tehetségét.

A történet arra figyelmeztet, milyen könnyű megfeledkezni arról, hogy egy gyerek nem tulajdon, nem tárgy, hanem érzésekkel rendelkező lény, akinek azután is vannak igényei, miután már elég nagy ahhoz, hogy önállóan egyen, lefeküdjön vagy helyet változtasson. Ennek tükrében azt sem árt szem előtt tartani, hogy előbb vagy utóbb arra fog szülőként tekinteni, aki úgy is viselkedik, a szeretetét nem sajátíthatjuk ki. A film attól működik, hogy ezeket a közhelyességig koptatott, örökérvényű igazságokat úgy fogalmazza meg, hogy azokat nemcsak a tudatunkig, de a szívünkig is képes eljuttatni, és közben mégsem válik giccsessé.

Pászti Olga