EDÜ-koktél: a kultúra, a tehetség és a tradíció egyvelege

/Jasik Barbara írása/

1963-ban indult útnak egy generációkon átívelő kulturális rendezvény a Dél-Békés megyei Gyulán, az Erkel Diákünnepek, köznapi nevén: EDÜ. A kétévente megrendezett esemény közel 50 éve ragadja meg nem csak Gyula város, de az egész ország fiataljait és rázza őket össze egy harmonikus, egyedi ízvilágú koktéllá a páratlan évek májusának végén.

A hozzávalók listája egészen rövid, de az alapanyagok annál markánsabbak. Az elkészítéshez szükségünk van elsősorban eltökélt szervezőkre, országos és határon túli kapcsolatokra, egy csipetnyi kultúrára, tehetséges fiatalokra és a legfontosabb alapanyagra: néhány (mondjuk 400-500 fő) tanár és diák kölcsönös együttműködésére. Ha a receptet pontosan követjük, és semmit nem felejtünk ki az alkotóelemek közül, biztosra vehetjük, hogy végül a lehető legintenzívebb és frissítőbb „ital” kerül majd a poharunkba.

Az idei év során valamilyen oknál fogva mégsem sikerült megalkotni a mixtúrát. Ennek ellenére a rendezvényt megteremtő Erkel Ferenc Gimnázium állhatatosságának következményeképpen 2012. május 25-én mégis lebonyolított egy kisebb kóstolót. A nap folyamán Gyula különböző pontjain gyűltek össze korra, nemre és származásra való tekintet nélkül a versenyezni, szórakozni vagy a nosztalgiázni és EDÜ előtt tisztelegni vágyó személyek. Voltak, akik egészen Németországból, Lengyelországból utaztak ezért a városba, de voltak a hagyományt szerető és tisztelő helyiek és országbeliek is a seregben.

A fellépők különböző kategóriákban indulhattak, a színen megjelentek tehát énekesek, dinamikus táncosok, katarzist kiváltó amatőr színészek, vers-és prózamondók és zenészek, kiknek révén egy teremnyi ember hozta öntudatlanul mozgásba az előadások alatt ellustult végtagjait.

A műsort nézve a legbámulatosabb jelenség azonban túlmegy a tökéletesen eltalált hangokon és az életszerű színészi játékon. Lebilincselőbb ezeknél a látvány, amikor a szemünk elé tárul a művészek rabsága. A fogság, ami abban a percben kezdődik, amikor a hangszer kiadja az első hangot, amikor a megjelenik a színész kezdő arcjátéka. A percben, amikor minden megszűnik, vagy legalábbis 4-5 percre megszakad. Közös élmény ez, az előadó és a közönség élménye. Akkor kezdődik, amikor a művész átnyújtja nekünk a poharat és a mi dolgunk csak annyi, hogy belekortyoljunk a koktélba. Ebben a pillanatban megérezzük az elmúlt hónapok és évek odaadó munkáját, az egésszé vált alapanyagok intenzív idilljét. Ekkor elindul bennünk valami, ami a jelek szerint 50 éven keresztül is kitarthat. Ilyenkor rájövünk, hogy a „koktélkeverés” valóban hálás feladat.

A Diákünnepek története, legfontosabb eseményei és pillanatai megtekinthetőek voltak május 25-től május 29-ig egy különleges kiállításon. A tárlat végtelen számú EDÜ- relikviának adott otthont, ide sorolhatjuk többek között az elmúlt fél évszázadban készült fotókat, újságcikkeket, kitűzőket, kupákat és okleveleket.

A kiállítás megnyitóján számos már elballagott „veterán” diák jelent meg, akik büszkén tekinthettek vissza erőfeszítéseik, élményeik és viszontagságaik gyümölcsére. Boldogan vették kezükbe ismét poharaikat, hogy megízleljék, milyen italt is kevertek évtizedekkel ezelőtt. Ezekben a pillanatokban értelmet nyer és az egész légkörben testet ölt az Erkel Diákünnepek szállóigéje, miszerint: EDÜ volt, EDÜ van, EDÜ lesz!

 Jasik Barbara