Figyelmedbe ajánljuk

Kis kezek, nagy zeneművek Szegeden

KKPZI_KISKEZEKNAGYMŰVEK20144h

A program ötlete a zenei tehetséggondozás jegyében született. A Szegedi Szimfonikus Zenekarnak, mint a Dél-alföld legjelentősebb zenei együttesének – mely magas szintű szakmai hozzáértése és az igényes zene értékeinek bemutatása iránti alázata és elkötelezettsége alapján 2012 tavaszától nemzeti kategóriába sorolt … Tovább

Díjazták a legtehetségesebb diákújságírókat

sajtofesztival_2014

Nyolc kategóriában 64 díjat osztottak ki az ország legtehetségesebb diákújságíróinak pénteken a 21. Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon. Magyarország második legnagyobb újságíró szervezete, a 25 éves DUE Médiahálózat rendezvényén mintegy kétezren vettek részt a közönségtalálkozókon, interaktív játékokban és színpadi programokon. Kihirdették a … Tovább

Alföld – Nem pusztán táj

Fotó_Szilágyi Lenke - a kép Hajdu Szabolcs Délibáb című filmjének forgatásán készült, jogtulajdonosok a Mirage Film Studio és a Filmpartners

Történetek kétszáz év magyar képzőművészetéből MODEM (Debrecen) – 2014. május 11. – 2014. szeptember 21. A tárlat mottója lehetne akár az az egyre jobban terjedő, a helyi közönséget városnéző programra invitáló jelszó is: légy turista otthon! A kiállítás az ország … Tovább

Mézes nap a Bécsi Városházán

Sima eröffnet 1. Wiener Bienentag am 13. Mai im Wiener Rathaus

Első alkalommal rendeznek Méhek Napját a bécsi Városházán, ahol a csíkos rovarokkal kapcsolatos információk mellett mézpiaccal, mézkóstolóval, bemutató-kaptárral és méhhotel-készítő műhellyel várják az érdeklődőket. „Mindenki tehet valamit azért, hogy a méhek jobban érezzék magukat nálunk, és elegendő táplálékot találjanak” – … Tovább

Európa-nap az Erzsébet téren

Tíz éve az Európai Unióban 30Y és Magashegyi Underground az Európa-napon Ünnepelje velünk az Európa-napot május 11-én, vasárnap a budapesti Erzsébet téren egész napos, ingyenes utcafesztiválunkon. A gyerekeket bábelőadások, az Eszter-lánc mesezenekar, ugrálóvár és kézműves foglalkozások várják, a sportolni vágyók … Tovább

VI. Monotánc Fesztivál

Monotanc fesztival 2014

Hatodik alkalommal rendezi meg a Közép-Európa Táncszínház a Nemzetközi Monotánc Fesztivál biennálét, idén ismét a VII. kerületi Bethlen Téri Színházban, május 7. és 10. között. Négy este alatt összesen 14 szólótánc produkció várja a közönséget az elmúlt évek kínálatából válogatva. … Tovább

Rubik kocka programok a Design Terminálban

MT_FB

A Mini Terminál soron következő műhelyfoglalkozásán feltalálók ésleleményes tervezők bőrébe bújnak a gyerekek. A program alapjául a Rubik játékok szolgálnak, minden a fejtörők, logikai játékok, találmányok jegyében zajlik most vasárnap a Design Terminálban. A Design Terminál gyerekeknek szóló kreatívműhelye, a … Tovább

Czigány Ákos – A művészet fényei

Tokyo Metropolitan Museum of Photography, 2013KICSI

Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház 2014. április 18. – május 18. A Lucien Hervé és Rodolf Hervé-díjas (2010) alkotó 2007 óta folyamatosan készíti  A művészet fénye című sorozatát, amelyben múzeumok, galériák,  kiállítóterek  mennyezeti világító-rendszereit mutatja meg tárgyilagos egyszerűséggel. … Tovább

Leonardo, a reneszénsz zseni Pécsett

Giovanni Di Pasquale Leonardo da Vinci automobiljának működését magyarázza

Leonardo da Vinci születésnapján minden idők legnagyobb Leonardo-tárlata nyitotta meg kapuit a pécsi Janus Pannonius Múzeumban. A zseniális elme tudományos és mérnöki munkásságát feltáró kiállítás két helyszínen, közel 1500 négyzetméter kiállító területen várja a látogatókat 2014. szeptember 30-ig. Leonardo da … Tovább

Keleti utazás a Mai Manó Házban – Marc Riboud kiállítása

10149366_801893233169319_816966376_n

Címlapi fotó: Marc Riboud – A Világbank finanszírozásával épülő Seyhan-gát, Adana, Törökország,1955, zselatinos ezüst Törökország, India, Nepál, Japán, Afganisztán, Pakisztán, Kína és Irán.  A felsorolt országok egyik legjelentősebb „közös pontja”: Marc Riboud. Marc Riboud, francia fotóművész munkáinak közel 70 darabos … Tovább

Talent Tour

talenttour_banner

A Bakelit Multi Art Center képzőművészeti pályázatot hirdet autodidakta és diplomás művészek számára. A pályázat célja, hogy segítse a tehetséges alkotók előrelépését, valamint bemutatkozási lehetőséget nyújtson számukra. Ehhez biztosít külső partnerhelyszíneket Budapesten és a nagyobb vidéki városokban egy éven keresztül. … Tovább

32. Magyar Sajtófotó Kiállítás a Capa Központban

0294-130-00000-00010-57557-108529

Az elmúlt év legemlékezetesebb pillanatai a legjobb magyar fotóriporterek objektívén keresztül Új helyszínen, a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban látható március 28-tól a magyar fotóriporteri szakma legnagyobb seregszemléje. A 32. Magyar Sajtófotó Kiállítás, a Budapesti Tavaszi Fesztivál programjaként, május 18-ig … Tovább

Marc Riboud – Keleti utazás

plakat70x100

Marc RIBOUD Keleti utazás 1955-1958 2014. március 28. – 2014. május 18. Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház 1065 Budapest, Nagymező utca 20. A kilencvenéves francia fotográfus Marc Riboud, aki az egyik leghíresebb, ikonná vált háborúellenes fotográfiát is készítette … Tovább

CZABÁN György | Budapest Bartóktól Banksy-ig

plakat50x70

Budapest – legalábbis eddig – egyetlen példányban megjelent útikönyvének meglepetésekkel teli képeiből válogattunk a kiállításra. A város egy fotográfiákban megjelenített szubjektív térképén juthatunk el ’kisvakond’ piros autójától a kizökkent világban is az égbemutató, egyirányú forgalmat jelentő tábláig. A különös nézőpontokból … Tovább

Játék az első Vadvilág Világnapon

African savanna elephant (Loxodonta africana africana); Moremi Game Reserve, Botswana

Tavaly az ENSZ Közgyűlése döntött arról, hogy március 3-át a Vadvilág Világnapjává nyilvánítja. A WWF Magyarország és a Vidékfejlesztési Minisztérium most közös játékot hirdetnek, hogy felhívják a figyelmet az élővilág sokszínűségére és azokra a veszélyekre, melyek miatt fennmaradásuk a jövő … Tovább

Iskander világa-fotókiállítás a Kerengő Galériában

kerengo galeria meghivo

Február 14-én, 17.00 órakor nyílik Bahget Iskander, szír fotóművész kiállítása a színház fotógalériájában. Az El-Barazinban született hetvenéves fotográfus 1967 óta él Magyarországon. Jól ismeri tehát nyelvünket és kultúránkat, hiszen a mi életünket éli. Kiállításán látszólag két különböző világot tár elénk, … Tovább

Portré nap

2014. március 1. szombat Budapest, Hajós utca 26/A, La Masni Egy nemzetközi projekt, amiben most mi is részt veszünk! A „Portrék” portrésorozat kitalálója IMPREINT, egy Londonban élő kortárs művész, aki alkotásaiba szeret másokat is bevonni. Ezzel kapcsolatban azt tartja a … Tovább

Darubalett

Am 15. Februar 2014 l?sst modernste Licht- und Projektionstechnik die Seestadt in neuem Licht erscheinen.

Negyven emelődaru perdül táncra Európa egyik legnagyobb városfejlesztési projektje, a Seestadt Aspern első épületeinek bokrétaünnepe alkalmából a hétvégén. Fényinstallációk és külön erre az alkalomra írt zene teszik feledhetetlenné a bemutatót. Különleges élményben lehet részük azoknak, akik 2014. február 15-én kilátogatnak … Tovább