Budapesti divathétvége Marie Claire módra

Budapest a hétvégén a divat szerelmeseinek fellegvárává változott: immár negyedik alkalommal került megrendezésre a Marie Claire Fashion Days. Aki a belvárosi Deák Ferenc téren járt október 5-7. között, egyedibbnél egyedibb kreációkba öltözött fashionistákkal találkozhatott, amint a Marie Claire által rendezett divatnapokra igyekeztek.

A programsorozat pénteken este vette kezdetét, ahol a sajtó, a celebvilág apraja-nagyja és a támogatók tették tiszteletüket. Elsőként csodálhatták meg a hazai tervezők kollekcióit, melyek igazi sikert arattak, épp úgy, mint a bemutatót követő svédasztalról pillanatok alatt eltűnő falatok.

A rendezvény népszerűségét nem csak a negyedszeri megrendezés mutatta, hanem az izgatottan mozgolódó hatalmas tömeg is ékes bizonyítéka volt ennek. Hosszas várakozás után végül megjelent Szűcs Péter, a magazin vezető szerkesztője, aki a színpadra szólította műsorvezető társát, Marozsán Erikát, akitől megtudhattuk, hogy éppen most ért haza New Yorkból, ahol – legalábbis a színésznő szerint – sokkal kreatívabban öltözködnek az emberek, mint itthon.

A divatbemutatót Anh Tuan darabjai nyitották. A vietnámi származású divattervező idei kollekciójának domináló színe a fekete volt, némi barnával kiegészítve. Bár legtöbben csodálatos táskáiról ismerik, ruhái is méltán kiérdemlik eme jelzőt. Ha röviden kellene jellemeznem, darabjai a kifinomult elegancia tökéletes példái.  Mozaikszerűen összevarrt hosszú kabátok, hosszú kesztyűk, szőrme kiegészítők és persze az elmaradhatatlan gyönyörű táskák.  A visszafogottabb darabok egyértelműen a régi közmondást juttatják eszembe: A kevesebb néha több. És egy szónak is száz a vége: karácsonyra elfogadnánk egy teljes Anh Tuan ruhatárat.

Másodikként Benus Dani „katonakollekcióját” csodálhattuk meg. Dani is a sötétebb színekben gondolkodott, darabjaiban főként a szürke dominált. Változatos anyaghasználatában szerepelt a gyapjú, a kötött anyagok és a bőr. Szabásmintáiban megjelentek a hatalmas zsebek és kapucnik. A darabok a katona stílus alapjegyeit követik, ám mégis kifinomultak. Ehhez a stílushoz tartozó ruhák kitűnően álltak Benus első modelljén, Juronics Tamáson is.

Szintén nagy sikert arattak D. Tóth Krisztán Abodi Dóra darabjai. Igazán feltűnő színekkel először Dóra kollekciójában találkozhattunk. Az őszi erdő színei mellett természetesen megjelent az elmaradhatatlan fekete és kék is. Változatos volt az anyaghasználat is, szőrök, tollak, bőrök színesítik a kínálatot. Abodi Dóra méltán érdemelte ki a nemzetközi díjakat.

Mojzes Dóra sztárvendége Pásztor Anna volt, aki igazi dominaként jelent meg a színpadon egy lovaglópálcával a kezében. Dóra a fekete szín mellett (amelyet vadító pirossal kombinált) leginkább a zöldet és szürkét használta, s a bőr az ő kollekciójában is elengedhetetlen volt.

Szegedi Kata kollekciója a glam rockos stílust idézi, amiben a hangszórókon felcsendülő Guns ’N’ Roses is segítségére volt. Nőies darabok keveredése a rockos stílussal.

A KEPP Showroom Muri Enikőt kérte fel első modelljének ruhái bemutatásához. A lányok szintén a fekete, szürke alapszínekkel dolgoztak, és ezt előszeretettel kombinálták a sárgával. A KEPP darabjai főként az utcai divatot próbálták megragadni, egy-egy darab azonban menő pizsamának is elment volna.

Konsánszky sem félt a színekhez nyúlni (a képen Balla Eszter), sőt igazán szívesen keverte a hideg és meleg árnyalatokat.  Kollekciója igazán szemet gyönyörködtetőre sikerült.

Sármán Nóra kollekciója az egyik személyes kedvencünk volt. Első modellje Szekeres Nóra egy csodaszép, földig érő csipke ruhában lépett a kifutóra. Sármán tervei sokszor a menyasszonyi ruhákra emlékeztetettek bennünket, előszeretettel használta a csipke és selyem anyagokat, fekete és fehér színekben egyaránt. Ezek a ruhák szinte kiáltanak a mesebeli szőke hercegért.

A NUBU minden bizonnyal a legkreatívabbnak bizonyult a szín, anyag és minta használatban. Színeik között megjelent a sötétkék, élénkzöld, fekete és drapp. Anyagaikban a gyapjú, bárányszőr és a neoprén. Tyúklábmintától egészen a fotónyomatokig merészkedtek.

Végül a USE Unused tervezőcsapatának kollekciója zárta az estét. A földszínek, a narancssárga a piros színek jellemezték a darabokat, ők el mertek szakadni a feketétől. A USE a tőle elvárt teljesítményt hozta, nem okoztak csalódást rajongóiknak.

Szombaton és vasárnap már minden divatrajongó számára nyitva álltak a kapuk, rengeteg divat iránt érdeklődő látogató érkezett a VAM Design Centerbe. Ezen a két napon a veterán tervezők esti bemutatóján kívül számtalan egyéb bemutatóra is sor került. Így például a VAN GRAAF, a Mango, a fiatal magyar tervezők, a Gombold újra! for MC divatshowjának is szemtanúi lehettek a résztvevők. Az is kiderült, hogy ki lett az év fiatal divattervezője. A szakmai díjat Bálint Sára gyönyörű csipkeruhája nyerte, a Dreft különdíjasa Prahár Brigitta és a közönségdíjas Szabó Lilla lett. Az utóbbit nem is igazán értettük, valószínűleg jó sok ismerőse lehet az ifjú hölgynek.

A divatrajongók a hétvégén igazán feltöltődhettek, az igényesen megrendezett programsorozat kitűnő elfoglaltságnak bizonyult. Nem utolsó sorban a tervezők is kitettek magukért, bár tény ami tény, szokásos stílusjegyétől senki nem tért el – ami egyébként nem feltétlen baj.

Czencz Vivien és Tirpák Barbara

Köszönet a Just Creative-nak!

Fotók 1-10: Erdőháti Áron