HoldonGolf Projekt: “Művészet” a Muzikumban

Sokak számára ismert az a városi legenda, miszerint egy egyetemi vizsgán az volt a feladat, hogy a diák számolja ki, hány darab golflabda kell ahhoz, hogy beborítsuk a Hold felületét?

A Holdongolf Projekt névötlete kis vargabetűvel innen származik. Nem egy hagyományos értelemben vett színházi művészcsoportról van szó, hiszen azon túl, hogy nem törekednek arra, hogy az amatőr jelzőtől minél inkább eltávolodjanak, a darabok is, melyeket színre visznek, önálló projektekként funkcionálnak, azaz állandó társulat helyett mindig mások és mások nevei szerepelnek a színlapon.

Ami közös bennük, hogy élet különböző területeiről érkeznek és az itt zajló munkára nem megélhetési forrásként tekintenek. A színház és a színjátszás szeretete, a közös alkotómunka iránti lelkesedés teszi lehetővé, hogy főállásaik mellett, időt és energiát nem kímélve építsék a Holdongolf Projekt repertoárját. 2013 őszén mutatták be először a közönségnek Martin McDonagh: A Párnaember című darabját, ami egy igencsak nehéz témát boncolgató, komoly darab.

A kezdeti elképzelések csak e produkció színpadra állításáról szóltak, időközben azonban létrejöttek olyan találkozások, mind az alkotók, mind a közönség és az alkotók között, amelyek egyértelműen jelezték a közös munka folytatásának igényét. Az előadás sikere és a szakmai oldalról is érkező pozitív visszajelzések, egyértelművé tették a projekt működésének létjogosultságát, melyről Kathy Zsolt a társulat létrehozója is büszkén vall:

“Éppen a civil, amatőr, független létünk miatt gondoljuk úgy, hogy sikerül újat mutatnunk és bízunk benne, hogy darabválasztásainkkal, a felvetett témákkal, a színre vitel módjával, izgalmas és értékes párbeszédet alakíthatunk majd ki a közönségünkkel.”

Az előadások minimál stílusú színpadra állítása, még koncentráltabban mutatja meg a tehetséget, valamint a hagyományos színházi arányoktól eltérő játszó terek, egy szűkebb alkotói dimenzió megélésre adnak lehetőséget.

A társulat február 6-án mutatja be a belvárosi Muzikum színpadán Yasmina Reza, “Művészet”című darabját, melyben három barát szemszögéből láthatjuk az emberi értékek különbözőségét. A kerettörténetet egy festmény szolgáltatja, feladva a kérdést, hogy ki, mit vél művészetnek és hogy milyen értékrendek szerint működünk.Ebből az eltérő látásmódból adódóan a barátság fogalma és rejtett családi indulatok is felszínre kerülnek. A kiváló darab során a néző a bonyodalmak hatására, folyamatosan ingázik a feszült és a komikus pillanatok között. Yasmina Reza Franciaországban alkotó, zsidó, iráni és magyar gyökerekkel rendelkező színműíró, színész és novellista, több neves díj birtokosa, a “Művészet” című 1994-ben írt darabját harminc nyelvre fordították le.

A HoldonGolf Project a közeljövőben újabb előadás bemutatóját is tervezi és mindemellett tavasszal további Párnaember előadások várhatók.