ONLY-GOD-FORGIVES-Image-01

Ázsiai tévúton

/Gera Márton kritikája a Csak Isten bocsáthat meg című filmről/

Nem biztos, hogy jó aktuális szépfiúnak lenni, átgondolás nélkül elvinni minden szerepet, távolodni a kezdettől, integetni a sikert hozó alakításoknak. Azt nem tudom, Ryan Gosling integet-e, de a szakáll már megnőtt, messzi vizeken evez a Törés ügyésze, és már derogál neki amerikaiakkal nyomi ezt a bizniszt. Thai fickókkal teszi. Nem kínai, nem japán, thai film. Ritka. Nem is jó.

Ahogy Gosling sem az, mert talán ő se tudja, mit is játszik. Egy megcsömörlött szerencsétlent, akinek minden mindegy? De azért mégis ott van a moralitás? Valami ilyen rajzolódna ki, ha Nicolas Winding Refn betartaná a filmkészítés szabályait. Lezajlana a cselekmény, ebből megtudnánk valamit, elmondhatná a saját felfogását, ami nagy nehezen meg is történik. A fiú meghal, az öccsére vár a bosszú, jön az anya is, mérges az összes amerikai, a thaiok meg senkit nem kímélnek. Akár lehetne egy tisztes akciófilm, némi erkölcsiséggel, bosszú-dráma. Ha ez egyhuzamban, a folytonosságot nem mellőzve lejátszódna, örülne az ember: nagy sztár messzi földön, keleti hangulat, ahol sebezhető a főhős, még talán lelke is van.

De nem volt elég ez a rendezőnek, újat kell mutatni. Megtölti a filmet teljesen érthetetlen képekkel, bevágásokkal, ahol ha megfeszül az ember se tudja kitalálni, mit keresnek ezek itt. Mert néha megjelenik egy teljesen másik figura az adott képben, hirtelen egyik helyről a másikra repülnek a szereplők. Kezdetben talán magunknak mondjuk, de hülyék is vagyunk, hát csak mi nem értjük, nem vagyunk elég költőiek. Fél óra múlva már süt az átverés, ezeknek semmi értelmük, pusztán arra jók, hogy megszakítsák a cselekményt, ami ennek hatására nem tud teljesen kibontakozni.

A Vithaya Pansringarm által játszott figura rettentően érdekes, és hatalmas kíváncsiság fog el, ki ő, mit is akar, de gyilkológéppé redukálják a figurát. Kristin Scott Thomas igazán jó az anya szerepében, és ez a szál viszonylag érthető is. A fiú meg néz, mint borjú az újkapura, talán menne vissza Amerikába, játszani Sir Anthony Hopkinssal.

Amíg a Szindbádra mondtuk, hogy az ízek-illatok, a hangulatok képi megjelenítője, ízlések és pofonok, addig itt jószerivel csak pofonok vannak.

Gera Márton