“Egyformán lételemem a színészet és az éneklés!” – interjú Brasch Bencével

Két évvel ezelőtt tűnt fel a televízió képernyőjén egy 18 éves fiú. Akkor még csak annyit tudtunk róla, hogy fiatal kora ellenére sokunkat megszégyenítő határozottsággal indul álmai megvalósítása felé, de hogy hova jut, azt még senki sem láthatta. Brasch Bence nevét azóta mindenki ismeri, rengeteget hallunk róla a mai napig. Feltűnik egy-egy zenecsatornán, majd másnap már a színházi berkekben találkozhatunk vele. Jómagam kíváncsi voltam arra, vajon hogyan telnek annak a fiúnak a napjai, aki egykor az egész országot lenyűgözte a tehetségével, és aki azóta is folyamatosan keményen dolgozik.

Természetesen ezúttal is épp munka közben sikerült őt elkapnom. Bár, mint ahogyan az a mesékben lenni szokás, néhány próbát nekem is ki kellett állnom, hogy végül célt érjek. Hatalmas tömeg az épület előtt, vagy épp egy váratlan tűzeset a színpadon. Végül azonban bejutottam a Budapesti Operettszínház pihenőjébe, ahol két előadás között szusszantak épp a színészek, akárcsak interjúalanyom, Brasch Bence, akivel már türelmetlenül vártam, hogy beszélgethessek.

Először két évvel ezelőtt kerültél a reflektorfénybe egy tehetségkutató versenyen. Azóta folyamatosan lehet rólad és a munkásságodról hallani. Hogyan változott meg az életed?

Ez a tehetségkutató volt az első nagyobb lépés a karrieremben, itt tudtam először igazán megmutatni magam. Abban az évben, 2010-ben kaptam az év felfedezettje díjat a Bravo Otto Gálán, és onnantól kezdve folyamatosan vannak fellépéseim, illetve kijött három videoklipem.  Volt egy kislemezem is, amit az egyik magazin mellékleteként lehetett kapni. Szintén 2010-ben első próbálkozásra felvettek az Operettszínház stúdiójába, ahol most vagyok másodéves. Azóta ez is az életem részévé vált, most például játszom Mercutiot a Rómeó és Júliában, nemsokára pedig a Bohém Élet átdolgozásában lesz egy szerepem a Miskolci Operafesztiválon, és remélem, hogy a jövőben is kapok még lehetőségeket. Dióhéjban talán ennyi, de rengeteg minden történt velem az elmúlt két évben.

Hogyan jöttél rá, hogy a színpad a Te asztalod?

Hetedikes koromban kezdtem el a színjátszással foglalkozni egy általános iskolai színjátszó körben. Velük már voltunk országos versenyeken is, illetve kaptunk különböző lehetőségeket. Ezalatt az idő alatt nagyon megszerettem a színpadot. Emlékszem, akkoriban vitték színre a Rómeó és Júliát, ennek hatására kezdtem el musicaleket hallgatni és énekelni.  Itt kezdődött minden, utána már sorra jöttek a lehetőségek. Bekerültem a városi amatőr színtársulatba, ahol egyre nagyobb kihívások elé néztem, énekes és prózai szerepeket egyaránt kaptam. Így alakult ki bennem a színpad iránti szeretet, azóta része az életemnek.

Milyen szerepben léptél először színpadra?

György voltam a Toldiban, még általános iskolában.

Mit jelentett ez a szerep a számodra?

Mindenképp meghatározó volt, főképp tanulás szempontjából profitáltam belőle sokat. Természetesen önmagam miatt is nagyon jelentős ez az élmény, hiszen ez volt az első színpadi produkció, amiben részt vettem, és itt szerettem bele az egészbe.

Tehát ekkor már egyértelművé vált számodra, hogy a későbbiekben profi szinten szeretnél ezzel foglalkozni?

Igen, érdekes, hogy számomra azt követően ez nem volt kérdés. Teljesen tisztán tudtam, hogy ezt szeretném csinálni, énekelni és játszani szeretnék. Azóta ez egyszer sem változott meg bennem, ebben érzem otthon magam, imádok ezzel foglalkozni.

Amatőr szinten tehát elég régóta része volt a színpad az életednek. Miért döntöttél úgy végül 2010-ben, hogy a nagyközönségnek is megmutatod magad? Miért éppen akkor?

Egyszerűen volt egy megérzésem, hogy most jött el az ideje. Láttam a TV-ben a reklámot, és úgy gondoltam, hogy miért ne, hiszen vesztenivalóm nincsen. Előtte egyébként soha nem jelentkeztem semmi ilyesmire, úgyhogy szerencsésnek mondhatom magam, hogy elsőre sikerült bekerülnöm. Ha őszinte akarok lenni, nem tudom megmondani, hogy miért épp ekkor döntöttem így. Ez egy nagyon nagy ugródeszka, és biztos vagyok benne, hogy sok ember álma, hogy részt vehessen egy ilyen versenyben. Esélyt ad arra, hogy elindulhassunk azon az úton, amelyet magunkénak érzünk.

Egy ilyen verseny valóban nagy lehetőség, egyúttal nagyon nagy lelki teher is. Te hogyan élted meg ezt az időszakot?

Nagyon nehéz volt, már csak azért is, mert egyik pillanatról a másikra kellett felköltöznöm Budapestre. Minden új volt számomra, az emberek, a munkatempó, és ezt nagyon nehéz volt megszokni. Elképesztő volt a hajtás a tehetségkutatóban. Mindemellett egyébként nagyon szerettem, de borzasztóan kimerítő volt.  Ennek ellenére ez is csak abban erősített meg, hogy mennyire szeretem ezt a világot.

Most a Budapesti Operettszínházban is játszol, így egyszerre lehetsz színész és énekes. Mégis, ha választanod kéne, melyik áll hozzád közelebb?

Úgy érzem, mind a kettő egyformán közel áll hozzám. Valóban, ez egy szerencsés helyzet, hiszen mint musical színész, mind a kettőt csinálhatom, de én imádnám azt is, ha csak prózai szerepeket kapnék. Azért remélem, hogy ez ennyire nem fekete – fehér, és soha nem kell majd közöttük választanom, nem is tudnék választani. Egyformán lételemem a színészet és az éneklés! Tényleg nem tudnék választani, és szerencsére még nem is szorultam rá. Nyilván olyan előfordul, hogy előtérbe kerül, mondjuk pár hónapra a pop karrier, aztán a színház, mert nincs elég időm mindkettőre, de olyankor is felváltva csinálom.

Nézzük akkor egy picit a színészi oldaladat! Miből merítkezel, amikor megformálsz egy karaktert?

Mindenképpen önmagamból illetve a saját élményeimből. Szerintem az a hiteles, amikor a saját tapasztalataimat próbálom belevinni egy-egy karakter jellemébe. Nyilván, mondjuk Mercutionál nehéz hitelesen megformálni a halála pillanatát, hiszen szerencsére még soha nem volt halál közeli élményem. Nem vagyok az a verekedős típus sem, mint a karakter, aki egyébként nagyon heves természetű, de azért azt gondolom, hogy mindenkiben vannak olyan ösztönök, amik ha nem is tudatosulnak a való életben, a színpadon könnyedén felszabadulnak és a szerep hasznára válnak. Egyaránt bennünk van az agresszió, a félelem, vagy a túlcsorduló érzelmek, melyeket fel kell ébreszteni, és ha ez sikerül, akkor egy lépéssel közelebb kerültünk a hiteles játékhoz.

Van valamilyen szerepálmod?

Nagyon sok szerepálmom van.  Olyan nincs, amire azt mondom, hogy ha azt elérem, akkor már nyugodt a lelkem. Soha nem vagyok megelégedve magammal, és azzal sem, amit csinálok. Mindig bennem van, hogy lehetne még jobban, és juthatnék még magasabbra. Egyébként nagyon sok szerep van, amit szívesen eljátszanék, és szerintem ez mindig így lesz, hogy ha megkapok valamit, akkor is vágyni fogok másikra is. Illetve mindig bennem lesz az a törekvés, hogy ha egy szerepet rám osztanak, akkor azt tökéletesítsem az előadások illetve a próbafolyamat alatt. Egy szó, mint száz, mindig szeretnék valami újat csinálni.

Nem csak színházban, de a pop iparban is tevékenykedsz. Mikor megszületik egy dalod, hogyan tudod magadra formálni, mitől lesz az igazán a tiéd?

A dalszerzés úgy működik, hogy együtt a zeneszerzővel leülünk, és elkezdünk zenéket hallgatni. Mutat nekem különböző stílusokat, és én is mutatok olyanokat, amik közel állnak hozzám.  Megbeszéljük, hogy mennyire legyen gyors, milyen érzelemvilágú legyen, és ezek alapján ő megírja a dalt.  Nagyon fontos, hogy a dalszerző már az elejétől fogva igyekszik rám formálni a szerzeményt. Ezután következik a szövegírás. Az utóbbi időben nem éneklek úgy dalt, hogy teljesen valaki más írja a szöveget, már az előzőnél is részt vettem a munkálatokban, együtt írtuk Symbiennel. Összefoglalva tehát, még ha nem is én írom a dalt, de részese lehetek a folyamatnak, akkor abszolút magaménak tudom érezni.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Nagyon szeretnék filmekben játszani, továbbra is színpadon lenni, és akár a prózai műfajhoz is közelebb kerülni. Természetesen a musical műfajt is mindenképp folytatni szeretném, épp úgy, ahogy a popzenében is meg szeretném állni a helyemet. Ezek a legnagyobb álmaim.

Van példaképed, akinek a munkássága inspirál?

Nagyon sok olyan ember van, aki szerintem példaértékű a szakmában. Ilyen számomra Nagy Sanyi, vagy akár Szabó P. Szilveszter, és nagyon szeretem azt is, amit Bereczki Zoli csinál. Rengeteg olyan ember van, akire felnézek, és akiből tudok merítkezni. Hálás vagyok, hogy profi emberekkel dolgozhatok, akiktől nagyon sok mindent el lehet lesni, illetve tanácsokat kérni, és azt tapasztalom, hogy tényleg szívesen segítenek nekünk.

Hamarosan kezdődik a Miss Saigon mai második előadása. Ebben milyen szerepet játszol?

Ebben nincs kiemelt szerepem, ezt még elsős stúdiós korunkban osztották ránk. Katonát játszom benne, illetve menekültet. Ez egy összetett feladatkör, de szóló részeim nincsenek benne. Azért egyébként ez is nagy felelősséggel jár. Nekünk ugyan úgy oda kell tennünk magunkat, mint a főszereplőnek, hiszen ez az egység az, ami erőssé teszi a darabot, és segíti azt, hogy minden rendben menjen.  Ez egy csapatmunka, mindenki külön feladatából áll össze az egész, amit aztán a közönség elé tárunk.

Akkor sok sikert kívánok az előadáshoz! Köszönöm a beszélgetést!

Én is köszönöm!

Az interjút követően pedig folytatódott a hajtás, gördültek a függönyök, és már kezdődött is a Miss Saigon. Hiszen ahogy mondani szokás: „Show must go on!”

Tirpák Barbara