Downton Abbey

/Mindum Luca írása/

Egy sorozat, ami 2011-ben bekerült a Guinness rekordok könyvébe, mint a legjobb kritikusi fogadtatásban részesült sorozat, és ami azóta is töretlenül vonzza a nézőket a képernyő elé mind Angliában, mind Amerikában, és egyre több másik országban is. Tavaly 11 jelöléssel és 6 megnyert Emmy-díjjal az őszi szezonban kezdődő sorozatok között bizonyított, idén pedig 16 jelöléssel újabb rekordot döntött meg, hiszen eddig egyetlen nem amerikai sorozatnak sem sikerült ennyi jelölést szereznie az Emmy-díjátadók történetében. Még hosszasan sorolhatnánk, hány egyéb díjat zsebeltek be a készítők, de inkább térjünk rá arra, hogy mi az oka a Downton Abbey sikerének.

.

.

A kosztümös történelmi dráma a Crawley család és szolgálóik életét követi, akik a képzeletbeli Downton kastélyban töltik mindennapjaikat. A Titanic elsüllyedése után kezdődik a cselekmény, majd a második évadban már a háború viszontagságai közt játszódik a történet, külön bemutatva a jelentősebb történelmi események hatását a család életére. Grantham grófja és amerikai származású felesége hatalmas birtokukon élvezik az arisztokraták fényűző és gondtalan életét, együtt három lányukkal, és a gyakran hozzájuk látogató nagymamával, az özvegy grófnővel. Nekik dolgozik Carson, a komornyik és Mrs. Hughes, a házvezetőnő irányításával a népes személyzet, köztük a konyhai alkalmazottakkal, a szobalányokkal, és az inasokkal.

.

A bonyodalom akkor kezdődik, amikor a Titanic katasztrófa során életét veszti a lehetséges örökös, és így egy távoli, ismeretlen rokonra száll a cím. Matthew Crawley, az új örökös pedig egyáltalán nem úgy viselkedik, ahogyan azt várnák tőle a downtoniak, A férfi és minden lében kanál anyja alaposan felforgat maga körül mindent, legfőképpen akkor, amikor Matthew megismerkedik a legidősebb lánnyal, Mary-vel. Eközben a szolgálók között is egyre bonyolultabbá válnak a viszonyok, örökösen rivalizálnak, mesterkednek, pletykálkodnak, de eközben barátságok, szerelmek is kialakulnak köztük. Mindezt tovább bonyolítja a Crawley családhoz való hűség, amely szinte az összes szolgálót jellemzi, és amely akár mélyebb kapcsolatokba is fordulhat szolgáló és arisztokrata között.

Jól kitalált, igényes párbeszédeket hallunk, végre nem a felgyorsított, párszavas dialógok a jellemzők, ahogy a mai tipikus trend kívánná, hanem választékos és humoros sorokkal találkozunk. A színészek fantasztikusak, tökéletesen hozzák az igazi történelmi drámai karaktereket, közöttük is kiemelkedő Maggie Smith, akiért személyesen is rajongok. Remek szerepe van, illik hozzá az olykor szurkálódó, bölcs özvegy grófnő figurája, aki hol látatlanul, hol pedig kendőzetlenül irányítja, kritizálja a családfő döntéseit, de menye és unokái elől sem hallgatja el a véleményét. Másik kedvencem Mary, a legidősebb lány, akiben felismerhetjük a szeretett Jane Austin által megalkotott romantikus hősnők jellemvonásait. Kezdetben hidegnek, érzéketlennek tűnik, azonban a sorozat előrehaladtával megkedvelhetjük az összes hibájával együtt. Makacs a szerelemben, mindenről megvan a határozott elképzelése, mégis meg akar felelni a kor, a társadalom, a család elvárásainak, még ha a saját érzéseit is kell félre tennie – de természetesen előbb vagy utóbb rá is rátalál a boldogság és a szerelem, kérdés az, hogy mennyire tud élni a lehetőséggel. Mr Bates, a sánta komornyik szintén szerethető, akinek a beilleszkedéséért izgulunk, Daisy, a cserfes és butuska konyhalány pedig megmosolyogtatja a nézőket.

A cselekmény realisztikus, mégis beszippantja a nézőt. Valahogy így képzeljük ugyanis az 1900-as évek elejét és a békeidőket, a kezdetben nagynak tűnő problémák, mint a férjszerzés eltörpülnek az első évad végétől kezdve, amikor kitör az első világháború, és a downtoni férfiakért izgulhatunk. A harmadik évadban pedig megismerhetjük az írek függetlenségi törekvéseit, amelyeknek éppen az angol arisztokrácia állít akadályokat.

A sorozat másik erőssége a lenyűgöző és korhű helyszín, valamint a szereplők kosztümjei. Zseniális és elbűvölő a képi világ, minden olyan, mintha egy múzeumbeli kiállítás kelne életre a szemünk előtt, a gyönyörű vidéki kastély és birtok minden zuga elvarázsol bennünket. Mindenképpen ajánlom a kosztümös drámák és a jól kitalált szereplők rajongóinak, de azoknak is, akik egy kicsit másra vágynak a robbanásokkal és zavaróan pörgő eseményekkel dúsított sorozatok után. Itt is van fordulat bőven, mégis valami egészen különlegeset kapunk a Downton Abbey-től. Külön érdekesség, hogy ha lehet hinni a híreknek, akkor Julian Fellows írót felkérték egy újabb munkára, amelyben Lord Grantham és Cora szerelmének kibontakozását ismerhetjük meg, vagyis az előzményeket is bemutatják. Addig is követhetjük a jelenleg futó harmadik évadot, bár én azt ajánlom, mindenki kezdje az elején, úgy izgalmasabb szép lassan megismerni a történetet.

Mindum Luca