A_NO_jelenetfoto (21)

Digitális szerelem

/Pászti Olga kritikája Spike Jonze: A nő című filmjéről/

Spike Jonze rendkívül sokoldalú alkotó. Amellett, hogy pályájának kezdetétől, a mai napig rendez videoklipeket (többek közt Björknek, Fatboy Slimnek és a Beastie Boysnak is készített klipet), valamint producerként és színészként is aktív, a tavalyi évben elkészítette negyedik nagyjátékfilmjét, A nőt. A rendezőt az alkotásért a legjobb forgatókönyvnek járó Golden Globe-díjjal jutalmazták, de több Oscarra is esélyes.

A filmbeli utópisztikus és automatizált világ emberét, hasonlóan a jelenhez, digitális eszközök veszik körül, amelyek nem csak a munkájukat segítik, a kényelmüket szolgálják, de egy olyan funkciót is kezdenek átvenni és betölteni, amelyet egy hús-vér társ szokott.

HER

A nem túl távoli jövőben játszódó történet a nagyvárosban élő, kissé esetlen Theodore-ról (Joaquin Phoenix) szól, akinek az a munkája, hogy levél formájában fogalmazza meg mások érzéseit, helyettük. Az érzelmek kifejezése hivatásként remekül megy, a magánéletben kevésbé. A magányos férfi még nem heverte ki Catherine-nel (Rooney Mara), a feleségével való szakítást, nem áll készen a válásra. A cselekmény akkor bontakozik ki, amikor Theodore a holografikus játékokat megunva szert tesz a világ első olyan operációs rendszerére, amely mesterséges intelligenciával rendelkezik. Azzal, hogy Teodore női hangot választ a rendszernek, meg is pecsételi saját sorsát, és menthetetlenül beleszeret a folyamatosan fejlődő, majd önálló tudattal és érzésekkel rendelkező Samantha-ba (Scarlett Johansson hangja). A néző fantáziáját és beleérző képességét is jelentősen igénybe veszi, hogy az egyik fél egy virtuális lény, aki a mi fizikai valóságunkban nem létezik, mégis ugyanazokon a fázisokon megy keresztül a kettejük kapcsolata, amelyek megszokottak a hagyományos, emberek közti szerelem esetén. A férfi és testetlen kedvese nem csak randevúzni járnak, de szexuális életet is élnek. A helyzet bizarrságát tovább fokozza, hogy a férfi ismerősei nem igazán lepődnek meg a kialakult helyzeten. Theodore és Samantha kapcsolata nem egyedi, sőt, ebben a sci-fiben mondhatni társadalmilag elfogadott, hogy valaki az operációs rendszerével járjon.

A_NO_jelenetfoto (28)

A nő érdekessége a témaválasztáson túl, hogy a játékidő legnagyobb hányadában csupán egy szereplőt látunk, miközben egy hanggal lép interakcióba. Az, hogy ez nem okoz semmilyen zavart vagy hiányérzetet, elsősorban Joaquin Phoenix elképesztő színészi alakításának és persze Scarlett Johansson varázslatos hangjának köszönhető.

Az alkotás képi világában figyelemfelkeltőek a melegséget árasztó színek, amelyekkel furcsa módon mégis elidegenítő atmoszférát teremt Jonze. A rendező szokatlan látásmódja és abszurd ötletei már az első nagyjátékfilmjében, A John Malkovich menetben (2009) is megmutatkoztak, azonban most egy olyan képet fest elénk, ami nem is tűnik annyira távolinak. Theodore munkája szimbolikus jelentéssel bír, egyértelműen a néző elé tárt világ emocionális válságára utal, amelyben az érzelmek kifejezésére csak az igény maradt meg, az erre fordított idő és hajlandóság már nem. A film kettősége abból ered, hogy egy vérbeli (egyszemélyes) szerelmes filmet látunk, ugyanakkor a nagyvárosi ember elszigetelődésének, a tudományos technika elburjánzásával, a tökéletes elmagányosodás valós veszélyét helyezi kilátásba

Pászti Olga