Pixel per másodperc

/Mákos Rebeka interjúja Baska Barbara képzőművész – filmoperatőrrel/

Baska Barbara igazán figyelemre méltó utat járt be. 14 éves korában ő tervezte és kivitelezte az Európa Tanács Democracy for School című projektjének teljes arculatát. Tervgrafikai munkáival ezután sorra nyerte a pályázatokat és a külföldi ösztöndíjakat, így Athénban, Londonban, Korzikán, később pedig Helsinkiben és Lisszabonban is kamatoztathatta a tehetségét. A Képzőművészeti Egyetem mellett a Színház – és Filmművészeti Egyetem filmoperatőri szakát párhuzamosan végezte.

2007-ben megnyerte a Ferrari pályázatát, így az ő plakátjait csodálhatta egész Európa. Nevéhez fűződik az a pályázatnyertes Moulin Rouge plakát is, amely aztán több könyvben megjelent és a várban is kiállításra került. Hasonló sikert könyvelhetett el egy nemzetközi dohányzásellenes fesztiválon a DNS – Do Not Smoke című plakátjával.

.

52 kisjátékfilm, dokumentumfilm, videoklipp, rövidfilm készült el filmoperatőri és rendezői saját alkotásaként. Pre című filmjét Aranyszem operatőri díjra is jelölték.

Lendülete nem hagyott alább, hiszen Barbara jelenleg egy nemzetközi kutató-fejlesztő cégnél formatervezéssel, egy könyvkiadónál könyvborítókkal és egy kozmetikai cégnek a teljes arculatával foglalkozik. Az általa létrehozott alapítvány fiatal tehetségeket támogat. Hamarosan pedig egy új kiállítással jelentkezik, amiről a Kultúrprojekt is beszámol majd.

.

Mikor volt az a pillanat, amikor rájöttél, hogy a művészet lesz a te utad? Volt ilyen pillanat egyáltalán?

Művészcsaládban nőttem fel, ahol mindenki, a szüleim, a bátyám is művész, és most már mind a négyen ezzel foglalkozunk. Már az elején evidens volt, hogy lehetne ezt csinálni, de én kiskoromban nem ebbe az irányba szerettem volna menni. Aztán mégis csak volt egy fordulat, ami a számítógépnek köszönhető. Nem sokkal az után, hogy elé ültem, elkezdtem édesanyám mellett dolgozni, mint operátor, aztán később grafikus asszisztens is lettem. Akkor rájöttem, hogy szeretem ezt csinálni, és miután elkezdtem rajzolni is, tudtam, hogy képzőművész, grafikusművész leszek. Ez volt az első ilyen nagy löket ebben a történetben.

.

A családod hogyan állt hozzá ehhez a döntésedhez? A te helyzeted elég speciális ilyen szempontból.

Igen, de nem szóltak bele a dolgokba. Kiskoromban sem irányítottak erőszakkal a művészetek felé, reménykedtek persze, de kijelentettem, hogy engem inkább a természet és az állatok érdekelnek, és ők ezt elfogadták. Amikor mégis máshogy döntöttem, akkor persze nagyon örültek és támogattak. Mondták, hogy ez egy nehéz szakma, de nem akartak lebeszélni erről.

.

Van olyan hobbid, vagy dolog az életedben, ami nem a művészethez kapcsolódik, de nem tudnál meglenni nélküle?

Amikor a Képzőre jelentkeztem és elkezdtem grafikusnak tanulni, akkor volt egy kis hobbim, amit akkor nem gondoltam művészetnek, ez volt a filmezés. Aztán 2006-ban egy érdekes fordulat mentén jelentkeztem a Filmművészeti filmoperatőri szakára és fel is vettek. Így ez a hobbi megszűnt hobbinak lenni, innentől kezdve egy másik szakma lett.

.

A munkáid közül mire vagy a legbüszkébb?

Nehéz egyet-egyet kiragadni, mert nagyon sokféle területtel foglalkoztam az elmúlt évek során. Ilyen volt például a koncertarculatok és zenei kampányok vizuális megjelenése, az akkor Magyarországra érkező tizenhárom világsztárnak minden vizuális megjelenését én csináltam, Robbie Williamstől Santanán és Pinken át a LimpBizkitig mindenkiét. Emellett a környezetvédelmi projektek is fontosak számomra, köztük van például a diplomamunkám a Képzőművészetin, amivel sikerem volt. Filmművészetis diplomafilmem saját rendezésű kisjátékfilm, A kisherceg saját értelmezésem alapján feldolgozott verziója, ami a Kelen címet kapta. A másik filmem a Pre című kis szösszenet, amiben egy tojás a főszereplő. Ezt Aranyszem operatőri díjra jelölték. De a grafikában is nagyon sok olyan projektem van amit fontosnak érzek.

Hogyan látod, az emberek elismernek itthon, vagy inkább külföld felé kacsintgatsz? Van helye Magyarországon ezeknek a művészeti ágaknak?

Remélem, hogy egyre inkább van helyük. Külföldi sikereim is voltak, sok pályázatot nyertem. Az, hogy itthon mennyire van erre szükség, az azon is múlik, hogy a cégek észreveszik-e, hogy mennyire fontos egy vizuális arculat kialakítása, hogy egy igényes esztétikai értéket teremtő saját logóval és arculattal jelenjenek meg. De látunk erre tendenciát, hogy ez egyre inkább működik. A filmes szegmensben is remélem, hogy van itt rám szükség, csináltam már videoklipet, reklámfilmet, vagy például a Teszedd! flashmobjait is.

Szerinted nehéz betörni a filmes szakmába? Látod azt az utat, amelyiken továbbmenni és fejlődni is tudsz?

Igen, a filmes szakma nagyon nehéz, főleg nőként. De nagyon szeretem csinálni és meg is találnak a projektek. Például van olyan film, amiben a bátyám rendezése mellett vettem részt operatőrként, amit mi, Baska testvérek közösen csináltunk.

.

Filmnézéskor tudod hátradőlve élvezni az adott filmet, ki lehet zárni a szakmai nézőpontot?

Szerencsére megvan az az adottságom, hogy néző tudok maradni. Teljesen bele tudom élni magam egy filmbe, függetlenül attól, hogy mindent tudok a filmről, maszkokról, effektekről, kameramozgásról… Abszolút kizárom ezeket és néző maradok. Persze ha valami nagyon nem jó, akkor azt azért kommentálom.

Melyik a kedvenc filmed?

Ez egy nagyon nehéz kérdés. A Mr. Nobody-t, az Amerikai szépséget és a Barakát tudom megemlíteni. Utóbbi az a film, ami miatt elkezdett érdekelni a filmezés, részben ezért kezdtem el ezzel foglalkozni. Valamint a francia filmek is zseniálisak, hihetetlen hangulatot teremtenek és nagyon szerethetőek.

Milyen lenne a világ filmezés, vagy akár művészet nélkül? El tudod képzelni?

Az ember akkor is elkezdene porfestékkel felkarcolni a falra bölényeket és szaladó embereket. Lehet, hogy nem mindenkinél, de egy adott rétegnél ez elemi szükséglet, vágy arra, hogy megmutassa magát az ember. Azt gondolom, hogy ha ez megszűnne mindenhol a világban, akkor is felütné a fejét.

.

Ha csak téged nézünk, a te világod sem működne művészet nélkül?

Nem. Engem ez vesz körül, ebbe születtem bele. Bár amennyire evidensnek tűnik a helyzet, ez azért nem ennyire egyszerű. Nekem is nagyon sok mindennel meg kellett küzdenem, hogy a saját nyelvemet alakítgassam és azzá legyek, aki, ez persze még mindig zajló folyamat. De azt gondolom, hogy nem lennék meg nélküle, az biztos.

Voltak a családi hátteredből adódó nehézségeid, nem skatulyáztak be vagy vártak el tőled extra teljesítményt az emberek?

Az elvárás az nagy, és én is próbálom maximalistaként élni az életem. Nehézségek mindig vannak, tekintve, hogy a szüleim az Iparművészetin tanítottak. Bár én nem arra az egyetemre jártam, mindenki ismeri őket. De mivel jó emberek, ezért mindenkiben pozitív emlékek idéződnek fel. Azt veszem észre, hogy most már mindenki ismeri az alatta levő művészgenerációkat, tisztában van azzal, hogy ez milyen nehézséget jelent. Ezért nagyjából minden helyzetben tiszta lappal tudok indulni, és az emberek arra kíváncsiak, hogy én ki vagyok és mit csinálok. Egyébként nemrég volt egy kiállításunk, ahol mindannyian, mint művészcsalád állítottunk ki A művészet genetikája címmel.

Mit tudnál tanácsolni a most kezdőknek, mi az, amit a fiatal művészeknek útravalóként meg kell kapniuk?

Az nagyon fontos, hogy mindenki figyelje saját magát. Fontos, hogy másokat is lássunk, ismerjünk, de ha az ember saját magát figyeli, észre fogja venni, hogy mi az ő saját útja, amiben tényleg jól érzi magát. A belső hangok nagyon fontosak, nem jó, ha valakit nagyon befolyásolnak. Befolyásol az egyetem, a társaság, a barátságok, minden, hol jó, hol rossz irányba. Az embernek tudnia kell, hogy ő milyen helyzetből és milyen tanulmányból mit szeretne kihozni. Ha ez sikerül, akkor kialakulhat egy kerek egész művész, akinek saját nyelve van.

Ha a jövőbe tekintünk, hogyan látod magad 5-10 év múlva? Vannak konkrét dolgok, amiket szeretnél megvalósítani?

Most alakul az, hogy tényleg mit is szeretnék pontosan. Saját magam szeretném definiálni és megfogalmazni ebben a kreatív közegben. Hogy hol leszek 5 és 10 év múlva? Ez egy nagyon nehéz kérdés. Azt gondolom, hogy mindkét művészeti ágat, mind a grafikát, mind a filmet folytatom. Ez egy biztos dolog, egyiket sem hagyom abba, és nem is választok közülük. A kettő működhet együtt, és nekem működik is. Remélem, hogy lesznek még filmsikereim, és, hogy mint grafikus még több dolgot le tudok tenni az asztalra. De az, hogy ez szakmailag pontosan milyen helyzet lesz, azt nem tudom, hiszen naponta érnek újabb hatások és újabb feladatok, tehát ez egy elég nyitott dolog. Emellett természetesen a terveim között szerepel a család és a boldogság, ami egy eredendő alap.

Mákos Rebeka