Budapest 100

A Budapest 100 című programsorozat keretében idén is számtalan épületet tekinthettek meg az érdeklődők, amelyek ebben az évben érték el ezt a tiszteletre méltó kort.  A nyitott házak hétvégéjén több mint hatvan épület állt a látogatók rendelkezésére, hogy történetüket megismerhessék, vagy akár a legkülönfélébb programok helyszínéül szolgáljanak.

Szintén az idén egy évszázadot maga mögött tudó épületek sorába állt be a Belgrád rakparti 13-15. számú ház is. Az eleinte a közép polgári rétegek számára otthont adó lakóház Bálint Sándor számára épült 1909 és 1911 között Orth Ambrus és Somló Emil építészek munkájaként.

A Budapest100 rendezvény keretében több önkéntes is vállalta, hogy egy-egy helyszínen különböző programok szervezésével szórakoztatja az érdeklődőket. A Belgrád rakparti épületben ezúttal a Budapesti Műszaki Egyetem Építész Klubjának tagjai vártak mindenkit, aki két épület megtekintése között úgy döntött, a rajztudását is elmélyítené. Ehhez pedig Siklós Mária lakástulajdonos biztosított helyet negyedik emeleti panorámás lakásában.

A rajzolás mellett persze mindenképp érdemes volt a ház története után is érdeklődni, ebben a témakörben Csonka János, a szomszéd lakás tulajdonosa nyújtott segítséget, akit természetesen én is elkaptam az első adandó alkalommal. Többek között megtudtam tőle, hogy száz évvel azelőtt milyen volt a környék, ahová épült a ház, milyen híres emberek fordultak meg itt az elmúlt évszázadban, vagy, hogy hogyan viselte az épület a történelem viszontagságait.

A környékről azt érdemes tudni, hogy akkoriban Pest falak közé volt zárva, s a városfal a Kiskörúton húzódott, a Duna felől pedig sánc védte a várost, ez összesen 1,4 négyzetkilométer volt. Ennek a miénk csak egy kis része, tehát ez a déli csücske a városnak. A közelben két kapu is volt, a mi házunk mellett a Sörház utca dunai torkolatában volt a vízi kapu, az egyetlen Duna felöli kapu, melyen a halászok, és kereskedők jártak át, illetve a mostani Fővám téren volt a belgrádi kapu. Ezért hívják most Belgrád rakpartnak ezt a szakaszt.  A kereskedőkről annyit érdemes tudni, hogy jórészt görögök illetve szerbek voltak, épp ezért van itt a görög és a szerb templom. Egyébként pedig ezen a szakaszon halászok és tímárok éltek, az interneten több fotót is lehet találni az úgynevezett bőrszárító padlásokról ezekben az épületekben. Ennek a háznak a helyén már 1838-ban is épült egy első ház, a pesti árvíz előtt. Valószínűleg már korábban is lehetett itt valami, de erről pontosabb információink nincsenek. Az előbb említett szintre 1839-ben építettek rá egy első emeletet, 1871-ben pedig további kettőt. Ezt azután lebontották, s 1909 és 1911 között építették ezt a mostani házat. Érdekességként megemlíteném, hogy Orth Ambrus, aki az épület egyik tervezője, a híres neves Alpár Ignácnak volt a sógora, és ők több nagy reprezentatív épületet is építettek együtt.  Ez a ház többé-kevésbé szecessziós stílusú, és régen igazi polgári ház volt. Bár az első világháború alatt bombatámadás érte – 120 négyzetmétert kibombáztak belőle – még így is kilenc lakás fér el emeletenként, régen ez a szám csak három volt. Ezek nem nagy polgári lakások voltak, hiszen ők budai villákban laktak, hanem középpolgári lakásokról beszélünk. A házban lakott például 1945 után a Vízművek vezérigazgatója, aki akkor keresett 2500 pengőt, mikor már 200 pengő is jó fizetésnek számított. Viszont mindegyik lakás bérlakás volt, tehát nem voltak tulajdonosok. Néhány híres lakót is kiemelnék, itt élt például férjével Bajor Gizi, aki a kor legnagyobb színésznője volt, Fricsay Ferenc zenész, vagy Polgár Tibor, aki Karádi Katalinnak is volt zeneszerzője. Jelenleg egyébként a házban lakik az építtetőnek a dédunokája is.

Az érdekes információk után, melyeket bárki megtudhatott Csonka Jánostól, mindenképp érdemes volt szemügyre venni a Budapesti Műszaki Egyetem Építész Klubjának a tevékenységét is.

Sikerült elcsípnem Nagy Gábor klubtagot, aki jelentős részt vállalt az aznapi program megszervezésében.

Először egy picit általánosságban kérdeznélek, hogy mit érdemes tudni erről a rendezvénysorozatról?

A Budapest100 most másodjára kerül megrendezésre, és a 100 éves épületek ebből az alkalomból megnyitják kapuikat. Idén több mint hatvan ház vesz részt a programban. Különféle lehetőségek vannak a rendezvény alkalmából, az egyszerű bejárástól kezdve a kiállításokig nagyon sok minden. Ezen a helyszínen, a Belgrád rakparton egy építész műhelyet alakított ki az Építész Klub.

Mit mondhatunk, mi ennek a rendezvénynek az üzenete?

Úgy gondolom, célja, hogy felhívja az emberek figyelmét arra, hogy mennyi olyan épület van Budapesten, amelyek megérték legalább a 100 éves kort, illetve, hogy ezek is mennyire értékesek. Sok helyen, mint ahogy itt is a padlás területét is be lehet járni, így az érdeklődők láthatják azt is, hogy ezekben az épületekben még van anyag, tehát érdemes rájuk odafigyelni, inkább felújítani őket, nem pedig lerombolni, és új épületeket húzni a helyükre.  Úgy gondolom tehát, hogy a rendezvény legfőbb célja a hagyományőrzés és értékmentés.

Ha már hagyományőrzésről beszélünk, az épületek kapcsán az is érdekes lehet, hogy mennyire figyelhetőek meg esetleg hagyományos építészeti motívumok, akár nemzeti sajátosságok? Akár konkrétan erre a házra vonatkoztatva.

Ennél a háznál ki tudnám emelni például a sarokszobákat, amelyek két oldalról is nyílnak a Dunára. Ezeknél a mennyezet és a fal csatlakozásánál minden szobában megjelenik egy jellegzetes stukkódíszítés. Ez a fajta díszítés lehet, hogy egy ekkora szobába már erős, de mikor ezek a házak épültek, akkor egy szinten három lakás volt, plusz hátul a cselédlak rész. Éppen ezért igyekeztek a látogatók figyelmét a Duna felé irányítani, kiemelni ezt az előnyét a lakásnak. Ezek a szobák valószínűleg nappali szobaként szolgáltak.  Amit még hagyományos motívumként megemlíthetünk, azok a lépcsőházban az ajtó illetve ablakdíszek, kilincsek.

Ti, mint az Építész Klub, hogyan kapcsolódtatok ehhez a rendezvényhez?

Minket a Budapest100-nak a szervezői kerestek meg, hogy lenne-e kedvünk segíteni olyan épületeknél, ahol például kevés volt a kisegítő, vagy ahol nem volt elég ötlet, hogy mivel lehetne még kreatívabbá tenni a rendezvényt, és még inkább bevonni az építészetet, valamint ezzel kapcsolatos programokat szervezni. Innen jött nekünk a konkrét ötlet, hogy berendezünk egy építész műhelyet, rajz műhelyet.

Most először vesztek részt a programban?

Igen, ez az első alkalom, hogy csatlakoztunk, de jövőre is mindenképpen szeretnénk. Úgyhogy a következő évben is várjuk az idei lelkes jelentkezőket, és azokat, akik sok év után ismét kedvet kaptak a rajzoláshoz.

A helyszín, ahol végül berendeztétek ezt a műhelyet, a hirdetésben az „inspiráló” jelzőt kapta. Miért?

Azért, mert ezekben a régi épületekben még sokkal jobban odafigyeltek a részletekre. Ebben a házban is jól láthatóak és megfigyelhetőek például a különböző kialakítások a térben, vagy akár az ízléses kilincsek, ablakkeretek, párkányzatok. Ezek mindenképp inspiráló hatásúak lehetnek, illetve azért a kilátás sem utolsó.

Az inspiráló szóról az embernek rögtön a művészet jut eszébe, ti is egy rajz programmal készültetek a mai napra. Van-e valami közös üzenet, eszmei kapcsolódás aközött, hogy ti ezt a lehetőséget kínáljátok, illetve magának a rendezvénynek a mondanivalója között?

Ennek több célja is van. Lehetőség lehet például azoknak, akik szeretnek rajzolni, hogy megismerjenek hasonló érdeklődésű embereket, illetve inspirálódjanak a környezetből. Ahogy említettem, a kilátás nagyon szép, elképzelhető, hogy valaki kedvet kap a tájképekre, holott ez idáig nem foglalkozott vele.  Aki pedig nem nagyon került közel eddig a rajzoláshoz, itt kaphat egy kis betekintést. Ezen kívül mi, mint építészek, szeretnénk beszélgetni is a civilekkel, érdeklődni, hogy mit várnak egy-egy építészeti alkotástól, mik fontosak nekik ezen a területen.  Ez a program erre is nagyon jó alkalom lehet.

Rendszeresen vesztek részt ilyen jellegű rendezvényeken?

Általában inkább az egyetemnek és a hallgatóknak szervezünk programokat, de igyekszünk minél szélesebb körben mozogni. Az Építészfórummal is felvettük a kapcsolatot, ez pedig már eléggé nyilvános és olvasott.

Általában inkább ti jelentkeztek feladatvállalásra, vagy azért érkeznek felkérések is?

Természetesen, arra is volt már példa, hogy egy előadó keresett meg minket, hogy szeretne előadást tartani a klubban. A Budapest100 is egy felkérés volt, bár az is igaz, hogy a lakógyűlésre mi mentünk el, és jeleztük, hogy szívesen segédkezünk. Mondhatni ez egy kétirányú megkeresés volt.

A továbbiakra nézve milyen terveitek vannak?

Az egyetemen belül folyamatosan vannak programjaink. Lesz például az Építész Napok rendezvénysorozat, ezen belül például április 16.-án, hétfőn 19.00 órakor kerül megrendezésre a „Tíz ház tíz építész” nevezetű előadás sorozatnak a Tíz épületrekonstrukció című előadása. De szakma elhagyó építészeknek is lesz előadása, bejárásokat csinálunk, és ehhez hasonló módon tevékenykedünk. Illetve itt, a Belgrád utcai lakásban akár kis csoportos beszélgetéseket is tudunk majd szervezni.

Köszönöm a beszélgetést!

Én is köszönöm!

Miután betekintést nyerhettem az Építész Klub aznapi tevékenységébe, szinte magától értetődő volt, hogy nem mehettem el anélkül, hogy én magam is beálljak rajzolni.  A rajzteremben Nagy Tamás Bajnok, szintén klubtag várta a művészi hajlamaikat kamatoztatni kívánó vendégeket. Hamarosan megtudhattam, hogy kockát rajzolni nem is olyan egyszerű, mint azt az ember gondolná, illetve, hogy mire is jó pontosan az az oly sokszor látott mozdulat, mikor a rajzoló fél szemmel és feltartott ceruzával vizsgálja modelljét.

Persze nem csak rajzolni tanultam, de magáról a programról is megtudtam néhány érdekességet a készséges építész hallgatótól.

Ennek a programnak az is célja, hogy felhívjuk az emberek figyelmét arra, hogy fontos a vizualitás fejlesztése. Ezen kívül hoztunk maketteket is, amikkel be szerettük volna mutatni, hogy milyen tevékenységek jellemzik az egyetemi oktatást. Már korábban is felmerült egyébként, hogy jó lenne egy rajz műhelyet létrehozni, és ez a rendezvény alkalmat kínált nekünk erre. Az Építész Klub minden olyan rendezvényhez szívesen csatlakozik, mint a Budapest100, hiszen azért alakultunk, hogy minél több szakmai programot szervezzünk. Mi magunk is szervezünk épületbejárásokat, illetve építkezésekre is ellátogatunk, több alkalommal voltunk a 4-es metró építésénél is. Folyamatosan tevékenykedünk, 2010-ben például segítettünk az első Pollack Piknik Party megszervezésében is. A klub egyébként bárkit szívesen lát, akit ezek a tevékenységek érdekelnek, nem csak építészhallgatóknak szól, most is van például vegyészmérnök, vagy a Corvinusról tájépítész tagunk is. Persze nyilván az egyetem hallgatóinak, ezen belül is az építészeknek egyszerűbb csatlakozni, de bárkit szívesen látunk.

A rajzóra után már csak a padlástér megtekintése maradt hátra, ahol a fentebb említett Csonka János lakástulajdonos vezetett bennünket körbe.

Az épület szépségét látva, s történetébe bepillantva megérthettük a Budapest100 rendezvénysorozat célját. Fontos, hogy őrizzük és értékeljük a régi épületeket, hiszen nem csupán gyönyörűek, de sok-sok év történelmét, emberek sorsait hordozzák magukban.

Tirpák Barbara

Következő állomás: az Igazságügyi Palota

A Belgrád rakparton szerzett élményeket követően a Budapest 100 programsorozat keretében látogatást tettünk az Igazságügyi Palotában is. A Markó utca 16. szám alatti épület felépítéséről 1911-ben döntöttek. A tervezéssel Fellner Sándort bízták meg, és 1913-ban meg is indult az építkezés, amelyet 1918-ban fejeztek be. Napjainkban az épület három intézménynek is otthont ad: a Kúriának, a Legfőbb Ügyészségnek és a Fővárosi Ítélőtáblának.

A bejáratnál őrködik Stróbl Alajos Justitia-szobra. Az istennő személyesíti meg a nyugati világban az igazságosságot. Justitia vaksága (egyes ábrázolásokon a szemfedő) azt szimbolizálja, hogy az igazságos jog nem tesz különbséget az egyes emberek között, független a származástól, hatalomtól, anyagi helyzettől. A jobb kezében lévő kard a jog hatalmának, tehát a kikényszeríthetőségnek a jelképe. Bal kezében egyensúlyban lévő mérleget tart, amely a jogi eljárásban résztvevő felek azonos jogait jelképezi, és azt, hogy a jog előtt mindenki egyenlő.

Az épület bejárása során bepillanthattunk a Kúria elnökének dolgozószobájába, az elnöki fogadóterembe, meglátogathattuk a dísztermet, sőt a rabmegőrzőt is. Az élményt a bírósági fogalmazók közreműködésével megtartott szimulációs tárgyalások fokozták.

B. D.