Ars Poetica – Eifert János fotókiállítása a Magyar Nemzeti Táncszínházban

Eifert János: Táncmontázs 1.„Számomra játék a fotográfia. Nagyon komoly játék. És jelenti a világ megismerésének lehetőségét, találkozásokat, új feladatokat, és azt a szabadságot, hogy gondolataimat saját képi nyelvemen közölhetem. Nézni – látni – láttatni; ez a képíró (fotográfus) feladata, miközben ellensúlyoz a képzelet és valóság határán.”

/Ars Poetica – Eifert János/

eifert_tnc-test-tanulmny
Művészi hitvallás. Mégis mi más fejezhetné ki jobban az alkotói pályamű összegzésének gesztusát? Ez nem jelent befejezettséget, ahogy a kiállítás megnyitóján Eifert János szavaiból kiderült, egyszerűen csak tablót az elmúlt ötven évből, ahol az első kép és az eddigi utolsó is szerepel, illetve sok olyan, amely már számtalan kiállítást megért, bejárta a világot.

A fotók elrendezői egy-két kivételtől eltekintve mellőzték az aláírásokat, így nem zárják ki a szabad asszociációt azok számára, akik nem ismerik a keletkezés körülményeit, ugyanakkor az egyes darabokkal már találkozóknak az időben megoszló válogatás különleges csemegét ígér.

Egyértelműen a táncoló testek dominálnak, ami nem meglepő annak tudatában, hogy a képek alkotója 17 évig volt tagja a Honvéd Táncegyüttesnek. Ezek a táncoló testek hol egy konkrét előadás pillanatát örökítik meg – Novák Ferenc szerint tele drámaisággal – hol pedig absztrahálódnak, mértani alakzatokká változnak. A főszerepet, ezen a kiállításon legalábbis, a női test, a női akt játssza.

.
A megnyitón Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója, egykori Honvéd Együttes-beli pályatárs és Novák Ferenc Kossuth-díjas koreográfus méltatták az alkotót. Fenyves Márk,  Lőrinc Katalin és Pálosi István táncművészek teremtettek kapcsolatot a képek és a kiállító tér között, mozdulataikkal azt a hatást érve el, mint ha a fotókon ábrázolt táncosok lépnének ki a falon függő keretekből. Mindezt erősítette az, ahogy az aula tartóoszlopaira erősített fehér anyagsávokat fokozatosan lecsavarták, hosszában kiterítették, majd diadalittasan végigsétáltak rajta. A kör azzal zárult be, hogy a megnyitó alkalmából megjelent sajtó-munkatársak illetve fotóművészek gépeikkel kattintgatva most ezekről a táncosokról készítettek felvételeket.

Varga Kinga

A kiállítás megtekinthető június 22-ig a Nemzeti Táncszínházban.

Fotók: Eifert János

Forrás: Nemzeti Táncszínház