symphony 2

Friss Hús 2.0

Az idén március 27-30 között  másodjára megrendezett Friss Hús nemzetközi rövidfilmfesztivál tökéletes betekintést adott a hazai filmgyártás jövőjébe. Fiatal tehetségek mutatták meg, hogy van miben bíznunk, igen is van jövője a magyar filmnek, de még milyen. A négy napon át tartó rendezvény során 66 vegyesen hazai, illetve nemzetközi alkotást mutattak be két órás blokkokban, most azonban csak a magyar művekről lesz szó általánosságban.

Az első és kétség kívül legfontosabb megjegyezni való, hogy ezek a művek jók. Lehetne ragozni is, de a lényeg egyértelműen az, hogy van kreativitás, bátorság, ötletesség és hajlam a mélyebb témák bemutatására egy-egy filmen keresztül. Mi sem bizonyítja jobban, hogy mennyire értékesek ezek a rövidfilmek, mint hogy olyan nevek fordulnak meg bennük, mint Szervét Tibor, Rába Roland, Szirtes Ági, Mészáros Béla, vagy Varga Tamás. Természetesen az ő játékaik nélkül messze nem lennének ilyen színvonalúak a művek, de hát kérem szépen azért az ekkora színészeket is meg kell rendezni, és ez hol jobban, hol pedig még jobban sikerült ebben az évben.

Végül idén a zsűri magyar győztesként Bucsi Réka Symphony No. 42 című animációs filmjét hozta ki, mely egy abszurd világ képét mutatja be igen humoros és végtelenül ötletes formában. A mű mögött rejlő technikai kihívások szintén vitathatatlanok, és nagyon szépen egyben van az egész képi világ, a hozzá tartozó hangok és a zene. Bár sok nagyon jó rövidfilm került bemutatásra, kétlem, hogy bárki is hosszabban neki állna vitatkozni ezzel a döntéssel. Itt halkan megjegyezném, hogy sajnos vagy nem sajnos, idén a női rendezők jóval kevesebben voltak, mint a férfiak. Sosem arról volt híres a filmszakma, hogy eláraszt minket női rendezőkkel, de az arány különbség most nagyon szembetűnő volt.

Piros pont jár a Toldi mozinak is, amiért ilyen zökkenőmentesen levezényelte ezt a négy napos esemény sorozatot. A közönség szavazást is frappánsan oldották meg, ugyanis a vetítések előtt vagy után ki lett osztva az adott blokk listája, és nekünk, nézőknek csak annyi volt a dolgunk, hogy az általunk favorizált mű címénél betépjük a papírt. Ezen procedúra eredményeként az idei közönségdíjas film Kovács István Csúszópénz-e lett, melyben egy fodrásztanonc rákényszerül, hogy megnyírjon egy bűnözőt a szalon zárását követően. A szereplők hiteles játéka, a közeg tökéletes megválasztása, és a mű végén lejátszódó csattanó teszi igazán élvezhetővé ezt az alkotást, egyáltalán nem csodálkozom, hogy ebben a kategóriában ez került ki győztesként.

Végül pedig, bár ezeknél több művet tüntettek ki, beszéljünk kicsit a Dazoo díjat elnyerő Előbb adtam– ról, mely mű a fentebb említett színészgárda egyik tagjának köszönheti az erejét, ez a tag pedig nem más, mint Rába Roland. Egy erőszakos és türelmetlen férjet látunk, aki azonban lányához kedvesen viszonyul, amint éppen sürgeti a vendégeknek főző feleségét. Majd az ebéd következik, melyet egy nagydarab strici szakít félbe, követelve az apától tízezer forintot. A dialógusok nagyon emberiek lettek, teljesen úgy hangzik a szemünk előtt lezajló néhány perc, mintha csak belecsöppentünk volna a család vendégségébe. Szinte érezzük a kínos csendet, melyet Rába erőtlen magyarázkodás-szerűsége próbál feloldani, sikertelenül. A vége is pont ott van a filmnek, ahol lennie kell.

Az is nagyon üdítő, hogy mennyi általánosan előforduló pozitívumot találunk a filmek sorában. Nagyon fontos a hazai filmgyártás szempontjából, hogy a művek egy része rámutat, milyen kevés pénzből, illetve néha majd hogy nem a semmiből is lehet jól megteremteni egy amúgy hatalmas költségvetést igénylő atmoszférát, helyszínt, adott szituációt. Gondolhatunkitt példaként Bodnár Andrea A többi néma csend című művében bemutatott posztapokaliptikus világra, melyhez elég volt egy jól berendezett pince szoba, megfelelő tárgyakkal és fényekkel, és máris elhitte az ember, hogy a képen látható férfi valóban az utolsó ember a Földön. Vagy Hartung Attila Ischler című munkájára, melyben elég egy képsorozat a szekrénybe bújó három zsidó lányról a megfelelő hanghatásokkal és máris a II. világháború borzalmai elevenednek meg előttünk.

Összességében az idei Friss Hús fesztivál minden elképzelésünket  túlszárnyalta, a hazai fiatal alkotóknak van mit mondaniuk, és azt is tudják, hogy mondják el azt, függetlenül attól, hogy élőszereplős vagy animációs alkotásról van-e szó, pusztán fikciós történetet mesélnek-e el, vagy dokumentumfilmbe hajó megoldásokkal élnek, hogy meg tudják-e nyerni maguknak a magyar színész világ javát, vagy átlag embereket rendeznek-e meg. Itt az ideje egy új korszaknak a magyar filmgyártásban, és ilyen felnövekvő nemzedékkel a legjobb esélyekkel indulunk a jövőbe.

Kajdi Júlia