576165_398123700243603_893394805_n

Betűk a fákon

/Az Alagsor együttessel Pál Kitti beszélgetett/

A zenekar énekesnőjét és ritmusgitárosát egy koncertjük előtt sikerült elkapni a Pepita Ofélia bárban. Ahogy az interjú után a koncertet várva ücsörögtünk a teremben, két ember jött oda hozzánk. Érdeklődtek, ugyanis látták kiírva, hogy élőzene lesz, de nem tudnak dönteni, hogy itt maradjanak-e, vagy elmenjenek egy másik helyre. Az interjú során az együttes tagjairól ránk ragadt fesztelen, kedves hangulatban válaszoltuk, hogy mindenképpen maradjanak. Beszámoltunk nekik, hogy mennyire sokrétű a zene, bámulatos a szöveg, tele humorral és élettel. Megköszönték az információt, azt mondták, még átgondolják. Nem telt el sok idő, rövidesen visszatértek egy-egy pohár innivaló társaságában.

Az együttes hihetetlen légkört teremtett a pincehelyiségben. A színészekből álló csapat minden tagja egy-egy külön világként olvadt össze egy végtelenül sokszínű univerzummá, amellyel aztán betöltötték a nézőközönség szívét. Ezek az emberek szívből zenélnek. A dallamok alapja sokszor improvizáció, ettől az egész koncert olyan érzetet kelt, mintha egy próbára csöppent volna. Hagyjuk, hogy meginvitáljanak bennünket egy nyugodt, kellemes zenélésre, engedjük, hogy magával ragadjon minket ez a különleges hangulat, amit az Alagsor tud nyújtani. A koncert végén odajött hozzánk a két ember, akiket sikerült elcsábítanunk, megköszönték a tanácsot, azt mondták nagyon nagy élményben volt részük.

A koncert előtti beszélgetésünk során Enikő és Bence könnyedén fejezték be egymás mondatait, tele voltak vidámsággal, nem mulasztottak el egy lehetőséget sem a mosolygásra, ami nem is csoda, hiszen a színpadon folyamatosan ezt csinálják.

Arra gondoltam, hogy először egy rövid bemutatkozást adhatnátok magatokról, hogyha szeretnétek… akkor is, hogyha nem.

309265_398188220237151_1950813686_nEnikő: Dobó Enikő vagyok, jelenleg negyedéves kaposvári hallgató a színművész szakon, idéntől gyakorlati évemet töltöm a Kecskeméti Katona József Színházban. Ebben az évben kettő darabban szerepeltem, úgy néz ki, hogy jövőre is itt maradok. Nagyon nehezen tudom sajnos ezt egyeztetni a zenekari próbákkal, de remélem, hogy sikerül valahogy, mert Bencéék nagyon nehezen engednek el.

Bence: Én Benkó Bence vagyok, az Enikő osztálytársa. Gyakorlaton a saját színházamban vagyok, a K2 színházban, amit mi üzemeltetünk. Itt dolgozunk, amikor éppen nem zenélünk. Ez a két elfoglaltságom van. Fábián Péter osztálytársammal ketten kezdtük el az egyetem mellett első év végén ezt a színházat, azóta csináljuk az előadásokat, amiket mi találunk ki, írunk és rendezünk. Most már feljutunk Budapestre, június 8-án lesz a következő bemutatónk „Az isten és a részegek” című előadás. Egyelőre elég jók a kilátásaink.

Bence, elsősorban téged kérdezlek, mint alapító. Kérlek, mesélj pár dolgot az együttes múltjáról!

Bence: Az ötlet onnan jött, hogy régebben sokat írtam verseket, dalszövegeket. Legelőször a szólógitárosunkkal, Horváth Szabival kezdtünk el egy duót, amiből nem lett semmi. Aztán 2011-ben megalakult az Alagsor előzménye, a Magasföldszint, aminek már Enikő is a tagja lett. Egy ideig párhuzamosan működött a kettő, az Alagsor a Magasföldszint ’leányvállalata’ volt. Eleinte megbeszéltük, hogy ide is írok külön dalszövegeket, amiket csak itt játszunk, meg oda is. De nehezen tudtuk egyeztetni, hogy különböző városokban éltünk, ezért a Magasföldszint elhalt közben. Végül átvettünk mindent, és maradtunk Alagsor. De most már ez is nehéz, mert kezd szétszéledni a csapat. Ezért is igyekszünk ilyen csendes-ülős estéket tartani.

Gondoltatok már vendégzenészekre az esetleges hiány pótlására?

Enikő: Persze volt már rá példa, hogy bevontunk vendégelőadókat. Szoktunk olyat, hogy úgy próbáljuk össze a dalokat, hogy a neten elküldjük egymásnak. Nagyon spontán az egész.

Bence: Igen, most is gyakran megkérdezzük a dalok előtt, hogy ez most milyen hangnemben van? Milyen akkord következik? Próbáljuk egymást figyelni közben. Ez adja meg a báját a dolognak. Nagyon szeretem egyébként, mikor hibáznak a zenészek, nagyon spontán.

Ha jól értem, akkor először megírjátok a szöveget, és utána hozzá a zenét?

Enikő: Ez többnyire úgy van, hogy Bence megírja a szöveget, kitalál hozzá néhány akkordot. Aztán odajön vele hozzám, megmutatja, én pedig rádalolok valamit. Hogyha volt egy kis alapdallam esetleg a fejében az én kibővítem, majd ehhez jönnek a többiek. De rögtön, ahogy odaülnek, Bence mond egy-két akkordot nekik, aztán már kezdjük is.

Bence: Ez a nagyon jó ebben, hogy a többiek a Szabi (Horváth Szabolcs – szólógitár) a Dargó (Dargó Gergely – zongora) a Liza (Sodró Eliza – hegedű), a Kata (Gonda Kata – basszusgitár) meg a Béli (Béli Ádám – ritmushangszerek) tudnak zenélni. Főleg azért van ez így, mert nem sok időnk van próbálni. Nem tudunk egy hétig szöszölni egy dallal.

Enikő, neked honnan jön a dallam?

Enikő: Bence elkezdi a zenét játszani, és egyszerűen, ami jön. Általában elsőre jó, aztán jön sok más, de végül az első változatot tartjuk meg. Néha-néha sok idő után eszembe jut valami más. Mint most például a Csendhez egy év után kitaláltam valami teljesen újat. Van, ami elsőre nagyon jól összejön, mint például a Legyen jó, vagy a Morzsa. Van, hogy otthon ötletelgetek egy dallamra, amit Bence átküld. De volt már olyan is, hogy egyszerűen nem jutott eszembe semmi. Olyankor a Dargó meg a Szabi leülnek kitalálni valamit. Például a Lusta basszus refrénjénél ötletem nem volt.

Nagyon tetszik a zenétek hangzása, nagyon összetett, sok stíluselemet tartalmaz. Egy kicsit néha jazzes, bluesos, de tartalmaz világzenei elemeket is és még sorolhatnám.

226283_398188286903811_1547854745_nEnikő: Igen, ez úgy alakul ki, hogy próbán a Szabi vagy a Gergő elkezd a zongoránál bohóckodni. Valahogy végigmegyünk minden stíluson és a végére kialakul. Az is számít, hogy melyikre tudok a leginkább ráhangolódni, ráimprovizálni éppen akkor. Az is nagyon érdekes még, hogy az ember ezekhez a szövegekhez és dallamvilághoz nem feltétlenül egy női hangot képzel el. Tehát ettől is különlegesebb, hogy egy dallamos hang rácsilingel.

Bence: Általában nem szánunk sok időt egy dalra. Ezeket a kitalációkat úgy kell elképzelni, hogy olyan tíz percig ötletelünk, meg zenélünk, és ami tetszik, azt meghagyjuk. A dalok idő közben alakulnak.

Enikő: Például én is csak azt a tudásomat veszem elő, amit innen-onnan hallottam. Elvégre nem tanultam sohasem jazzt. A mai napig járok magánének órára, de az klasszikus hangképzés. Pont ezt próbálja a Bence kiirtani belőlem. De muszáj tanulnom a színház miatt –meg magam miatt is.

Külön tetszik a dalaitokban, hogy irodalmilag is van értéke a szövegnek, amit énekeltek.

Bence: Igen, ez abból jött, hogy eredetileg versek voltak. Csomó olyan dal van, amibe be vannak ollózva részletek versekből.

Enikő: Rengeteg olyan szöveget vettünk elő, amit Bence tizenöt évesen írt.

Eleve is így terveztétek, hogy csak szórakozásból zenélgettek, vagy volt komolyabb célotok is?

Enikő: Kaszálni akarunk, mindig is csak azt akartunk. – mondta nevetve.

Bence: Igen, csak ez volt a cél. (szintén nevet) Eleinte hobbiként kezdtük el, de hamar azon kaptuk magunkat, hogyha ezt komolyan akarjuk csinálni, akkor össze kell fogni a csapatot. El kellett kezdenünk szerveződni, hogy legyenek koncertek, demó-felvétel.

Enikő: Rengeteg energiát és pénzt öltünk bele a dologba. A koncertekért sem szoktunk belépőt kérni például, csak kalapozás van. Csak akkor szedünk jegyet, hogyha a helybérlet miatt kell.

Mi felé haladtok, hogy látjátok, mit szeretnétek elérni, azon kívül, hogy élvezitek?

Enikő: Hogy mások is élvezzék.

Bence: Nekem egy nagyon régi álmom, hogy valahogy létre tudunk hozni egy kis törzsözönséget, egy kis klubbot. Sokat jártam ilyen „egy szál gitáros estekre” régen. Mindig az volt az álmom, hogy van egy kis zenekarunk, meg emberek, akik összejönnek havi rendszerességgel. Együtt vagyunk, iszogatunk, beszélgetünk, közben elhangzanak ezek a dalok.

Pál Kitti

Fotók: Balázs Ádám

Alagsor a Facebookon: https://www.facebook.com/alagsor.zenekar551804_399987770057196_1006661904_n