A varázslatos Erdély

Ha leszámítjuk azt, hogy ez a vidék a napjainkban olyannyira divatos vámpírtörténetek szülőhelye, vajon mi más jut eszünkbe Erdélyről? Aki még nem járt arra, annak valamilyen romantikus, népi kultúrával átitatott, tragikus sorsú hely képe dereng fel. A sztereotípiák mögött azonban egy jóval színesebb, sokrétűbb és a megismerésre igazán érdemes  világ várja az odaérkezőket.

Úti célunk Korond volt, ahol az elképesztően szép táj élvezetén és a tradicionális fazekasság megismerésén túl sokkal többet kap az ember. Összetartást, bizalmat és szívből jövő vendégszeretetet tanul.

.

Vendéglátónk, Máthé Kati István és családja, generációk óta a fazekasság mesterségét űzi. A technika alig változott, csupán a felhasznált anyagok módosultak kissé. A hatezer lakost számláló faluban hozzávetőleg ötszáz család él ebből a mesterségből, de nem találni közöttük két egyforma mintát. István bácsi munkái a világ számos pontján feltűnnek, de számára természetes hogy bármerre jár, megismeri, melyik portéka került ki az ő műhelyéből. Ez azért sem egyszerű, mert Korondon is évről évre változó trendek figyelhetőek meg a formákban és mintákban. Volt divatos az egyszínű mélyzöld vagy mélykék fazék, manapság a többszínű és bonyolult minták kelendőek. Keresletből nincs hiány, a megrendeléseket alig tudják teljesíteni, annyira népszerű az áru.

Munkájuk koránt sem egyszerű. Jelen sorok szerzőjének képességeit már a legegyszerűbb forma, egy hamutartó elkészítése is meghaladta. Némi vigasz, hogy elsőre szinte mindenki így jár. Korondon kialakítottak egy számozott „tanösvényt” amely a helyi látnivalókhoz és híres fazekas műhelyekhez vezet. Ennek egyik állomása István bácsi háza, így szívesen látnak mindenkit, hogy megmutassák neki a fazekasság rejtelmeit.

Ha kész a forma, kiégetik, kaolinba mártják, megrajzolják a vezető vonalakat, színeket visznek fel, újra kiégetik, felkerül az utolsó réteg, ami a fazék fényét adja, majd következik a végső égetés. Leírni is bonyolult, gondolhatják, hogy a valóságban milyen nehéz munka. Az égetéshez hatalmas fatüzelésű kohókat használnak. A végeredmény pedig olyan egyedi, hogy nincs még a világon hasonló sem.

.

Korond a Firtos hegy lábánál terül el. Az 1062 méter magas csúcs kiválóan alkalmas a túrázásra, közben pedig egyedülálló forrásvizekkel frissülhet a megfáradt utazó. Nem hétköznapi élmény megkóstolni a kövek közül feltörő kristálytiszta és jéghideg vizet. Lent a városban a Csigadomb az egykori aragonit bányával és felszíni sókicspódásokkal vonzza a látogatókat. Itt is érdemes kóstolni, az ásványi só kis mennyiségben kellemes csemege. Aki még több sóra vágyik, az a közelben a parajdi sóbányában élheti át hogy milyen a hegy gyomrában húszméteres belmagasságú „sószobákban” múlatni az időt.

.

.

Kanyargós szerpentineken vezet az út a kihagyhatatlan Gyilkos tóhoz és a Békás szoroshoz, amelyek közel azonos helyen fekszenek. Előbbi a hegyekből lezúduló víz hatására jött létre a területen álló fák pusztulását okozva. Az egykor itt zöldellő fenyőfák törzsei még most is hirdetik a régi erdő emlékét. A Békás szoros lélegzetelállító sziklákkal magasodik az út fölé, a hatalmas súlyú sziklákat gyorsfolyású patak szelte ketté és görgette tovább.  Itt aztán a legtöbbekben feléled a gyermeki kalandvágy és muszáj engedni a kísértésnek, hogy a patakba „dobált” hatalmas sziklákat meghódítsa az ember.

.

Látnivalóból nincs hiány, mégis a helyiek életvitele és világlátása az, ami igazán hatással van az utazóra. Sok történet regéli el a székely leleményt, és megismerve ezeket az embereket, azt kell mondjam, akár a leghihetetlenebb is igaz lehet. Humorral, összetartással és olyan értékközpontú szemlélettel élik az életet, amelyről mi már csak álmodhatunk. Nem könnyű itt élni, kell hozzá az a tartás, amit a génjeikben hordoznak. Tisztelik egymást, bíznak a közösségben, ismerik saját erejüket. A vendégek irányába pedig olyan őszinte szeretettel és odafigyeléssel fordulnak, amit igazából meg sem érdemlünk.

Erdélybe nem csak testben, lélekben is utazik az ember. Leteszi az itthon felvett terheket, feltöltődik a vidék és a helyiek kisugárzásával. Erdélybe nem csak pihenni, hanem tanulni is megy az ember. Fölöslegesen száguldó világunkban újra el kell sajátítanunk az elfelejtett értékeket, újra meg kell tanulnunk odafigyelni a másikra, tisztelni egymást. Van mit tanulnunk.

B. D.