Félrelépni tilos!

/Szamos Blanka színházi élménye/

A Thália színházban egy fantasztikus ötlettel rukkoltak elő, a vidéki színházak hetével. Így volt szerencsém megtekinteni a Szolnoki Szigligeti Színház vendégjátékát, a Félrelépni tilos! című színdarabot Marc Camoletti tollából. A rendezést Kiss József vállalta.

A történet a 70-es években játszódik, a nyüzsgő és szerelem dús Párizs városában, középpontban egy középkorú jómódú házaspárral (Claude és Bernard) és szobalányukkal, Annával. Igaz, hogy látszatra mindenük megvan, amiről csak egy ember a legvadabb vágyaiban álmodhat, mégis egyszerre érkezik új izgalom az életükbe, mégpedig egy-egy szerető személyében. Emberi mivoltukból adódóan ezt szeretnék titokban tartani, ezért mi sem egyszerűbb, mint azt hazudni, hogy a feleség meglátogatja az anyját, a férjnek pedig üzleti útra kell mennie. Természetesen akkor Anna is hazamehetne a szüleihez. Ám a probléma ott kezdődik, hogy a házaspár mindkét fele hazaviszi a szeretőjét, ráadásul a szobalány sem utazott haza. Innentől kezdve kezdődik Anna felejthetetlen hétvégéje, amikor nem csinál mást, minthogy falaz, mind a hölgynek, mind az úrnak. Még szerencse, hogy volt vendégszoba is…

.

Ami számomra fontosabb volt, az maga az élmény. Járnak-e még az emberek színházba? Örömmel látom, hogy igen, ugyanis nagyon régóta nem voltam ilyen telt házas előadáson. A színházról nagyon sokan a drámákra asszociálnak és elfelejtik az olyan remek vígjátékokat, mint a Félrelépni tilos!, vagy akár a Portugál. Természetesen egy ilyen írásból nem tudom visszaadni azt, amit ott éreztem, de azért próbálkozom. Egy olyan szituációt képzeljenek el, amikor szüneteket kell tartani az előadásban, mert annyira nevet a közönség. Egy olyan helyzetet, amikor már a színészek sem bírják mindig egy kacaj nélkül. Egy olyan élményt, amikor az ember agya kikapcsol, és nem kell mást tennie, mint élveznie azt a kis időt, amíg kizárhatja a külvilágot. Persze lehet mondani, hogy ma már olyan filmeket láthatunk, amik nagyobb élvezetet nyújthatnak, és az egekbe emelhetjük a technikai csodákat is… de annak semmi köze ehhez. A színház emberi. Ez a darab egy hétköznapi emberi szituációt parodizál ki. Megvan mindenünk, mégis mindig többre vágyunk. Ha nyugodt az életünk, kell valami új izgalom. És miért ne lehetne a szerelem ez az újdonság? Akkor is, ha utólag rájövünk, hogy nem feltétlenül a szeretőben találjuk meg azt az embert, akivel az életünket akarjuk leélni.

.

Őszintén mondom, hogy minden tiszteletem a rendezőé, a színészeké és a díszlet-, jelmeztervezőé. Pontosítva inkább név szerint említeném Őket:

Anna: Kertész Marcella

Bernard: Schnell Ádám

Claude: Radó Denise

Robert: Barabás Botond

Catherine: Molnár Nikolett

Díszlet- és jelmeztervező: Kutas Diána

Rendező munkatársa:    Kinczel József

Rendező: Kiss József

Régóta nem volt olyan élményem, hogy könnyezem a nevetéstől. Akármelyik este újra és újra megnézném ezt a darabot. Biztos vagyok benne, hogy ugyanakkora tapsvihar és fütty zárná, mint amikor én láttam.

Az előadás megtekinthető a Szolnoki Szigligeti Színházban: http://szigligeti-szinhaz.hu/

Szamos Blanka

Fotók: szigligeti-szinhaz.hu