Fecocimlapi

Balázs Fecó: „Hiszek a sorsszerűségben”

Az elmúlt negyvenhat évben Balázs Fecó énekesként, zongorista-billentyűsként és zeneszerzőként egyaránt bizonyított. Többgenerációs dalai remekül állják az idő próbáját. Hozzáteszem, rajta sem fog a kor. Túl a hatvanon ma is aktívan zenél, mi több, a tavalyelőtti fergeteges jubileumi nagykoncertje után december elején visszatér a Budapest Sportarénába. A közelgő buliról, a templomi koncert varázsáról, tengerentúli élményekről, a meg nem alkuvásról és az idő múlásáról is beszélgettem a Liszt Ferenc-díjas zenésszel.

A közelgő nagykoncerted egy újabb bizonyíték arra, hogy nem a levegőbe beszéltél, amikor a 2011-ben megjelent duett-lemezednek a „60 – Csak az évek múltak el…” címet adtad. A munkabírásod olyannyira nem hagyott alább, hogy december 6-án ismét „beveszed” az Arénát. Jól tudom, hogy új kísérettel lépsz a színpadra?

A nyári Cserháti Zsuzsa-emlékkoncerten figyeltem fel egy fantasztikus székesfehérvári zenekarra, akik akkor és ott annyira megtetszettek, hogy meghívtam őket a mostani koncertre: ők fognak kísérni, természetesen fúvósokkal és vokalistákkal kiegészülve. Emellett meglepetésvendégekkel is készülök, akiknek a neve nem szerepel plakátokon…

Charlié viszont jól láthatóan szerepel! Miért éppen őt választottad első számú sztárvendégednek?

Egyrészt azért, mert az én korosztályomhoz tartozik, másrészt Charlie azon kevesek egyike, akik hitelesek a szakmájukban, és közben egyéniségek is. Nem utolsósorban kivételesen rendes ember! Szeretem, amit csinál: teljesen más stílust képvisel, mint én, és ezért jól kiegészítjük majd egymást a műsorban.

322Mindketten régi motorosok vagytok a szakmában: ha különbözik is a stílusotok, azért szerintem alapvetően egy nyelvet beszéltek. Mondhatni, nagyon is egy húron pendültök.

Abszolút, és ez remélhetőleg kiderül majd azokból a duettekből is, amelyeket a koncerten adunk elő.

A mostani koncertet kifejezetten a lírai dalokra fűzted fel. Miért?

Az egyéniségemből fakad, hogy mindig szívesen éneklem ezeket a nótákat. Ilyen vagyok, ez a zenei világ jellemző rám leginkább, ez áll legközelebb hozzám.

Hozzáteszem, a lírai oldalad az egyik erősséged.

Talán azért is, mert ezek a dalok igaz dalok, és jó időben születtek még, akkor, amikor a zene egészen másról szólt, mint manapság. Az én generációm számára a zene életérzés volt, mára pedig iparág lett. A mi korosztályunk részese lehetett annak a zenetörténelmi fordulatnak, amikor mintegy derült égből villámcsapásként beköszöntött a beat korszak. A Beatles és a Rolling Stones zenéje azonnal megérintett bennünket. Ösztönösen elindultam valami felé… Ma is ebbe az irányba tartok, csak közben elrepült negyvenhat év. Hihetetlenül gyorsan elszállt, és úgy szállt el, hogy közben mindvégig azt csinálhattam, amit a legjobban szeretek. Nagy ajándék ez a sorstól! Nekem soha nem volt klasszikus értelemben vett főnököm, mindig a saját magam ura voltam, szabadon alkothattam, ami keveseknek adatik meg. Az, hogy mindeközben örömet szereztem másoknak a dalaimmal, hab a tortán…

Tavaly ilyenkor országos templomturnéra indultál, majd idén tavasszal folytatódott a különleges koncertsorozat.

És szeptember végén a szegedi zsinagógában zárult, ahol Keresztes Ildivel és Takács Nikolassal nagy sikerű koncertet adtunk. A templomi fellépésnek különleges varázsa van, ezeknek a helyszíneknek van egy „misztikus” atmoszférája, ami megadja az alaphangulatot. Természetesen a templomhoz méltó és illő műsort állítottam össze, és a közönség érezhetően nagyon jól fogadta dalokat. Érdekes módon, a turné során sok olyan emberrel beszélgettem, akik egyébként nem járnak könnyűzenei koncertekre, de mivel az enyém a templomban volt, eljöttek rá, és nagyon kellemesen csalódtak: saját bevallásuk szerint életre szóló élményt kaptak, pedig a többségük alig ismerte a munkásságomat.

Szeged Zsinagóga 045

Ha már a templomnál tartunk: a sitkei kápolna neve régóta összeforrt a tiéddel. Az 1986-os első jótékonysági koncert óta a helyi rockfesztivál mára igencsak kinőtte magát. Az 1990-ben a te aktív közreműködéseddel megalakult Kápolnáért Kulturális és Sport Egyesület pedig amellett, hogy megmentette és felújította a műemléket, fellendítette a település kulturális életét.

Bár az egyesület tiszteletbeli elnöke vagyok, ma már nem nagyon folyok bele a szervezésbe és a műsor összeállításába. A Sitkei Rockfesztivál mostanra már bőven megáll a lábán, ami jó érzéssel és egyben büszkeséggel is tölt el.

Mi a helyzet a kápolnával?

Leginkább egy családi házhoz hasonlíthatnám, merthogy egy ház körül is folyamatosan van mit csinálni. Ráadásul a kápolna egy műemlék, egy domb tetejére épült, és vízerek veszik körül, ami eleinte sok nehézséget okozott. Hála a modern szigetelési technikáknak a vizesedés ma már kevésbé jelent gondot. Ezzel együtt mindig akad tennivaló. Arról nem beszélve, hogy az az évi egy fesztivál tartja el az évközi eseményeket is: az egyesület állami támogatás nélkül, saját erőből, ebből az évi egyszeri bevételből működteti az általa fenntartott nyugdíjasklubot, valamint a helyi irodalmi és a sportszakkört is.

Idén is felkérésekkel teli, mozgalmas év áll mögötted.

Nem panaszkodom, zenészként a korosztályomhoz képest sokat dolgozom. Októberben az Egyesült Államokban jártam, ahol most először léptünk fel az idén 35 éves Korál együttessel.

Milyen apropóból utaztatok a tengerentúlra?

Hetedik alkalommal rendezték meg Floridában a Sarasotai Magyar Fesztivált, amelynek idén a Korál együttes volt a díszvendége. És ha már odakint jártunk, a lelkes szervezőknek köszönhetően adtunk két koncertet a New York-i magyar házban is. A fantasztikus hangulatú fellépéseken túl ez az amerikai út számomra azért is emlékezetes marad, mert két olyan zenész kollégával is összehozott a sors a világ másik végén, akikkel harminc éve nem találkoztam. Rédey Gáborral a 60-as évek végén két évig együtt zenéltem a Neotonban. Gabi a Metró együttesből jött át hozzánk: ő volt a csapat basszusgitárosa Som Lajos előtt. 30 éve él Floridában, és 35 éve találkoztunk utoljára. A másik régi ismerős, akivel odakint összefutottam, Barta Alfonz, az Edda művek első billentyűse, aki szintén évtizedek óta kint él. Csatlakozott hozzánk egy régi pécsi Korál-rajongó srác is, aki jelenleg szakácsként dolgozik Floridában. Mivel az említett úriemberek tudták, hogy szenvedélyesen horgászom, meglepetésként megszerveztek nekem egy tengeri horgászutat. Mondanom sem kell, különleges élményben volt részem. Összesen tíz napot töltöttünk az Egyesült Államokban, és ahogy hazaértünk, rögtön indultunk Erdélybe, ahová szintén fontos meghívást kapott a Korál együttes. Egy csodálatos épületben a 100 éves Marosvásárhelyi Kultúrpalotában léptünk fel, és szívet melengetően nagy sikert arattunk.

IMG_1143/A képen Rédey Gáborral,akivel 35 éve nem találkozott Fecó. Ők együtt zenéltek a Neotonban./

Fáradhatatlannak tűnsz, és az elhivatottságod is irigylésre méltó. Csak azért kérdezem meg, hogy bírod-e az iramot, mert tudom, hogy ’95-ben egy komoly szívműtéten estél át. Minden rendben veled egészségileg?

Köszönöm szépen, teljesen jól vagyok, és továbbra is igyekszem megtenni minden tőlem telhetőt azért, hogy ez sokáig így maradjon. Egy szívinfarktusból felépülve sok mindent átértékel az ember. Azelőtt évtizedeken keresztül túlhajszoltam magam, rendszertelenül és roppant egészségtelenül éltem, mígnem a szervezetem egyszer csak benyújtotta a számlát. Szerencsére akkor és ott, ’95-ben kegyesen bánt velem a sors. A gyógyulásom után pedig új életet kezdtem. Azóta sokkal jobban odafigyelek az egészségemre, már csak azért is, mert szeretnék minél több időt együtt tölteni a most 15 éves fiammal.

Foglalkoztat az idő múlása?

Természetesen. Egy bizonyos kor felett az ember óhatatlanul átgondolja, mennyi minden van mögötte, és nyilván elgondolkodik azon is, vajon mi minden vár még rá? Az elmúlt egy-két évtizedben nagyot fordult a világ, és sajnos nem jó irányba változott: felgyorsult, kiszámíthatatlan lett. Miközben a bulvárosodás, a szenzáció- és sikerhajhászás, az értékek rombolása olyan méreteket ölt(ött), hogy az én korosztályomnak nagyon nehéz meghúznia azt a határt, ameddig még elmehet ahhoz, hogy ne maradjon ki a körforgásból. Anélkül, hogy „le kellene mennie kutyába”, vagy hogy végig kellene járnia az összes főző- és „szórakoztató” showműsort. Engem is megkerestek többször, hívtak mindkét nagy kereskedelmi csatornához, de egyik felkérést sem vállaltam el. Mint ahogy a bulvársajtóban sem találkozol velem.

IMG_6062Ezzel kapcsolatban pár évvel ezelőtt igazán frappánsan fogalmaztál. Azt mondtad, idézem: „ameddig csak akkor van hírértékem, ha lehúzom a gatyámat és úgy mutatom be az új lemezemet, addig nem is fogsz.” Mármint addig nem fogok olvasni rólad a pletykalapokban. Azt is hozzátetted: „Ha ez az ára, akkor inkább ne írjanak rólam.”

A mindenáron való szereplés, az öncélú magamutogatás ugyanúgy távol áll(t) tőlem, mint az, hogy kreált botrányokkal hívjam fel magamra a figyelmet. Alkatilag sem vagyok botrányhős, és nem tudok, nem is akarok kibújni a bőrömből.

Apropó új lemez! Számíthatunk arra, hogy belátható időn belül előrukkolsz a soron következő albummal?

Sok kollégámmal ellentétben én soha nem dolgoztam az asztalfióknak. Én mindig adott pillanatban, adott hangulatban vagy szituációban írtam dalokat, és ez most is így van. Nekem nincsenek elfekvő nótáim. Természetesen, ha megérint valami, vagy ha a hangulatom úgy hozza, akkor odaülök a zongorához, de pillanatnyilag nem tudom azt mondani, hogy jövőre megjelenik egy új lemezem. Vagy hogy bármikor is… Arról nem beszélve, hogy a mai felgyorsult világban egyébként is szinte lehetetlen tervezni.


A lendületedet és a munkabírásodat látva biztosra veszem, hogy még egy jó darabig nem készülsz „nyugdíjba”.

Már nyugdíjas vagyok egyébként, legalábbis papíron (mosolyog). Nézd, a zenélés életre szóló hivatás, ezt nem lehet csak úgy abbahagyni. Ameddig a zene ugyanazt jelenti számomra, mint a pályám elején, és ameddig ugyanolyan lelkesedéssel állok ki a színpadra, mint a kezdet kezdetén, miközben minden egyes pillanatban érzem a hallgatóság szeretetét, addig boldogan folytatom ezt az izgalmas és örömteli közös társasjátékot a közösséggel.

Szűcs Anikó

Fotók: ZR Photo, Éliás Julika, T. Erika