Életem szerelme, (La chance de ma vie)

/Tirpák Barbara filmajánlója/

„Mindenki magának tulajdonítja a sikert, de a balszerencsét a sorsnak róják fel.”

/Cornelius Tacitus/

Tacitus idézetének tökéletes példája az idei Francia Filmtavasz egyik kiemelkedő alkotása, Nicolas Cuche romantikus vigjátéka, az Életem szerelme (La chance de ma vie).

.

Joanna egy harmincas éveiben járó fiatal tervező, akinek minden álma, hogy egy napon majd világszerte az ő általa tervezett autókban furikázzanak az emberek. Célja beteljesedni látszik, amikor főnöke őt választja ki, hogy részt vegyen egy igen fontos projektben. A karrierje tehát felfelé ível, nincs más hátra, mint rendbe hozni a magánéletét. Erre mi is lenne alkalmasabb, mint egy párterapeuta? Julien Monnier a legjobb hírében áll a szakmában: nincs olyan ügy, amibe beletörne a bicskája – állítólag. Mikor Joanna felkeresi a fiatal férfit, akivel egyébként korábban már futólag találkozott, Julien azt reméli, a lány viszonozta az ő első pillantásra kialakuló vonzalmát, s most folytatni szeretné azt, ami legutóbb félbeszakadt. Nem csoda hát, hogy hidegzuhanyként éri, mikor Joanna nem randevúra, hanem párterápiára érkezik. Méghozzá egy kifejezetten fess úriemberrel. Ám ki tudja miért, talán mert valóban olyan bonyolult az ügy, vagy csupán Julien belső tiltakozása miatt, ezúttal sikertelen a terápia. Illetve csak nézőpont kérdése, talán nem is annyira sikertelen… hiszen, ha a szavak nem segítenek, mi lehet a megoldás? Ajánljuk fel egy új kapcsolat lehetőségét! Elvégre, mint tudjuk, a szerelem csak időzítés kérdése.

A bonyodalmak azonban csak itt kezdődnek. Ahogy Julien Joanna életének részévé válik, a lány belecsöppen egy balszerencse sorozat kellős közepébe. Amiből – nem mellesleg – mindig Julien menti ki. A szerelem ereje persze nagyobb annál, mint hogy ilyen apró-cseprő, babonás gondolatok az útjába álljanak – legalábbis egy ideig. Ugyanis Joanna számára is elérkezik a pont, amikor úgy érzi, nem bírja tovább. Hiszen ki más hibája lehetne az, hogy a karrierje hirtelen megint zuhanórepülésbe kezdett, ha nem Juliené? A férfi bizonyára el van átkozva. Nyilvánvaló, hogy ha a mosdóban kibeszélem a főnökömet, és az véletlen meghallja, vagy éppen nagy rohanásomban nem a saját táskámat, hanem valaki másét viszem el, ahhoz nekem közöm sincs. Ez színtiszta balszerencse.

Csakhogy néha hajlamosak vagyunk nem látni a fától az erdőt. Vajon tényleg balszerencse az, amit mi annak érzünk, vagy csak pillanatnyi a rossz érzés, de a végkifejlet kifejezetten kedvező a számunkra? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ Nicolas Cuche filmje, úgy, hogy mindeközben megajándékoz minket 87 percnyi felhőtlen szórakozással.

A főszereplők meglepő könnyedséggel hozzák a figuráikat, s bár a történet elsőre hihetetlennek tűnik, viszonylag hamar azonosulni tudunk a karakterekkel. A film hangulata jellegzetes, javaslom, hogy ha az első pár percben meg is rémülnénk tőle, ne hagyjuk abba, a folytatás határozottan megéri!

Tirpák Barbara

A filmért köszönet az Anjou Lafayette-nek!