Coco Chanel, a divatdiktátor

A divat nagyasszonyaként ismert Coco Chanel, a női öltözködés konvencióinak nagy áttörője, francia divattervező, a Chanel divatház alapítója. 1883. augusztus 19-én született Saumurban, Gabrielle Bonheur Chasnel néven. Az anyakönyvvezető elírta Gabrielle nevét a születésekor, egyszerűen így lett a Chasnelből Chanel. Gabrielle sosem javíttatta ki a hibát a nevében.

Már egészen kis korában, tizenkettő évesen árva lett. Sorra került egyik árvaházból a másikba, szinte sosem látogatta senki. Később, a szünetekben, a két Auvergne-i származású nagynénje vette őt magához. A nagynénik megtanították a kis Gabriellet illedelmesen viselkedni, késsel, villával enni, köszönni, sőt mi több varrni is. Valószínűleg a női nevelésnek köszönhető, hogy később Gabrielle a női konvenciók nagy harcosa lett, ruháival, frizuráival harcolt a nők egyenjogúságáért. Karrierje még egy szempontból itt vette kezdetét, a reggeli ébresztőként énekelt „Kukurikú!” nevű kis dalocskából Gabriellre ragadt a „Coco” becenév, ami franciául nem mást jelent, mint kisállat.

1905-től a Vichy nevű francia városban esténként, Coco művésznéven, sanzonénekesnőként lépett fel a testvérével. Énekesnői karrierről álmodozott. Kiadásai egy részét a rajongó férfiak fedezték, másik részét pedig ő maga és a testvére, mivel napközben egy varrodában dolgoztak. Saját fellépő ruháikat is ők készítették. Rengeteg férfi rajongott érte ezekben a vidéki kávéházakban. Több férfivel viszonya is volt. Egy ideig Étien Balsannaál lakott, akinél az állandó ünnepségek hatására felismerte, hogy milyen kényelmetlen egy nőnek feszengeni a fűzős estélyikben és milyen kényelmetlen a kezében tartania a kistáskáját. Vagyis összességében milyen fárasztó az akkoriban divatosnak mondott női ruhákat viselni. Ennek hatására már az első alkalom után saját tervezésű ruháiban jelent meg az estélyeken, ahol hamarosan kuncsaftokat is szerzett magának. Nem hordott fűzőt, az általa készített darabokban sem használta. A mindennapokban férfinadrágot, sőt mi több kalapot hordott. Hosszú haját fiúsan rövidre vágatta. Balsannal gyakran jártak lovagolni, a lóra sem oldalra ült fel, ahogy egy nőnek illett, hanem ahogyan a férfiak, kényelmesen. Ekkoriban ismerkedett meg Arthur „Boy” Capellel, akit később élete nagy szerelmének nevezett. Chanel megunva ezt a semmitmondó létet, elindult Párizsba.

Párizsban Capel segítségével megnyitotta élete első szalonját a Rue Cambon 21 szám alatt, ahol először kalapokat árult, majd később ruhák tervezésébe is belefogott. A hely hihetetlen gyorsasággal felkapott lett. Coco ekkoriban tervezte meg a dupla C betűkből álló logót, amely ma is a divatház jelképe. Capellel sokat jártak a tengerparti Deauvillebe is, ahol aztán Chanel nyitott még egy szalont. Szalonjai hatalmas népszerűségnek örvendtek, ezért úgy döntött, hogy megnyitja a House of Chanelt.

Coco Chanel áttörte az addigi konvenciókat, ruhái talán ennek köszönhetik a sikert. Mind az amerikai, mind az európai nők nagy kedvence lett. Ruhái leszámoltak a kínzó és fájdalmas „divatbaklövésekkel”, mint például a fűző, és az egyszerű, kényelmes, de mégis kifinomult eleganciát képviselték. Az amerikai nők kifejezetten kedvelték a ruháit, mivel ők a praktikus öltözködés hívei voltak. Ám Európában ez az első világháború után először igen forradalminak bizonyult, hogy valaki a frissen munkába álló nőknek tervezzen kényelmes ruhát, ne pedig fűzőset, ami igazából kényelmetlen és csak feszengeni lehet benne. A nők ezzel az emancipáció útjára léptek.

Chanel hozta divatba az elegáns, de mégis kényelmes estélyiket, a tweed vagy más szóval dzsörzé kiskosztümöket, valamint a ma is még mindig népszerű, csak „kis fekete ruhaként” emlegetett kisestélyi, alkalmi ruhát, valamint az ingruhákat. Ruhái olyan anyagokból készültek, mint például a tweed vagy a gabardin, amelyekből ezelőtt csak is férfi ruhák készülhettek. Vagy éppen a jersey, ami eddig a fehérneműk alapanyagaként szolgált. Modelljei haját rövidre vágatta. A nőkre nadrágot és pulóvert adott, ami azelőtt elképzelhetetlennek bizonyult. A divatlapok középpontjába került, divatőrületet váltva ki a fogyasztók körében. Nők milliói néztek fel rá, akartak hozzá hasonlítani. Chanel a mindennapi nőknek tervezett, megalkotta a modern nő fogalmát. A praktikusat vegyítette az elegánssal a megjelenés minden területén. Bár ruháit elérhető áron kínálta, mégis dollármilliókat keresett velük. Kiváló üzletasszonynak is bizonyult.

De nem állt meg a ruhák tervezésénél. Már a tweed kosztümök alapvető kiegészítőiként is kis aranygombokat használt. Bizsuk tervezésébe is belefogott, aranyláncok, gyöngysorok váltak a kis fekete ruha és a tweed kosztümök kiegészítőivé. Az elegáns öltözék elmaradhatatlan része lett a vállra akasztható láncfülű, steppelt kézitáska, valamint a középmagas sarkú cipő fekete, sötétkék vagy fehér orrbetéttel.

Elkezdett Haute Couture („magas szabászat”, általában a divatházak népszerűsítésére szolgáló, egyedi és nagyon drága ruhaköltemények) ruhákat is tervezni, amelyek szintén a divatlapok és a gazdagabb rétegek nagy kedvenceivé váltak. Igazi bevétele mégsem ezekből a darabokból származott, hanem a „nagyközönségnek” szolgáltatott prét-á-porter (a mindennapokra, utcai viseletre tervezett, elérhető árú ruhák) darabokból, ruhákból, cipőkből, valamint ékszerekből származott. Haute Couture darabjai a bevétel mindössze 6 százalékát tették ki.

Ám még ennél is zseniálisabb dobása az volt, amikor egy Ernest Beaux nevű vegyész fiatalember segítségével 1921-ben mesterséges parfümöt hozott létre. Beaux évek óta kísérletezett az aldehidek desztillálásával, amely folyamat során erőteljes virágillat képződik. Chanel ezek közül próbált ki néhányat, és mivel az 5-ös szám volt a nagy kedvence, ezért az ötödik üveget választotta. Hogy tetőzze a babonásság, vagy éppen szerencséjét, az üveget 1921. május 5-én mutatta be Chanel No5 néven. Szintén tőle származik az az 1923-mas idézet, hogy: „Egy olyan nő, aki parfümöt nem visel, annak jövője sincsen.” Nők milliói vették meg az illatot, a szegényebbek szintén megengedhették maguknak. (Nem úgy, mint ma, de ennek ellenére ma is rengeteg nő használja.) Később aztán még több parfümöt is a piacra dobott, mindegyiket számokkal ellátva.

Az 50-es években kénytelen volt egy időre bezárni a boltot a II. Világháború miatt. De később újra megnyitotta és hatalmas siker fogadta ismét az új darabjait. A Chanel divatház ma is működik, Karl Lagerfeld vezetésével, bár a stílus ugyan az, de sajnos ma már nem a mindennapi ember számára elérhető áron árulja a kiváló minőségű, egyszerű, de mégis kifinomult, elegáns ruhadarabjait.

Chanel vevői közé tartozott Grace Kelly, a filmcsillagból lett monacói hercegnő, Fabiola belga királynő, Marlene Dietrich, Ingrid Bergman, az összes Rothschild, valamint a Rockefellerek többsége. Követői, tisztelői azonban még ennél is többen voltak és még ma is azok. A későbbi divatikonokat, filmsztárokat (mint pl. Marilyn Monroe-t) is befolyásolta. Rengetegen példaképüknek tekintik a mai napig a divat nagyasszonyát, Coco Chanelt.

Coco Chanel élete során sosem ment férjhez, harcolva talán ezzel is a konvenciók ellen. Miután Boy megnősült, Gabrielle még viszonyt folytatott vele, de aztán hirtelen elveszítette őt egy autóbalesetben. Őt tartotta élete nagy szerelmének. Későbbi kapcsolatai közé tartozott Dmitrij orosz nagyherceg vagy éppen a westminsteri herceg. A westminsteri herceg még a kezét is megkérte, ám a mindenki által ismert, öntudatos nő, akit a párizsi társasági és művészeti élet krémje ismert, sőt mi több elismert, csak ennyit válaszolt: „Hercegnő sok van, de Coco Chanel csak egy!”

Még halála előtt musicalt mutattak be az életéről 1969-ben, Katharine Hepburn főszereplésével. Évekig bérelte a Ritz Hotel egyik lakosztályát, itt is halt meg 1971. január 10-én, magányosan, megkeseredetten. 2009-ben szintén nagysikerű filmet mutattak be Coco avant Chanel címmel, melynek főszereplője az új francia üdvöske, Audrey Tautou volt. Coco Chanel neve tehát fogalom, ami örökké fennmarad. Chanel egy ikon, talán minden idők egyik legnagyobb női ikonja. Coco Chanel halhatatlan.

Czencz Vivien

Forrás: Gidel, Henry – Coco Chanel (2009, Európa Kiadó)