Üdv újra, Mr.Bond

/Gera Márton írása a Skyfall című filmről/

Valószínűleg az elmúlt hetekben Önök is találkoztak a városban a legújabb James Bond filmet hirdető plakátokkal, reklámokkal. Azonban nemcsak a 007-es  újabb kalandja érkezett el ebben az évben, hanem születésnapja is volt Fleming hősének, tudniillik ötven évvel ezelőtt került a mozikba, az első James Bond film, a Dr.No, Sean Conery főszereplésével, ezt pedig még 21 hivatalos film követte, és öt színész, aki magára öltötte a Walter PPK-t tartalmazó fegyvertartót.

.

A legutóbbi két film sajnálatos módon gyengére sikerült, Daniel Craig-et hibáztatták érte, én inkább azt mondom, hogy a rendezők és forgatókönyvírók miatt lett a film olyan, amilyen. A Casino Royale újra akarta értelmezni Bond figuráját, de ez nem nagyon ment neki, őt követte a Quantum csendje: ebben a készítők visszatértek az akciódús James Bond filmekhez, elvetve a drámai vonalnak szánt utat, azonban ez a történet rovására ment, semmi nem mutatta, hogy itt James Bond-filmről van szó, inkább volt egy gyenge akciófilm Daniel Craiggel, mint a 007-es legújabb bevetése. Azon is sokat lehetne morfondírozni, hogy mennyire kopott meg a 007-es fénye, az elmúlt évek során, illetve minek is kellene ma lennie egy Bond filmnek: Fleming eredeti karakterét tisztelő, hagyományőrző alkotásnak, vagy drámaibb vonalon vezetett akciófilmnek? Sam Mendes 2012-ben jött; és a Skyfall-al megadta rá a választ.

.

Mendesnek pedig nem volt elég az, hogy választ adjon erre a kérdésre, hanem megalkotta minden idők legjobb 007-es filmjét. Ezt bátran ki merem jelenteni, mivel úgy nyúlt a szériához, és úgy definiálta, azt újjá, hogy hű volt a hagyományokhoz, tisztelgett az ős-Bond filmek előtt, de egyben drámaivá tette azt, és elmélyítette a karaktereket.

A történet kiválóan felépített: nem viszik túlzásba az akciójeleneteket, a párbeszédek pedig pörgősek, izgalmasak. Daniel Craig Bondját pedig a rendező újraépíti: emberibbé teszi, olyan hőssé, aki meg tud úgy sérülni, hogy annak hatása legyen az erejére, és érzelmileg is el tud gyengülni. Humoros, izgató, titokzatos, és már erőteljesen őrlődő: ilyen Craig 007-se.

Judi Dench pedig tökéletes, mint mindig M-ként, látszólag érzelemmentes, harcias alkat, akinek férje halála után már csak az osztálya maradt, de azért mindhalálig küzd. Nem véletlen, hogy Dench az angol színjátszás egyik legjobb alakja.

.

A főgonoszt alakító Javier Barden pedig megkoronázza az egész filmet, a legjobb gonosz az eddigi James Bond filmek folyamán, olyan ő, mint a Sötét Lovag Joker-e, nem úgy gondolja, hogy az a jó ellenfél, aki a kutyáival eteti meg a nem elfogadhatóan lojális segítőjét, hanem jelleméből eredően félelmetes. Raoul Silva ilyen: egy félőrült zseni, aki méltó ellenfele Bondnak, sőt tán még túl is mutat rajta. Az egész film legjobb szereplője ő, és nem veszít varázsából a történet folyamán, a karaktere inkább fejlődik, mintsem unalmassá válik.

Q (Ben Whishaw) az a személy, akit sokan hiányoltak, az első két részből. Most megérkezett, Whishaw Q-ja pedig fiatalos, okos, és “kimeri mondani”, hogy ma már nem olyan időket élünk, hogy az ellátó tiszt, golyót kilövő tollat adjon az ügynöknek, ellenben a filmben feltűnik a legendás Aston Martin DB5-s, ami a kinyíló lámpából tüzet nyit Bond ellenfeleire. Itt mutatkozik meg igazán Mendes zsenialitása, látja, hogy ma már nem lehet olyan egy James Bond film, mint negyven évvel ezelőtt, de mégis hű a Bond-filmek múltjához: ezt, az egykori filmekhez teljes mértékben hozzátartozó autót veszi elő úgy, hogy minden James Bond rajongónak mosolyt csal az arcára. A gyönyörű nők mindig is hozzátartoztak Bond kelléktárához, Mendes ezen is csavar egyet, így ebben a filmben nem is beszélhetünk úgynevezett Bond-lányról, van két hölgy, akivel közelebbi kapcsolatba kerül az ügynök, de egyikőjük, Sévérine (BéréniceMarlohe) nem is szerepel többet a filmben 15 percnél, Eve (Naomie Harris), jelenléte pedig előkészít valamit, ami mindenkit örömmel fog eltölteni…

Örömteli, hogy egy újabb archetípus jelenik meg Kincade személyében, akit Albert Finney alakít, a kedves, mulatságos öregúr kellemes humorforrás a film legnehezebb perceiben. Merthogy vannak ilyenek, ez a Bond most már nemcsak szórakoztat, hanem elgondolkodtat, és sokkal hihetőbb, minden tekintetben. Megmutatja, hogy az MI6 ügynökök is halandóak, és minden változik, M csodálatos idézete pedig hirdeti, hogy harcolni kell, mindhalálig kiállni azért, amiben hiszünk: csak így tudunk túlélni, vagy méltóságteljesen meghalni.

Nem tudok negatívumokat találni a Skyfall-ban, itt minden a helyén van 143 percen keresztül. Vége lett a mozinak, de még másnap is a főcímdal járt a fejemben. Lehet, hogy a Goldeneye zenéjére többen fognak emlékezni, de művészileg Adele száma kiemelkedőbb. A csodálatos helyszínek pedig nosztalgiával töltenek el minket, visszaemlékezve arra az időszakra, amikor a 007-es egy epizód alatt “beutazta a fél világot”, megfordulunk Skóciában, Törökországban, Shanghaiban, Londonban és Makaóban.

A legújabb James Bond filmmel elérkeztünk oda, amilyennek egy 007-es filmnek lennie kell a 21.században: izgalmasnak, hihetőnek (nem megy a főgonosz az űrbe, és nem célja, hogy majd tökéletes egyedekből újrateremti az emberiséget), és élvezetesnek azok számára, akik hithű Bond rajongók, de megnyerőnek azoknak is, akik csak egy kellemes kikapcsolódásra vágynak. Az meg  hatalmas plusz, hogy a rendező drámaibbá tette a kalandot és Bond karakterét, a hagyományokhoz hű maradt, de emellett újított. A Skyfall nem csak az eddigi legjobb Bond film, de az idei év legjobb akciófilmje. Úgy gondolom, és remélem, ezzel a filmmel elindul valami új Fleming hősének filmes pályafutásában, egy olyan dolog, amelynek köszönhetően újra csillogni fog a Bond név, amelyre mind a kritikusok, mind a nézők büszkén tekintenek. Reméljük Sam Mendes ismét visszaül a rendezői székbe, és újra maradandót alkot. Mert a Skyfall az. Csak egy baj van: arra minimum három évet várni kell. Bár ahogy a film vége hirdeti: “James Bond hamarosan visszatér”…

Gera Márton