novara

Halálmítosz a tengeren – avagy egy tartozás lerovása a Szépirodalom fedélzetén

Szuborits Róbert. Von Purschka sorhajókapitány. Novara cirkáló. Otrantoi-szoros. Csak néhány történelmi tulajdonnév, nevek, amik talán nem kapták meg a kellően kiérdemelt „halhatatlanságot” az elmúlt 100 év során, szélesebb körökben legalábbis valószínűleg nem. Kőszegi Szabina azonban, mint elveszett Atlantiszt, emelte felszínre ezeket a huszadik századi (pontosítva, I. világháborús) neveket Vízfogyatkozás című könyvében, ezzel az általa törleszthetetlennek talált tartozását megfizetve. De milyen tartozásról is van szó pontosan és miért gondolhatja úgy egy finom, világutazó nő, hogy ezt neki kell térítenie?

IMG_7146,,Ez a lehangoló kor késztet arra, hogy erről írjak, kötelességről, bajtársiasságról, becsületről.” – nyilatkozta a szerző – „Nem voltak haditengerészek az életemben, mindez egy irracionális történésnek köszönhető, egyfajta ráérzés útján kerültem ebbe a világba, s indokolatlanul kötődöm ezekhez az emberekhez. Ezért éreztem úgy, hogy meg kell írnom ezt a történetet, egyféle tartozást érzek felőlük, tartozást, amit ki kell egyenlítenem”.

De kik is ezek az emberek pontosan és miről szól a Vízfogyatkozás? 1917–ben járunk, javában dúl az első világháború, hullámok csapnak össze egymás felett, mint a tengeren, mint a szárazföldön. Az emberiség és az emberség léte egyaránt újféle nézőpontokból mutatkozik meg, „ember embernek farkasa”.   Leginkább ilyenkor érezni, hogy példakép kell, biztos pont, kikötő és horgony, s a legfőbb feladat: minden viszontagság ellenére embernek maradni. Ebben válhat méltán mintává az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészetéhez tartozó Novara cirkáló és fedélzete, mely 1917. májusában  az antant csapatainak tudható jelentős túlerő ellenére is kiválóan és önfeláldozóan helytállt.

,,Bécsi források szerint… erőink hazatérőben egyenlőtlen küzdelembe keveredtek túlerőben lévő angol, olasz és francia egységekkel, melyek súlyos károkat szenvedtek… míg saját kötelékünk teljes létszámban, csekély emberi és anyagi veszteséggel tért vissza.” – közli az eseményről 1917-ben a The New York Times napilap. Ez a reggel adja a történet mozgatórugóját, azonban sokkal több ez a mű, mint a történelemkönyvekből megismert katonai portrék, csataleírások és megtanulandó cirkálószerkezetek összessége.

A sztori semmiképp sem vontatott vagy mesterkélt, a megjelenő alakok a maguk természetességében és teljességében jelennek meg az Olvasó előtt. „A történelem absztrakció. Az ember a pillanatban él, s nem történelemként fogja fel azt. A flotta emberei sem történelemként gondoltak önmagukra, csak cselekedtek, ahogy kell, szenvedéseik közepette.” – mondja Kőszegi Szabina. És valóban… Itt a szereplőket nem csak a források ismertetik, ebben a könyvben a főhőst a szerzőnő tölti fel. A forma megvan, viszont a kevert anyag teljesen eredeti és különleges. Ezért nem mondhatjuk rá, hogy történelmi regény, ettől lesz ez az egész szépirodalom. Egykori történelem tagozatosként nyugodt szívvel ajánlom az összes „szakmabeli érdeklődőnek”, irodalomkedvelőként pedig kollektíven mindenkinek. Mindenképp megéri kézbe venni, s kézben tartani.

Jasik Barbara