Angyalföldi ballada
Fotó: Bende Tamás/József Attila Színház

Balázs Fecó: „ A zenélés életre szóló hivatás”

Legutóbb 2013 decemberében beszélgettünk hosszasabban, mert bár tavaly nyáron a balatonkenesei koncertje előtt összefutottunk, akkor be kellett érnem egy rövidebb csevegéssel. Úgyhogy igencsak érett már az újabb találkozó, merthogy aktualitásból ezúttal is akadt bőven. Balázs Fecó ugyanis már augusztus végén örömmel újságolta, hogy megannyi fellépése közepette zeneszerzőként és hangszerelőként éppen egy egész estés színházi előadáson dolgozik. Nos, a várva várt zenés balladát időközben műsorra tűzték, a darab decemberi premierje pedig mintegy megkoronázta a Liszt Ferenc-díjas zenész egyébként is sikeres és mozgalmas idei esztendejét. Persze, az új kihíváson túl sok minden más is szóba került így az új év első napjaiban.

Fotó: Wessely György

Fotó: Wessely György

December 12-én tartottátok az Angyalföldi ballada ősbemutatóját a budapesti József Attila Színházban. Verebes István rendezte a Kertész Ákos: Sikátor című regénye nyomán készült darabot, amelyben ismert Balázs Fecó-, valamint Korál-dalok csendülnek fel. Hogy találtatok egymásra az előadás alkotóival?

Régi barátommal, Verebes Pistával többször beszélgettünk már arról, hogy jó lenne együtt dolgozni valamilyen formában. Mígnem tavaly tavasszal Pista azzal a jó hírrel hívott fel, hogy ránk talált a nagy lehetőség, ugyanis kapott egy olyan témát, amihez tökéletesen illenek az én dalaim. Mint utóbb kiderült, rendezőként Kertész Ákos: Sikátor című regényét készült színpadra állítani egy egészen különleges feldolgozásban. Az említett regényből egyébként 1966-ban film is készült, amelyben Törőcsik Mari és Koncz Gábor játszották a főszerepeket. Ez a darab egy tragikus szerelem krónikája, amihez Pista nagyon jó érzékkel választotta ki és válogatta össze a dalokat. A történet mindvégig hihetetlenül szinkronban van a zenével, és mindegyik dalnak a mondanivalója olyan szinten „lefedi” az adott jelenetet, mintha annak idején ehhez az előadáshoz írtuk volna a nótákat.

Igaz, hogy egy új szerzeménnyel is megörvendeztetted a közönséget?

Valóban a zenés ballada nyitányának írtunk egy új dalt Horváth Attilával, tehát ezzel a szerzeménnyel indul a darab. Eredetileg ezzel is fejeződött volna be, mert a finálénak is ezt a szerzeményt szántuk, de végül úgy ítéltük meg, hogy az utolsó dal olyan tökéletesen illeszkedik a darab végéhez, olyan „odaillően” zárja le a történetet mind mondanivalójában, mind hangulatában, hogy nincs szükség külön fináléra.

Ez a darab egy újabb bizonyíték arra, hogy a többgenerációs dalaid remekül állják az idő próbáját. Biztosan sokan, sokszor kérdezik tőled, hogy mi a titok…

Nincs titok (mosolyog), illetve, ha mégis van, akkor az a dalok erejében rejlik. Mert ezek a dalok igaz dalok, és még akkor születtek, amikor a zene egészen másról szólt, mint manapság. Ezek a nóták kortalanok és műfajtól függetlenek, és láthatóan a színházi közegben is megállják a helyüket, nem csak a rockszínpadon, ami büszkeséggel és  örömmel tölt el.

Angyalföldi (68)

Angyalföldi ballada Fotó: Bende Tamás/József Attila Színház

Tavaly is több nagy sikerű templomi koncertet adtál, ami azt mutatja, hogy a dalaid „Isten házában” is értő fülekre és érző szívekre találnak. Miért fontos számodra, hogy fellépj ilyen különleges helyszíneken is?

Egyrészt mert igény van rá, én pedig örömmel állok az efféle kihívások elébe, másrészt a templomi fellépésnek különleges varázsa van: ezeket a helyszíneket egyfajta „misztikus” atmoszféra hatja át, a zárt tér emelkedettebbé, belsőségesebbé, ünnepélyesebbé teszi a hangulatot, és a közönség is máshogy fogadja a nótákat, mint egy rockkoncerten. Természetesen a templomhoz méltó műsort állítottam össze, mondanivalójukban és hangzásvilágukban is ehhez a környezethez illő dalokból, emellett sok klasszikust is játszom ezeken a fellépéseken.

Fotó: Éliás Julika

Fotó: Éliás Julika

Múlt év júniusában megjelent egy cédéd Változnak az évszakok címmel: a húsz dalt tartalmazó albumon szerzői, előadói pályafutásod gyöngyszemei szólalnak meg. Azt olvastam, hogy ezt a válogatást úgymond a rajongóidnak köszönheted.

Valóban, a szóban forgó korongnak az a különlegessége, hogy egy internetes szavazás alapján a közönség állította össze a rajta szereplő dalokat. Ilyen lemezem nem volt még, ezért is olyan kedves a szívemnek ez a kiadvány.

Az augusztusi kenesei találkozásunkkor derűsen meséltél egy másik nyári újdonságról is.  

Július elején megjelent az Új évszakok című könyvem harmadik, bővített kiadása, benne minden, a pályafutásomat érintő fontos, említésre méltó eseménnyel, díjjal, lemezzel. A kötet legutolsó kiadása a 2008-as évvel zárult, és azóta rengeteg minden történt körülöttem. A mostani, az előzőnél húsz oldallal hosszabb változat 2015 decemberével fejeződik be.

2014 őszén Ausztráliában jártál: nem egyedül keltél útra, hanem hűséges alkotótársaddal és közeli barátoddal, a szövegíró Horváth Attilával utaztál a távoli kontinensre. Milyen apropóból vettétek az irányt a kenguruk földje felé?

Az ott élő magyarok meghívásának tettünk eleget, a Magyar Televízió kinti tudósítója pedig készített egy útifilmet a turnénkról. A körút során összesen öt koncertet adtam: felléptem egy brisbane-i fesztiválon, illetve Sydney és Melbourne magyar házaiban. A fantasztikus hangulatú előadásokon túl az ausztráliai út számomra sok szempontból emlékezetes marad: például, Sydney-ben találkoztam egy palival, aki anno, a hatvanas években, amikor a Neotonban játszottam, az egyetemi tanulmányai mellett rendezőként dolgozott a Közgázon, ahol rendszeresen felléptünk a zenekarral. Azóta eltelt negyven év, és tessék, 2014 őszén a világ másik végén hozott össze bennünket a sors. Az más kérdés, hogy ott folytattuk a beszélgetést, ahol négy évtizeddel ezelőtt abbahagytuk (nevet). A kint töltött hat hét alatt sok csodálatos helyre eljutottunk, és felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk. Teljesen lenyűgözött bennünket a kontinens szépsége, az élővilága… Az életem során nagyon sok helyen jártam a világban, de sehol nem éreztem magam ilyen jól, mint Ausztráliában.

Tetszik, hogy bő egy év elteltével is ilyen lelkesen mesélsz erről az utazásról. A tekinteted pedig azt „súgja”, hogy nemsokára ismét felkerekedsz, hogy újabb tengerentúli élményekkel gazdagodj. Vagy tévedek?

Nem tévedsz, jelenleg éppen szervezés alatt áll egy kanadai út, valamint egy több állomásos amerikai turné a Latin Varázs nevű formációval, vagyis Szűcs Antal Gáborral és Gál Péterrel. Ráadásul ha minden jól alakul, akkor valószínűleg még idén összejön egy utazás Argentínába és Brazíliába is, a Magyarok Világszövetségén keresztül, úgyhogy 2016-ban világjáró leszek (mosolyog).

Felkérésekkel teli, mozgalmas év áll mögötted: mondhatni, fiatalokat meghazudtolóan sokat koncerteztél.

Nem panaszkodom, idén is nagyon sokat dolgoztam. Szép számmal kaptunk felkérést a Korállal, illetve a másik zenekarommal, a Balázs Fecó Band-del is, de a fellépések java részét továbbra is a Balázs Fecó-előadóestem teszi ki. Összességében rendkívül jó évet zártam.

10402932_10203420776099559_7928100344683700987_nKét éve ilyenkor elismerően állapítottam meg, hogy a lendületed és a munkabírásod is irigylésre méltó. Ez a véleményem azóta sem változott: most is fáradhatatlannak tűnsz, az elhivatottságodat pedig tanítani lehetne…

Hiszem, hogy ez a fajta hozzáállás az én generációm, de legalábbis a korombeli rockzenészek sajátja (mosolyog). Számomra-számunkra a zenélés életre szóló hivatás. Ezt a szakmát nem lehet csak úgy abbahagyni, sem félvállról venni…

A beszélgetésünk elején azt mondtad, hogy kortalanok a dalaid, amivel maximálisan egyetértek. Mi több, szerintem te magad is kortalan vagy. Egy kortalan apuka, akinek van egy már majdnem nagykorú fia. Viszont a „kis Fecó” nem lesz zenész, ha jól tudom.

A zenei vonal tényleg nem vonzza, ugyanakkor a fiamnak nagyon jó nyelvérzéke van, aminek igazán örülök. Fecó már nyolcadik osztályos korában letette a középfokú nyelvvizsgát angolból, jelenleg pedig németet és spanyolt tanul a gimnáziumban. Ha már a zenei vénámat nem örökölte a srác, azt mondom, használja ki minél jobban azt, hogy ilyen remek nyelvérzékkel bír.

Vérbeli zenészként a szíved mélyén nem sajnálod, hogy a fiad nem lép a nyomdokaidba?

Természetesen sajnálom egy kicsit, ugyanakkor örülök is neki, mert az én szakmám borzasztóan megváltozott az elmúlt évtizedekben. A zene ma egészen másról szól, mint szólt a mi fiatalkorunkban. Az én generációm számára a zene életérzés volt, mára pedig iparág lett. A szakma kiszámíthatatlanná, bizonytalanná és nem utolsósorban pénzközpontúvá vált. Annak idején, ha az ember tudta, merre akar elindulni, akkor megtalálta a módját, hogyan érje el a célját… Így lettem zenész (mosolyog). Soha nem merült fel bennem, hogy más pályát válasszak.

Kivéve gyerekkorodban, amikor is még zongoraművésznek készültél. A zenei általános iskola után zeneművészeti szakközépiskolában érettségiztél, mégsem a komolyzenei pályán horgonyoztál le.

Merthogy időközben beköszöntött a beatkorszak, én pedig ösztönösen elindultam valami felé… Ma is ebbe az irányba tartok, csak közben elrepült negyvennyolc év.

Kimondani is sok…

Tényleg elég hihetetlenül hangzik! (nevet) Ugyanakkor nagy-nagy ajándéka a sorsnak, hogy úgy illant el ez a közel öt évtized, hogy közben mindvégig azt csinálhattam, amiben a legtöbb örömömet lelem.

Szűcs Anikó

Címlapi fotó: Tőrösné Kolozsy Erika