Halottaskönyv – Book of the Dead

plak_t1.1

/Fizikai színházi előadás a Tibeti Halottaskönyv inspirációjára/

Az emberiséget mindig is foglalkoztatta a halál utáni lét kérdése. Ugyanakkor életünkben is többször meghalunk és újjászületünk. Félelmeink és vágyaink mentén új és új korszakok nyílnak a jövőbe, attól is függően, hogy mennyire sikerült megértenünk és feldolgoznunk a korábban velünk történteket. A Tibeti Halottaskönyv magában foglalja e változás mítoszát.

Az előadás alkotóit különösen az a motívum fogta meg, amely szerint a halálba – és az újjászületésbe – vezető út nem feltétlenül magányos kaland. Ahogy Tibetben egy tanult láma vagy egy tapasztalt mester a haldoklás végóráiban a rituális szövegeket az eltávozó fülébe súgja, úgy segítjük át mi is egymást életünk különböző – olykor tragikusnak tűnő – fázisain.

.
A Book of the Dead című előadás három halálesetet mesél el. Az elsőben egy öregasszonynak és ápolójának kapcsolata bontakozik ki, a másodikban egy öregember találkozik egy fiatal anyával, a harmadik részben pedig két szerzetes utazik a köztes lét ösvényein. A groteszk humorral és meditatív csendekkel átszőtt előadás egyik különlegessége, hogy ugyanaz a két színész játssza el az összes szerepet.
.
plak_t2

.

Ilyés Lénárd és Formanek Csaba ezzel az előadással kívánja összegezni az elmúlt években a fizikai színház területén szerzett tapasztalatait. Többek között olyan alkotóktól tanultak, mint Csetneki Gábor, Oleg Zsukovszkij, vagy a Teatr Novogo Fronta társulata. Színházi munkáik mellett rendszeresen vezetnek workshopokat, ahol a színészi jelenlét testi aspektusait kutatják. Új bemutatójuk vizuális világát Pignitzky Ádám látványtervező segíti.
 .
A hazai premiert követően az alkotók az előadás nemzetközi forgalmazását is tervezik.
.
Premier: 2013.03.26. 19h
Következő előadás: 2013.03.27. 19h
 .
Helyszín: Malomudvar Színházi Műhely
1095 Budapest, Soroksári út 48-54. II. kapu
.
Szereplők – alkotók:
Formanek Csaba
Ilyés Lénárd
Pignitzky Ádám (látvány-fény)
 .
További információ: 
 .
Jegyárak:
Teljes: 1.500 Ft, Diák / nyugdíjas: 1.000 Ft
 .
Jegyek foglalhatók: 

szinmalom@gmail.com