Az A38 mindenkit vár egy spontán utazásra, azaz Random Tripre

387719_262319500488810_104887209565374_700862_704609681_n/Mákos Rebeka interjúja Delov Jávorral, a Random Trip ötletgazdájával/

Egy októberi csajos este, út a szegedi JATE Klubba, egy nem tervezett koncertlátogatás, kellemes meglepetés, hihetetlen buli. Így találkoztam először ezzel a produkcióval, ahol a hazai zenei paletta legkülönbözőbb színfoltjai együtt jelennek meg, miközben teljesen egyedi atmoszférát teremtenek és megismételhetetlen zenei élményt rögtönöznek a színpadon. Bennem egy utazást, egy spontán bulit idéz fel a Random Trip, de mit jelent Delov Jávornak, az ötlet kitalálójának és megvalósítójának?

 

Mit takar a Random Trip név? Koncert, banda, esemény?

A Random Trip fogalomba nagyon sok minden belefér. Alapvetően ez nem egy zenekar, ez egy produkció. Mindig kérdezik, hogy kik vannak a bandában? Igazából nincsen banda. Azt kell tudni, hogy dj Q-Cee és én vagyunk a fix emberek. Ez a dolog olyan, mint egy kísérleti műhely. Szeretnénk új és meglepő dolgokat is csinálni, a lehetőségek tárháza pedig hatalmas.

A koncerteken gyártjuk a számokat, a pillanat művészetével élünk, ezek a számok elillannak a semmibe, vagy ott vagy, vagy nem, erről szól a dolog. Úgy gondolom ez a dolog kis klubokban és fesztiválokon is ugyanúgy működik, de a határainkat még feszegetjük, fel kell fedeznünk, hogy meddig mehetünk el.

Honnan származik az ötlet, a Random Trip megvalósítása?

Az ötlet onnan jött, hogy volt egy hasonló elveken működő instrumentális klub. Ott ugyanaz a 8-10 ember fordult meg mindig, nem volt benne se énekes, se rapper, se dj. Aztán úgy éreztem, hogy váltanom kell, a nevet is meg akartam változtatni, de az Instant ragaszkodott a ’random’-hoz, annak maradnia kellett. Ezt próbáltam olyan szóval kiegészíteni, amibe sok minden belefér. A célom az volt, hogy ne mindig ugyanazokkal zenéljünk, ne mindig ugyanabból a stílusból jöjjenek vendégek, ne mindig ugyanazt a témát írjuk körül. Így a legjobb, ami a random mellé kerülhetett, az tényleg maga az utazás, a trip. Ez az egész egyszerre szól az önmegvalósításról, az alázatról, tehát muszáj odafigyelnünk. A zene mindenkié, az improvizáció mindenkié. A rögtönzés a lételemünk. Végül is erről szólnak a hétköznapjaink is, csak nem ilyen tudatosan. Tehát ez az a dolog, ami igazából mindannyiunkban benne van.

278651_195700140484080_104887209565374_507861_5304993_o.

Amikor megtervezitek a következő koncertet, mi alapján választjátok ki, hogy kik legyenek a vendégelőadók?

Előfordul, hogy valaki szól, hogy kipróbálná, de az a ritkábbik. Általában én kérdezem meg azt, akiről úgy érzem, hogy alkalmas lenne, mert adja magát az az adott figura az általa képviselt stílus végett. De az idő múlásával egyre több és több embert sikerült megismernünk, és a vendégek is elkezdték ajánlgatni a zenészcimboráikat. A Zeneakadémiára jártam, ezért számtalan hangszeres ismerősöm van, ez is egy kiindulópont. A Random Tripben ketten vagyunk Q-Cee-vel, ő nagyon sok ötlettel rukkol elő, amikor az kerül szóba, hogyan lehetne színesíteni a palettát például hip-hop fronton. Nem akartam mindig ugyanazokat az embereket elhívni, és most is szeretnék újabb és újabb embereket lecsábítani.

Van olyan, akiről kiderült, hogy nem vált be, és többet nem hívnád meg?

Igen, volt már erre példa. Két lehetőség van. Az az általánosabb, hogy a dolog működhetne, mert az adott illetőnek megvannak a képességei hozzá, csak az általunk hozzájuk rendelt zenészek esetleg most nem azt hozták ki belőle, egy másik felállásban a következő alkalommal viszont tényleg inspiráljuk egymást. De tény, hogy van egy elenyésző százalék, ami azt a kategóriát fedi le, amit később inkább nem erőltetnék. Megesik, hogy valakinél kiderül, hogy nyitott lenne az improvizációra, de mégsem tud felszabadulni. Nem muszáj mindenkinek improvizálni és nem is várható el, hogy ez mindenkinek menjen.

.

.

Van személyes kedvenced, akit szívesen megneveznél?

Az egyik legnagyobb kedvencem egyértelműen Fábián Juli. Szinte minden szituációban megtalálja a lehető legjobb dallamokat, megtalálja magát az adott zenében stílustól függetlenül. A hangszereseknél Sárik Pétert, Bata Pistit és Premecz Matyit említeném. Pistivel, Matyival és Julival a Barabás Eklektricben játszottunk együtt évekig, lehet, hogy ezért érezzük jobban egymást. Számomra hatalmas meglepetés volt, lenyűgöző az energiája és a kreativitása Kiss Tibinek a Quimbyből, aki gitározni szokott, énekelni nem. Pély Barnát mondanám még, ő teljesen más műfajból jön, és vele állandóan robban a színpad, amikor játszunk.

Egy vendég meghívásakor az is szempont, hogy az adott illető saját rajongói közül mennyit tud elcsábítani a programra? Mi a célotok, hogy mindig ugyanannak a közönségnek teljesítsetek egy elvárt színvonalon, vagy, hogy minél szélesebb körben ismertté váljatok?

Gyerekkorom óta őrült nagy szupersztár akarok lenni, úgyhogy nem akarok mindig ugyanannak a közönségnek játszani. (nevet) Így ezért csak a másik verzió maradt. Azt gondolom, azért, hogy mi jól érezzük magunkat a színpadon, nekünk az is a feladatunk, hogy az embereknek a szemét és a fülét, a hozzáállását egy kicsit megbolygassuk és felnyissuk. Bár az általuk nagyon szeretett előadó miatt jönnek el, megvan az esély arra, hogy nyissanak új előadók és új stílusok iránt is. Lehet, hogy látták saját, szeretett hősüket egy új szituációban, tehát nem a megszokott dolgot kapták tőlünk. Valamint így észrevétlenül egy elég erőteljes jazz-es felhangú dologba csöppentek, és ha legközelebb elmennek egy fesztiválon egy hasonlóan improvizatív jazz-es sztori előtt, akkor nem fognak hátat fordítani, vagy a tévében nem fogják elkapcsolni azt az adott programot.322111_292874920766601_104887209565374_782374_1939062624_o

.

A nyári szezonban fesztiválokon is játszotok majd?

Tavaly a Volt mind a négy napján felléptünk más-más felállással, adott időben, egy kis színpadon. Idén is szeretnénk minden nagyobb fesztiválra elmenni, minél későbbi idősávban, minél több embernek játszani, szélesebb közönségréteget megérinteni. A vidéki koncertek miatt jó néhány jelentős fesztiválon voltunk. De szeretnénk egy nagyobbat lépni, aminek az első feltétele az, hogy ne csak a koncertek beszéljenek magukért, hanem a zenénk is. Van egy-két felállás, amivel felvettünk pár számot a nyár folyamán, egy szám már elkészült.

Akár egy albumra is számíthatunk a jövőben?

Talán, nem lehetetlen. Lehetne rajta több koncertfelvétel, és olyan számok is, amik a korábbi koncertek anyagából merítve a legjobb, kiválogatott részeket tartalmazzák majd, amiket utólag feljátszottunk a stúdióban. Így megvan a lehetőség arra, hogy ami csak egy ötlet volt, de elég nagyot ütött egy koncerten, az utólag még komolyabb szintre lépjen, mert szöveggel, vokállal, újabb hangszeres szólamokkal bővült. A Digital world című számunk is ilyen.

390608_262319823822111_104887209565374_700876_782097635_n.

Igen azt hallottam, nagyon jó szám.

Ez lenne a promónk első lépése. Illetve szeretném az egész dolog arculatát egy kicsikét új irányba vinni januártól, ami azt gondolom, hogy a promó részét is erősíteni fogja automatikusan. Ez alatt azt értem, hogy szeretném, hogy a facebook oldalunk profilja, funkciója változzon kicsit. Egy kulturális szócsővé válna, tehát ha van egy izgalmas bármilyen más művészeti előadás, akár színház, koncert, film, vagy bármi, akkor arra felhívjuk a figyelmet. Ez által szeretnék valami újat adni az embereknek.

.

Ezek szerint, ha előretekintesz, vannak tervek jócskán.

Csak azok vannak. Az egyik például az, hogy az interneten kiterjesszük hatáskörünket a saját koncertjeinken kívül más izgalmas dolgokra is, hogy felnyissuk az emberek szemét. Szeretném, hogy álljanak fel a számítógép elől és menjenek koncertekre, vagy a város szívébe egy romkocsmába, ahol különböző koncertekbe és kortárs művészeti tevékenységekbe botlanak. Menjenek el színházba, nyissanak új stílusok iránt, új művészeti ágak iránt.

Akkor ezt tekinthetjük akár egy kulturális missziónak is?

Igen. Szeretném elvinni ebbe az irányba. A misszió része már régóta működik az által, hogy olyan embereket hozunk össze a színpadon, akiknek stílusilag semmi közük egymáshoz. Ennek hatalmas hatása lehet a könnyűzenei életre, ha más nem, akkor az, hogy egymást elfogadjuk, tiszteljük függetlenül attól, hogy ki milyen zenei stílust képvisel. A lényeg, hogy mi szeretettel, megértéssel és nyitottsággal tudjunk viszonyulni egymáshoz.

Mákos Rebeka