003-encijozsi

Élmények a világ közepén: Börcsök Enikő és Tóth József színjátszó tábora Becsvölgyében

Mindig csodáltam azokat az embereket, akik a hivatásukkal járó megannyi kötelezettségen, feladaton túl, fáradságot nem ismerve, sok időt és még több energiát áldoznak arra, hogy másokat boldoggá tegyenek. Az immár hagyományos Becsvölgyei Színjátszó és Képzőművészeti Tábor alapítói, Börcsök Enikő színművész és a párja, Tóth József festőművész ilyen csodálatos emberek. Ők ketten irigylésre méltó hittel, lelkesedéssel, odaadással, nem utolsósorban nagy-nagy örömmel foglalkoznak a gondjaikra bízott gyerekekkel, akik számára az együtt töltött tizenkét nap sokkal többet jelent, mint egy szimpla nyári táborozás…

Útban Göcsej szívébe, egészen pontosan Becsvölgyébe, végig az járt a fejemben, hogy már magáért az utazásért is megérte felkerekednem, hiszen nem mindennap autózik az ember lánya a festői szépségű zalai tájakon. Azt eddig is sejtettem, hogy az országnak ez a szeglete különleges varázzsal bír: erre Börcsi is felhívta már a figyelmemet. Legutóbb a februári interjúnk alkalmával, amikor is boldogan mesélte, hogy nemrég vettek egy kis házat a Becsvölgye melletti Kislengyelben, amit szeretnének mielőbb rendbe hozni. „Gyönyörű az a vidék, nagyon szeretek ott lenni: talán az egyedüli hely, ahol azt érzem, hogy van élet a színházon túl is” – foglalta össze az érzéseit akkor…

Mondta ezt vérbeli színésznőként, aki azonban távol a fővárostól és a munkahelyétől sem szakad(t) el teljesen az imádott hivatásától. Ugyanis Börcsi (Enci) és a párja, Józsi idén harmadik alkalommal szervezett színjátszó és képzőművészeti tábort a Zala megyei kis faluban, Becsvölgyén és környékén élő gyerekeknek. A kezdeményezésük nemcsak azért különleges és példaértékű, mert a helyi gyerekek igazán kedvezményes, mondhatni baráti áron táborozhatnak közel két héten keresztül, hanem mert a művészek, a helyi vállalkozások és a falu lakóinak összefogásából született ez a nagyszerű program.

001csoportkep

Fotó: Keresztesi Réka

Nagyszerű például azért, mert a gyerekek minden nyáron készülnek egy színdarabbal, amit utolsó este mutatnak be a falubelieknek. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a premier estéjén összegyűlnek a szülők, a rokonok, az ismerősök, a szomszédok és a környékbeliek, hogy megtekintsék a várva várt előadást. Az első évben a János vitézt vitte színre a lelkes csapat, tavaly a Ludas Matyival lepték meg a népes publikumot, idén pedig a Mátyás király-mesék egyikét dolgozták fel. A tábor egyik célja, hogy a gyerkőcök létrehozzanak egy komplett színházi produkciót, de ennél sokkal többről szól az együtt töltött tizenkét nap…

Az előző két évhez képest idén változott a helyszín, ugyanis még javában zajlanak a tábornak egyébként helyet adó malom felújítási munkálatai, így idén nyáron a csapat a Faluházat vette birtokba. Érkezésemkor az épületben és az udvaron is a szabadfoglalkozás vidám zsivaja veri fel a környék lelket simogató csendjét. A produkció résztvevői az utolsó simításokat végzik: ellenőrzik a kellékeket, a helyükre igazítják az apró díszlet-elemeket. Börcsi láthatóan örömteli izgalommal vezényli a társulatot, mert bár a Vígszínház egyik legtöbbet foglalkoztatott színésznőjeként túl van már jó néhány színházi bemutatón, a becsvölgyei premier mégis különleges helyet foglal el a szívében.

–  Józsi becsvölgyei származású, innen a kötődés – mosolyodik el Börcsi. – Annak idején a hatodik vagy hetedik nyarat töltöttem itt, amikor már kezdtem megismerni a gyerekeket, és nyári szünidőben mindig azt láttam, hogy itt van ez a sok fiatal, akik nem igazán tudnak mit kezdeni magukkal. Túl azon, hogy esténként kijárnak a sportpályára, nincs különösebb elfoglaltságuk. Józsival négy évvel ezelőtt találtuk ki, hogy szervezünk egy bentlakásos színjátszó tábort a környékbeli gyerekeknek, és a ma már kulcsosházként működő egykori kislengyeli vízimalom tökéletes táborhelynek ígérkezett. Nagy örömükre a polgármester asszony messzemenőkig támogatta az ötletünket, és az első perctől kezdve rengeteget segített a szervezésben. A szívem mélyén én már akkor is hosszabb távra terveztem, ugyanakkor az is felmerült bennem, hogy egy színjátszó tábor talán nem fogja kellőképpen izgatni az itteni gyerekek fantáziáját.  Azon is aggodalmaskodtam, hogy egyáltalán lesz-e elég érdeklődő, és főleg, lesz-e elegendő fiú, mert általában a lányok lelkesebben jelentkeznek az efféle programokra. De olyan szerencsénk volt, hogy már az első évben összejött gyakorlatilag majdnem húsz gyerek. Tavaly nyáron jó volt látni, hogy az előző évben velünk táborozók egytől-egyig visszatértek, sőt, három új taggal bővült a csapat, és idén is van egy újoncunk (mosolyog).

Fotó: Kovács Gábor Attila

Fotó: Kovács Gábor Attila

– A falubeliek nagyon kedvesek, mindenben segítenek, és az első perctől kezdve abszolút pozitívan állnak a kezdeményezéshez – teszi hozzá Börcsi. –  A szülők anyagilag és tárgyi dolgokkal is támogatják a gyerekek táborozását, és a falubeli vállalkozásokra is maximálisan számíthatunk Van, aki pékárut szállít a reggelihez és/vagy a vacsorához, másoktól lekvárt vagy éppen tojást kapunk, megint mások gyümölcsöt hoznak. A díszlethez is szinte mindent a szülőktől kaptunk, a báláktól kezdve a faanyagokon át az apróbb kellékekig… A jelmezek nagy részét  is szülői összefogással gyűjtöttük össze, emellett idén már egy varrónő is segítette a munkánkat. Tehát ki-ki a lehetőségeihez képest megtesz mindent, amit tud azért, hogy a gyerekek jól érezzék magukat.

Vagyis a júliusi színházi bemutató az egész falu életét felpezsdíti, mert az itt lakók örömmel fognak össze a nemes ügy érdekében. Nem csoda, hiszen ez a tábor egyszerre közösségépítő és személyiségformáló, ahol a lurkók kiélhetik a kreativitásukat, az alkotókedvüket, a szereplési vágyukat, arról nem beszélve, hogy megtanítják őket egy közös célért dolgozni.

– A gyerekek nagyon készülnek az előadásra: szöveget tanulnak, jelmezt varrnak… Ha látnád, milyen lelkesen fúrnak-faragnak! Imádják Józsival ácsolni a díszletet – jegyzi meg Börcsi mosolyogva. – Délelőtt és este próbálunk, délutánonként pedig lazítunk: fürdünk a közeli tóban, kirándulunk, kisvasutazunk, és közben rengeteget nevetünk, sokat hülyéskedünk a gyerekekkel! A tábort 7-16 éves diákoknak szervezzük, és az elején kíváncsian figyeltük, hogy a különböző korosztályok vajon hogyan fognak együtt létezni, akár a szabadidős programokban, akár a közös munkában. Már az első év azt mutatta, hogy a kicsik és a nagyobbak jól érzik magukat velünk és egymással is. Mi lepődtünk meg a legjobban azon, hogy a kamaszok milyen hamar összebarátkoztak az alsósokkal: maguktól pátyolgatták a kisebbeket, vigyáztak rájuk. A gyerekek hihetetlenül összetartóak, ez a huszas csapat év közben is nagyon jól működik együtt, megszerették egymást a fiatalok…

Fotó: Klausz Péter

Fotó: Klausz Péter

Börcsök Olivér mosolyogva helyesel a „nagyok” képviseletében. Nem lep meg, hogy a most tizenöt éves székesfehérvári srác a nagynénjétől (Börcsitől) „örökölte” a színjátszás iránti szenvedélyt.

– Ötödik osztályos koromban iratkoztam be Kozáry Ferenc színjátszó körébe, és ugyanabban az évben kezdtem el táncolni Rovó Tamásnál – árulja el Olivér, aki a jelenlegi „A terve” szerint színésznek készül. Sőt, ez ügyben máris remek referenciával büszkélkedhet: a székesfehérvári Vörösmarty Színház Koldus és királyfi a című nagy sikerű musicaljében ugyanis ő alakítja a királyfit.

– Az első pillanattól kezdve természetes volt számomra, hogy részt veszek Enciék táborában – folytatja derűsen. – Egyrészt vonzott ez a környezet, mert korábban is jártam már itt, és nagyon megszerettem ezt a települést. Másrészt borzasztóan tetszik az, ahogy a záró előadásunk mozgósítja az egész falut. A helyiek örömmel vesznek részt az eseményen, a táborozó gyerekek pedig élvezik, hogy megmutathatják a rokonaiknak, a közeli és távoli ismerőseiknek, hogy mit tudnak. És szerintem nagyon ügyesek! Ahhoz képest, hogy az első évben még mindenki eléggé zárkózott volt, mostanra megnyíltak a legbátortalanabbak is. Az is érdekes, hogy az első próbákon egy-két gyerek még beszédhibával küszködött, ám a tegnapi főpróbán már senki nem dadogott, és senki nem beszélt pöszén. Látszik, hogy Enci rengeteget foglalkozott a srácokkal.

A Faluház teraszán hat leányzó csacsog vidáman, és amikor megtudják, hogy a táborról készítek riportot, szinte kérdeznem sem kell őket… Pillanatok alatt megtudom, hogy mindannyian harmadszorra vannak már itt, és a lányok egyetértenek abban, hogy már az első tábor sokkal de sokkal jobb volt annál, mint amire számítottak.

– Az a legjobb benne, hogy ismerjük egymást, hogy együtt vagyunk, és nem unatkozunk. Itt mindenki jó fej! – vázolja az alaphelyzetet Pais Janka, majd „szakmázik” egy kicsit. – Egy kicsit nehezen tanultam meg a szöveget, és azt sem volt könnyű megjegyezni, hogy ki ki után következik a jelenetekben. A hangsúlyozást és a végszavazást is rengeteget gyakoroltuk. Enci azt mondta, hogy sokat fejlődtünk tavaly óta, és ezért most nehezebb feladatot kaptunk. Enci már jól ismer bennünket, és tudja, ki mennyire ügyes, kinek mi az erőssége, és így könnyebben ki tudja osztani a szerepeket.

–  Az első táborban én csak beugró voltam, akkor összesen három napot töltöttem itt, de annyira megtetszett a légkör és a társaság, hogy tavaly és idén is már végig maradtam – kapcsolódik a beszélgetésbe Kardos Csenge. – Egyébként is érdekel a színjátszás, aput is folyamatosan győzködöm, hogy ha lesz valamilyen szereplőválogatás a zalaegerszegi színháznál, akkor arra vigyen el. Nekem a szövegtanulás könnyebben ment, viszont a végszavakat nehezen jegyeztem meg, de az Enci mindenben sokat segített. Nem volt szigorú egyáltalán, igaz, néha „bekeményített” egy kicsit, de csak olyankor, amikor lazsáltunk vagy nem figyeltünk oda a feladatunkra. De egyébként nagyon aranyos! – fűzi hozzá gyorsan. – Nekem a díszlet is nagyon tetszik, az elején nem gondoltam, hogy ilyen szép lesz!

–  Szerintem is ez a legjobb díszlet eddig: a Józsi nagyon szuperul megcsinált mindent. A Józsi egy ezermester, mert mindenhez ért – szögezi le Táncos Klaudia.

Fotó: Keresztesi Réka

Fotó: Keresztesi Réka

Persze a csajok nemcsak a díszletről áradoznak, hanem az előadásról is: érezhetően megragadta őket a dölyfös gyevi bíróról és az álruhába bújt Mátyás királyról szóló tanulságos történet. Különösen az a szál izgatja a fantáziájukat, amelyben több hercegnő is verseng a fiatal király kegyeiért. Mondják, azért is élvezetes a darab, mert „van benne egy csomó szerelem”. A csárdajelenetek pedig különösen szórakoztatóak: „amikor berúgunk, összevissza beszélünk, nagyokat koccintunk és közben kártyázunk”- sorolják a „mulatós” feladatokat egymás szavába vágva…

– Kétszer is fürödtünk a kustánszegi tóban, kisvasutazunk, strandoltunk Bázakerettyén, fazekastalálkozón jártunk, kirándultunk az Őrségben, lovagoltunk, szalonnát sütöttünk, meg kürtöskalácsot is. És Ki mit tud?-ot rendeztünk – veszi sorra Kerkai Vivien az elmúlt tíz nap színes programjait.

– Ma délután pedig megajándékozzuk egymást – szólal meg Egyed Zsanett. – Mindenki felírta a nevét egy papírdarabra, beleértve Enciéket és a Faluház dolgozóit is, és egy nagy kalapból kihúztuk, hogy ki kinek készít ajándékot… Az előadás előtt napon mindig végigvonulunk a faluban, miközben azt kiabáljuk, hogy „Szeretettel meghívjuk Önöket a III. Becsvölgyei Színjátszó és Képzőművészeti Tábor záró előadására, amelynek a címe: A gyevi bíró avagy a világ közepe. Közben szórólapokat osztogatunk és dobálunk be a postaládákba…

– Mindig nagyon sokan eljönnek az előadásra: volt amikor már nem jutott ülőhely a nézőknek – veszi vissza a szót Janka. – Az első évben nagyon izgultunk, szinte remegtünk az előadás előtt, de tavaly már bátrabban szerepeltünk. Bár mindenkit ismerünk a faluból,  azért amikor megláttuk azt a sok embert, egy pillanatra megilletődtünk, de azután nem arra koncentráltunk, hogy milyen sokan néznek bennünket, hanem úgy tettünk, mintha a próbán lennénk, és úgy jobban tudtunk teljesíteni.

– Ennél jobb tábort el sem tudok képzelni! Tavaly a záróeste után egy hónapig mindennap sírtam, mert annyira hiányzott a társaság! Ezért is örültem nagyon, amikor Budapestre utaztunk, mert ott megint együtt volt a csapat – mondja Klaudia.

– Enci egyszer meghívott minket a Vígszínházba, és megnéztük őt az egyik darabban, a Makrancos Katában – újságolja Janka. – Előtte végigvezetett bennünket a színházban: nekem nagyon tetszett az épület, de egyedül biztosan eltévednék benne… Egyébként az Enci nagyon jól játszotta azt a szerepét: úgy adta elő magát, mintha nem is megtanulta volna a szöveget, hanem magától mondaná – magyarázza komolyan. – Vittünk neki virágot, mindenkitől kapott egy szálat…

– Nagyon szeretitek őt, ugye? –  kérdezem a csillogó tekintetű, cserfes lánykákat.

– Igen! – zengik egyszerre.

– Én imádom – pontosít az egyikük.

A délutáni forróságban a csapat tart még egy utolsó utáni próbát, azután előkerülnek a jelmezek, és megkezdődik a visszaszámlálás… Közben szép lassan megtelik a nézőtér a Faluház udvarán. A júliusi alkonyat hangulatos háttérképpel szolgál: amikor a nap nyugovóra tér, felgördül a képzeletbeli függöny, és kezdetét veszi a varázslat: a színház csodája. Ezen az estén mindannyian a világ közepén érezzük magunkat ebben a kis zalai faluban…

Fotó: Klausz Péter

Fotó: Klausz Péter

A több mint egyórás produkció többszörös vastapsot érdemel, mi több, a táncos jelenetből repetát is kapunk. A második körben a srácok már boldogságtól sugárzó arccal ropják a „csárda” udvarán: mostanra láthatóan leesett a szívekről a méretes kő…

Az előadás utáni „premierparti” felér egy falunapi záróbulival: a felejthetetlen este hajnalig tartó beszélgetéssel, közös énekléssel, gitározással zárul. Közösségépítés ez a javából!

– Mivel pedagógus is vagyok, tapasztalatból mondom, hogy a gyerekek nevelése, fejlődése szempontjából adott esetben ez a két hét többet jelenthet, mint egy iskolai tanév – magyarázza Magai Ágota, Becsvölgye polgármestere. – Ebben a táborban felfedezhetik, illetve jobban megismerhetik saját magukat, tisztába jöhetnek a képességeikkel, nyitottabbá válhatnak, és ettől erősödik az önbizalmuk. Közben megtanulnak egy adott feladatra összpontosítani, fegyelmet tartani, a többiekhez alkalmazkodni. Ami pedig a képzőművészi „részt” illeti: a díszlet tervezése és készítése közben fejlődik a térlátásuk, a  kézügyességük, a fantáziájuk, a kreativitásuk…

A polgármester asszonytól megtudom, hogy az önkormányzat ingyenesen biztosítja a szállást, valamint az infrastruktúrát a táborozók számára, és a kirándulások alkalmával gondoskodik a gyerekek szállításáról. Ági kollégái közül többen a munkaidejükben segítenek Börcsiéknek. A szülők által befizetett tábordíjak a napi egyszeri meleg étkeztetést, valamint az előadáshoz kapcsolódó technikai költségeket fedezik.

– A falu lakossága nagyra értékeli a kezdeményezést – folytatja a polgármester asszony. – Amikor a vendégek megérkeztek a produkció helyszínére és meglátták, hogy mi minden épült az egyébként üres udvarra, a díszletben gyönyörködve alig akartak hinni a szemüknek. Az előadás közben kigyulladó esti fények pedig egy igazi nyári szabadtéri színház hangulatát idézték.

– Az első tábortól kezdve a gyerekek sírva mentek haza, mert annyira jól érzik itt magukat, és annyira feldobja őket az előadás sikere. Egyébként is nagyon szeretik egymást… Ráadásul így, hogy minden nyáron ugyanaz a csoport tér vissza, figyelemmel kísérhetjük a fejlődésüket, és elfogultság nélkül állíthatom, hogy évről-évre ügyesebbek a gyerekek. Számomra fontos, hogy a településen élő diákok egy csoportja, egy összeszokott közösség részt vehet ebben a programban, és hogy ez a tábor ilyen óriási élményt jelent nekik. A gyerekek ezért a tizenkét napért várják leginkább a nyári vakációt…

És hogy a srácok öröme teljes legyen, a táborról készült videofilmből karácsonyra mindenki kap egy példányt, amit Enci és Józsi személyesen visznek el a résztvevőknek.

Merthogy az előadást és az azt megelőző próbafolyamatot a Kurfli Egyesület mozgóképes stábja örökítette meg idén, mint ahogy az eddigi két alkalommal is. A lelkes forgatócsoport gőzerővel dolgozott azon, hogy a felvételeiken visszaadják a tábor hangulatát, hogy bepillantást engedjenek az előadás kulisszatitkaiba, és hogy maradandó emlék szülessen a tábor tíz napjából. Az Egyesület legfőbb célja, hogy a gyerekekkel és művészekkel készült interjúk, az életképek, valamint a premierről készült felvételek gondos utómunka eredményeként DVD-formában eljuthassanak karácsonykor az érintett családokhoz. A készítőknek fontos, hogy egyre jobb és profibb felszereléssel, illetve utómunkával minél jobb minőségű filmet tudjanak átadni. Ezt megvalósítandó indították útjára adománygyűjtő projektjüket. Az idei tábor mozgóképes dokumentációját itt támogathatja: http://www.adjukossze.hu/kezdemenyezes/SZALLJ_BE_A_MESENKBE

– Azt látom, hogy most már könnyebben megértik mi az, hogy színház, vagy hogy mit jelent létrehozni egy színházi előadást – összegzi Börcsi az eddigi három tábor tapasztalatait. – Most már tisztában vannak azzal, mi az, hogy díszlet, mi az, hogy végszó, mit jelent az, hogy be kell érniük időre egy jelenethez, hogy zenére kell mozogniuk, hogy hangosan kell beszélniük, és hogy miből áll egy mondat szerkezete. Tehát én mindenképpen azt látom, hogy fejlődnek, és ennek megfelelően próbálok egyre nehezebb dolgokat kitalálni nekik. Nem az a cél, hogy bárki színész legyen közülük, lehet, hogy ez meg sem fordul a fejükben, de az, hogy itt el merik mondani a gondolataikat, vagy hogy a gátlásaikat leküzdve ki mernek állni száz ember elé szerepelni, számomra mindenképpen sikerélményt jelent.

– Jó látni, hogy az egész csapat komolyan veszi a feladatot, mert a közös játék öröme mindenkit inspirál. A gyerekek lelkesedése, ragaszkodása megsokszorozza az energiánkat – és a türelmünket is (mosolyog)! Most azt gondolom, hogy jó lenne még nagyon sokáig folytatni ezt a munkát, és közben titokban abban is reménykedem, hogy egyszer majd „kinő” egy-két táborvezető a csoportból és azt mondja, hogy ő majd viszi tovább a tábort, minket pedig bármikor szívesen lát vendégként… De addig is még nagyon sok ötletünk, elképzelésünk van, hosszú távú tervek, mondjuk, tíz évre előre, amíg a gyerekek fel nem nőnek. Az életünk fontos része lett ez a tábor, mert minket is feltölt, nekünk is sokat ad ez tizenkét nap.

Engem ez az egy is sok szép és felemelő pillanattal ajándékozott meg, dünnyögöm magamban, miközben az utolsó tábori nap megannyi élményével felvértezve beülök az autómba. Azaz csak ülnék, de húzom az időt még egy kicsit,mert sehogy nem akaródzik hazaindulni. Azt hiszem, most már tökéletesen megértem, hogy Börcsi szívét rabul ejtette ez a vidék. Az egyedüli hely, ahol azt érzi, hogy van élet a színházon túl is…

Végül nagy nehezen búcsút intek Becsvölgyének, hazafelé menet pedig még sokáig a fülemben csengenek Börcsi szavai: „Egy biztos: számomra a boldogság másik útja Zalába vezet…”

Szűcs Anikó

Címlapi fotó: Keresztesi Réka