Bukta Imre: Másik Magyarország

mcs/Szabó Diána írása/

Melankóliába fulladt remény. Magyar hagyományok átalakulása, örökségeink homályba burkolása. Egy kor, melyben erkölcsi értékeink elveszni látszanak, természeti kincseink lassan elsorvadnak. Van kiút? Egy vidéki, „mezőgazdász művész”, aki tökéletesen képes azonosulni alkotásainak mondanivalójával, aki emlékezni akar. Emlékezni egy elszigetelt, kiszorított társadalmi rétegre, aki manapság állandó harcot vív a fennmaradásért, a boldogulásért.

Róluk, értük szól a Műcsarnok tematikus, visszatekintő tárlata, melyet 2012. november 10-én Gulyás Gábor, a kiállítás kurátora, az intézmény igazgatója ezekkel az ambivalens, mégis bizakodó gondolatokkal nyitott meg:

„… létezik egy másik Magyarország, amelyről alig tud valamit a nagyvilág… Régi értékek, régi hitek éltetik – de mai gondok gyötrik.Bukta Imre művészete erről a másik Magyarországról szól. Arról a bizonyosságról, amit a föld szaga jelent. A Másik Magyarország című kiállítás témája a hazaszeretet.”

A nemzetközileg is elismert alkotó közel száz művét felvonultató tárlat azonban a hazaszeretet mellett, mintha más érzéseket is magában hordozna. A termeken áthaladva az irónia is kiemelkedő szerephez jut, akár csak e tárlat elődjén, a„Mi a magyar” c. testvérkiállításon. Vajon legyőzzük a gyötrő gondolatokat? Hagyjuk, hogy„elfogyjon a táj”, vagy teszünk ellene?

Bukta Imre művészeti sokszínűségét jelzi, hogy életrajzi ihletésű alkotásain túl, helyet kapnak a múzeumban különféle installációk, táblaképek, performanszok, és egyéb festészeti, grafikai motívumok is kirajzolódnak előttünk. Olyan applikált tárgyakat láthatunk a kiállításon, mint: farönk, láncfűrész, kukoricaszár, vagy disznóvágó kés.

bukta.

Míg a korábbi művek a mezőgazdaság térvesztését, háttérbe szorulását, vagy súlyosabb szavakkal élve a halálát jelenítik meg, addig a későbbiekben a vidéki lét sorskérdései kerülnek a középpontba, immáron a valóság lehangoló képkockáiban. Az alkotások élénk színei, a teret szétdaraboló, szilánkok tarkította, összetett, fiktív munkái sajátos jelentést hordoznak magukban. A hangulatot csak erősítik a videóinstallációk, melyek az élet nagy kérdéseire próbálnak választ adni. Bukta Imre legnagyobb hazai tárlatának érdekességét az adja, hogy többféle művészeti ág, stílus keveredése figyelhető meg a kiállított műveken, mely sajátos megjelenést kölcsönöz az egyes alkotásoknak.

.

A terembe belépve, a tér közepén, a falusi életet egy életnagyságú vidéki ház idézi meg. Ezzel a ház a házban effektussal sajátos hatást ér el a művész. A vidéki szerény lak minden oldala más és más faluközösségről árulkodik. Így megelevenedik előttünk az egyszerű parasztasszony, az újgazdag, a nyugdíjas otthona, míg a betört ablak, a levert vakolat a cigányság félelemmel teli világába nyújt betekintést.

Egy másik teremben az illegális erdőirtásra hívják fel a figyelmet a gondosan megkomponált farönkök, míg a „Magyar táj” jegenyéi előtt pihenő láncfűrész ironikusan, vagy sokkal inkább metaforikusan, természetünk pusztítása ellen „szólal fel”. Bukta, személyes emlékeiből merített, mikor elkészítette azt a majdnem teljes falfelületet elfedő kukorica-installációját („Okos táj”), mely édesapja utolsó kukoricavetésének terméséből készült.Az alkotások tematikus elrendezése keveredik az anyagbeli sokszínűséggel. Ez adja a kiállítás pikantériáját, amellett, hogy a Munkácsy Mihály-díjas művész, hatásos eszközökkel buzdít a hazaszeretetre, a haza értékeinek megőrzésére. Mert „A hagyomány mélységes mély kút: az emberi élet forrása. Az ember csak e kút vizével betöltekezve lehet azzá, amivé lennie kell.”

Bukta Imre kiállításának mély kútjából egészen 2013. február 10-ig töltekezhetünk.

További információk: http://www.mucsarnok.hu/new_site/index.php?lang=hu&t=702

Szabó Diána

Kép: Bukta Imre: Béla fácánnal – forrás: Műcsarnok