Ivan Viripajev: ILLÚZIÓK

/Kirs Mónika a Debreceni Csokonai Színház előadása után  Szűcs Nelli művésznővel beszélgetett/

Mint arról már hírt adtunk, ezen a héten (tehát október 15. és 20. között) kerül megrendezésre a Csokonai Fesztivál, melynek nyitóprogramjaként a Csokonai Kamaraszínházban egy műhelybeszélgetésen vehettek részt a sajtó képviselői és az érdeklődők.

Kozma András -az Illúziók című darab fordítója először a híres, kortárs szerzőről Ivan Viripajevről szólt pár szót. Elmondta továbbá, hogy a darab fordítása során túl sok változtatásra nem volt szükség, az szinte egy-az egyben megfelel az eredetinek.

Kozma András után a rendező –Viktor Rizsakov vette át a beszéd fonalát. A hagyományos rendezési forma helyett ő inkább beszélgetésekkel készíti fel a színészeit egy-egy előadásra. Fontos kérdésekre keresik ilyenkor együtt a választ. Például: hogyan tudunk visszatekinteni a múltba, hogyan tudunk szembenézni az életünkkel.

.

A rendező kitért arra is, hogy vajon miért van szükség és igény napjainkban a színházra, hiszen ott a tévé, az internet. „Talán a mai előadás válaszolni fog erre a kérdésre.”- mondja Rizsakov. A színház egy nagy, közös játék, amit együtt játszik színész és néző. Kell lenni egy térnek, ahol elmúlhat a magány, ha csak egy pillanatra is. Egy hely, ahol a szeretetlenség szeretetté válhat.

Végül Vidnyánszki Attila – a Csokonai Színház igazgatója pár szóval ünnepélyesen megnyitotta a Csokonai Fesztivált. A direktor hangsúlyozta, hogy maga a színház is fogyasztói terméket állít elő, ahol bemutató bemutatót követ, de egy-egy előadás különlegessé válik a folyamatos munka közben. „Ezekből nyújt át a színház egy csokornyit ezen a héten- sok szeretettel.”

A „csokor első virágszála” az ILLÚZIÓK című előadás.

A négy szereplő: Szűcs Nelli,Vass Magdolna, Kristán Attila, Trill Zsolt a cselekmény szerint két baráti házaspárt játszik, akik a múltjukra visszatekintve történeteket mesélnek nekünk. Úgy szólnak hozzánk, mintha nem színházban lennénk, hanem otthon beszélgetnénk.

Pörögnek a szavak, s közben az igazi dráma nem a színpadon, hanem bennünk bontakozik ki. Az életünkről, az érzéseinkről mesélnek, s fontos elemként időnként felhangzik a darab kezdetekor már hallott zene. (Abba: Mamma mia)

Talán most ki kellene térnem a modern díszletre, a virtuóz kamerahasználatra, a tortasütés fázisai közben elhangzó szavakra, vagy a szereplők arcán felvillantó érzelmi játékra- de nem biztos, hogy mindent el kell mondanom.

Az előadás vége után csak ültem a székben moccanni/ gondolkodni képtelenül.

Az Illúziók című darab hatása leírhatatlan. Úgy nyúl a szívünk mélyén rejtegetett érzésekhez, hogy nem ítél, nem kérdez, csak szembesít.

Illúzió a szerelem? Játék? Szerep? Álca? Mankó?

Keresem a válaszokat én magam is. Most már telhetetlen vagyok. Megérintett a négy színész brilliáns játéka. A nagy érzelmi kavalkádban nem vagyok egyedül. Érezhetően az egész közönséget magával ragadta. Rizsakov elérte, amit kívánt: egy nagy közös játék volt ez az este.

A 2 nő és 2 férfi vastapsban áll előttünk percekig. Néznek ránk, s némán kérdezik az írón, a rendezőn keresztül: Te is így akarod leélni az életed, ahogy a szereplők a darabban? Ábrándokat kergetsz, vagy igazán élni, szeretni szeretnél. Nyitott szemmel járva észrevenni, felfedezni, hogy téged ki szeret őszintén.

Nem tudnék senkit kiemelni a négy színész közül. Játékukat őszintének érzem. Közösen viszik vállukon a darabot, amely a mondanivalója miatt nehéz teher, de ők mégis játszi könnyedséggel megbirkóznak a feladattal. Tehetséges emberek játéka ez az előadás, akik apró mozzanatokból értik egymást. Összeszokott játékuk stabil háttérre utal.

.

A vastapsot követően a színészek az ott- az előadás közben- a színpadon sütött tortával kínálnak bennünket. Ünneplünk. Talán az életet magát, talán a szerelmet, talán a bennünk ébredő gondolatokat.

Közvetlenül a darab után – szusszanásnyi időt se hagyva- már a torta szeletelése közben interjút kértem Szűcs Nelli-től. Ő előbb hűségesen ellátta édességgel a közönséget, majd egy kis folyosón átvezetve leültetett az öltöző előtt. Arcán nyomát se láttam fáradtságnak. Első kérdésem után igazából nem is kellett faggatnom. Mint ahogy a színpadon sem elérhetetlen színésznőnként, hanem szinte közeli ismerősként állt, itt is őszintén mesélt a darab születéséről és az ő érzéseiről.

Benne van-e a saját sorsa a darab történetében?

Csak a saját életünk van benne! A hit, a szerelem, a szeretet. Ami fontos a saját életünkben, az itt is megjelenik. Mi a jó a szerelemben, illúzió-e a szerelem? Mit gondoljunk a hűségről? Hogyan tovább? Hogyan válassz olyan utat, hogy ne bánd meg? Ez a sok kérdés mind itt született a színpadon.”

Érdekes technikai megoldásként a nézőtér szinte végig világos marad, s emiatt előadás közben is látjátok a nézőket. Segítség ez vagy hátrány?

Látjuk az arcokat, a szemeket, s ez így lett kitalálva. Ez a fajta kapcsolat a közönséggel segít bennünket. Tovább visz a történetben az arcok, az érzések látványa. Legyen az sírás, nevetés, vagy éppen döbbenet.”

Én sokszor leültettelek volna benneteket, hogy csak a szavakra figyeljek, pedig nincs is igazi nagy mozgás a színpadon. Hol ültök, hol álltok. A szöveg önálló életet él, s ti magatok egyénenként árultok el titkokat a történet során.

A szövegmondáskor néha szinte felolvasóversenyt játszunk, hogy ki mondja virtuózabban, de eközben előjönnek belőlünk a keresett érzelmek, a kérdések, válaszok.”

Mesélnél a kezdetekről, hogyan építettétek fel a darabot a rendezővel?

Közös munka volt minden. Gazdagított bennünket a rendezőnek az élethez való viszonya.”

Tudnunk kell alázatosnak lenni és maradni az élet minden területén.”-mondja még búcsúzóul Szűcs Nelli, s szavai a fülemben maradnak, miközben elköszönök. Kisétálok az enyhe, őszi estébe, s elballagok a Nagytemplom előtt.

Már elhiszem, hogy mindegyik színész több lett az Illúziók próbái és előadásai közben. Azt pedig biztosan tudom, hogy mi nézők valami új csoda részesei lettünk ezen az estén.

Az író, a rendező, a fordító, a színészek, a mindenki, aki részt vett a darabban – olyan mélységbe, olyan őszinte világba kalauzolt el bennünket, hogy csak ennyit tudok mondani: KÖSZÖNÖM!

Kirs Mónika

Fotók: http://csokonaiszinhaz.hu