kakas02

Kakasvér és virágszirom – Egy év Bali szigetén…

/Interjú Sebestény Anikó kulturális antropológussal/

Kiben ne rémlene fel egy egzotikus és rettentően távoli hely képe, amikor meghallja Bali szigetének a nevét? Gazdagon illusztrált könyvben tárja elénk Sebestény Anikó a szigeten töltött idő alatt összegyűjtött élményeit és megfigyeléseit. Kakasvér és virágszirom… európai szemmel különös párosítás egy könyv címének, amely egy kicsit album, egy kicsit útinapló, egy kicsit nyelvkönyv, de olyan megnyerően tárja elénk Bali különleges világát, hogy az olvasót is hatalmába keríti a felfedezés vágya. Az írónővel, aki összesen három és fél évet töltött Bali szigetén, a könyvének dedikálásán találkoztunk.

Kezdjük a történet elején! Honnan ered a kulturális antropológia iránti érdeklődésed?

Kiskoromban a szüleim Algériába mentek dolgozni három évre, építészként. Hat éves koromban betettek egy francia suliba; egy kukkot nem tudtam franciául, vagyis annyit tudtam, hogy „ablak”, „ajtó” és „mi ez?”. De ha egy gyereket betesznek egy bármilyen nyelvű suliba, akkor egy év alatt megtanulja azt. Algéria más kultúra, érdekes volt. Soknációjú közösségbe kerültem, volt az iskolában cseh, bolgár, német, francia, és megtapasztaltam, hogy mennyire sokféle kultúra létezik a földön. Amikor visszajöttünk Magyarországra, hallottam, hogy emberek néha mondogatják: az arabok így és az arabok úgy. Nekem Algériában voltak jó élményeim is a helyiekkel, meg rossz élményeim is, ezért úgy éreztem, nem lehet általánosítani. Ilyenkor mindig megvédtem őket. Így már 9-10 évesen elkezdtem magyarázni a kultúrát, mesélni, hogy ott Algériában igazából milyenek az emberek, hogyan élnek. Ez a kultúra magyarázó-közvetítő szerep így már akkor rám talált, de még nem tudtam, hogy létezik olyan, hogy antropológia. Később francia iskolába is jártam, a szüleim Párizsban dolgoztak egy évig, majd magyar gimnáziumba kerültem Pesten, és sokszor olyan helyzetben voltam, hogy a magyaroknak kicsit túl franciás voltam, a franciáknak túl magyaros. Amikor az ember két kultúra közé szorul, akkor a kulturális különbségeket nagyon tisztán látja. Ami nem azt jelenti, hogy mindig sikerül megfelelően viselkedni. Azt láttam például, hogy nem lehet ugyanazokat a vicceket mesélni a franciáknak és a magyaroknak, viszont elég sokszor eltévesztettem, hogy kinek melyik viccet lehet mesélni, így egy időben le is szoktam a vicc-mesélésről. Indonéziában tetszett nagyon, hogy minden viccen nevetnek.

Francia-magyar szakos bölcsészként kezdtem az egyetemet, de rájöttem, hogy a könyv nem elég: fontos a tapasztalás, a találkozás, és szeretek emberekkel beszélgetni. Írni is akartam, de akkor, ha majd ha lesz valami fontos. Keresgéltem, és rátaláltam az antropológiára. Ott volt Boglár Lajos tanszékvezető, aki összehozta a társaságot és inspirált minket, hogy menjünk, nézzük meg, tanuljuk meg, fotózzuk le, beszéljünk az emberekkel, dokumentáljunk, aztán jöjjünk haza és osszuk meg az itteniekkel. Ebben a szellemben készült a Bali-könyvem, a Kakasvér és virágszirom.

Image 31.Hogyan vált Indonézia és Bali a kutatási területeddé?

A vallás érdekelt. Nagyon szerettem volna egy olyan helyre eljutni, ahol az emberek nyakig benne vannak a vallásban. Pont, amikor nagy keresésben voltam, egy barátnőm elutazott egy indonéz ösztöndíjjal, aztán visszajött, mondta, milyen jó volt, és már utazott is vissza. Elmentem az indonéz követségre, tetszett, amit láttam, és megtudtam, hogy létezik a Darmasiswa ösztöndíj.

Nagyon érdekelt, hogy milyen az, amikor az emberek nyakig benne vannak a vallásban. Én nem nőttem bele egyetlen vallásba sem. A keresztény kultúra áthatja a környezetünket, így leginkább keresztény vagyok, de nagyon szerettem volna megismerni egy nagyon másféle vallást. Egy olyan helyen, ahol nincs malária; ugyanis több tanárom krónikus maláriában szenvedett, és noha megvolt bennem az elhatározás, hogy az életemből sok energiát szeretnék az antropológia oltárán áldozni, a maláriát szerettem volna kihagyni. Ezért is megfelelt Indonézia.

.

Még az ösztöndíj előtt kiutaztam két hónapra. Erasmus programmal voltam Franciaországban és ott az egyetem mellett mint félállású teremőr egy múzeumban kerestem meg az első repülőjegyem árát. Nem Balira mentem: úgy gondoltam, hogy az egy turista hely, és komoly antropológus nem megy oda. Jávára mentem, az a szomszéd sziget, tanultam az indonéz nyelvet, szemléltem a helyi kultúrát, nagyon izgalmas volt. Viszont ott Jáván véletlenül balinéz táncokat láttam, és ez lenyűgözött. Már csak egy hét maradt a visszautazásig. Gyorsan átrohantam Balira, megnéztem, és Balira adtam le a jelentkezésemet. Hihetetlen volt a sok kis szentély, minden házban, a sok kis virágszirmos áldozat, és ugyanakkor a modernitás, a turistaáradat, ez mind egyszerre, egy helyen. És kakasviadalt is láttam. Megnyertem az ösztöndíjat, kimentem egy évre. Az összeg nem teljesen elég a megélhetésre és a repülőjegyet az embernek magának kell megvennie, viszont kap egy éves ösztöndíjat és vízumot.

Image 20-irasMegváltozott a gondolkodásod a kint töltött idő alatt? Mit látsz másként, mint korábban?

Sok mindent! Létezik az antropológus kétszeres újjászületésének a tétele. Az antropológus felnő a saját kultúrájában, elmegy egy teljesen más kultúrába, és úgy érzi, hogy ezek az emberek őrültek. Érthetetlen, amiket csinálnak. Aztán eltölt ott sok időt, megtanulja a nyelvet, és akkor egyszer csak rájön dolgokra, hogy nahát, ez logikus, vagy értelmes dolog, vagy lehet, hogy ez még jobb is, mint amit mi csinálunk. Megéli azt a kultúrát belülről és természetes kezd lenni számára. Újjászületik egyszer, mint eme új közösség tagja, és így magában is új dolgokat fedez fel. Aztán hazajön, és akkor néz egy nagyot, mert a saját kultúráját látja nagyon más szemmel. Újra beilleszkedik, de már másképp lát sok dolgot. Ez a második újjászületés.

Mondok néhány példát. Balin, ha valaki szomorú, vagy valami baj van, akkor igyekszik mindenki vidám képet vágni, az érintett is, a környezete is. A temetéseken viccelődnek, és illetlen dolog sírni. Elsőre meglepő, aztán az ember rájön, hogy ez nem érzéketlenség, hanem így könnyebb túlélni. Úgy gondolják, hogy a nagy szomorúság állapota veszélyes, és ebből igyekszenek kirángatni egymást. Van is ilyen kép a könyvemben, hogy temetés, és vigyor. – Aztán az ember rááll, átveszi ezt a viselkedést. Majd hazajöttem, és láttam, hogy nálunk is van, aki így működik, s ezt én korábban nem láttam.

Az is tetszett, hogy ha valami rossz történik, inkább azt mondják, hogy lehetett volna rosszabb is, és ezt nevetgélve mondják. Elesett és megütötte magát? El is törhetett volna a lába. Eltört a lába? Meg is halhatott volna! Szerintem praktikus hozzáállás, kevésbé savanyító, mint a sopánkodás. Persze nem azt mondom, hogy Balin senki nem sopánkodik. De a kulturális elvárások mások, nem a sopánkodás felé terelik az embereket.

Egyszerűbb példa: a kakasok és a kutyák. Magyarországon a kutyákat babusgatják. Balin a kakasokat. Elsőre furcsa volt Balin a kakasbabusgatás. Aztán Magyarországon a kutyababusgatás volt furcsa, mert elszoktam a látványtól.

Ahogyan az ember változik, a környezete is. Miután visszajöttem Magyarországra, az emberek mosolygósabbak lettek, mint korábban. Meg is lepődtem, hogy ez hogy történt. Majd rájöttem, hogy én viselkedek másként. Korábban megvártam, hogy az emberek mosolyognak-e rám, és ha igen, akkor visszamosolyogtam. Balin rászoktam az élből mosolygásra, mert ott ez a kommunikáció fontos eleme, így aztán Magyarországon is többen mosolyognak (vissza) rám.

Image 136Kakasvér és virágszirom. Mit jelent a könyv címe?

A kakasvér és a virágszirom: mindkettő áldozat. A kakasviadal nemcsak szórakozás: az ott kiontott vér áldozat a lenti démonoknak. A virágszirom pedig a fentieknek szép szertartásokon bemutatott áldozat. Műgonddal készítenek díszes áldozatokat különböző isteneknek, és az ősöknek, akiket nagyon tisztelnek. Bali hindu, a reinkarnációban hisznek. Úgy gondolják, ha valaki meghalt, és a család rendesen elvégzi a szertartásokat, akkor az ős szelleme odaköltözik az ősök szentélyébe az udvar szélén, és segíteni fogja a családot. Általában a család nagyon fontos, sok közösségi szertartásuk van, ahol az egész család jelen van, és találkozik.

Van egy olyan hozzáállásuk az élethez, hogy pucéran születünk, pucéran halunk meg, és minden, amit kapunk, az istenektől származik, vagy az ősöktől, ki hogyan látja, és azért hálásnak lehet lenni. Van egy rendszeres hálaadás, amit végrehajt minden családban egy ember minden nap. Minden nap áldoznak a Fentieknek és a Lentieknek, és ez meghatározó része az életüknek. Ezért lett a cím Kakasvér és virágszirom. Virágszirommal minden nap áldoznak – kakasvérrel azért csak ritkán.

A könyvnek egy nagyon érdekes része a saját naplód. Ezt tudatosan úgy írtad, hogy könyvet készíts belőle, vagy akkor még csak magadnak örökítetted meg az élményeidet?

Az antropológus utazik, plusz jegyzetel. Kötelessége, hogy amennyit csak tud, jegyzeteljen és feljegyezzen olyan dolgokat, amikre később már nem emlékezne, vagy amik esetleg később olyan természetessé válnak, hogy nem is figyel rájuk. És különben is szeretek írni, ha van mit. Írtam barátoknak, édesanyámnak, és azért is írtam, mert szokásom: ez is a gondolkodásnak egy módja. Tehát rengeteg indokom volt, hogy jegyzeteljek. Először nem gondoltam könyvre.

Félidőben egy ideig idegenvezetőként dolgoztam. Akiket vezettem, nagyon szerették a történeteimet, és többen buzdítottak, hogy írjak könyvet. Először úgy éreztem, hogy nem vagyok én arra méltó, hogy jövök én ahhoz, hogy könyvet írjak. Viszont akkoriban megjelent Baliról egy könyv magyarul. Elég picike volt, ami praktikus, sok hasznos információval, de inkább hotelleírások voltak benne, és a szörfösöknek szólt: sok szörfös kép volt benne. Esett benne némi szó a kultúráról és az emberekről, de ekkor megéreztem, hogy ha erről írnék, személyesebben, élményszerűbben, annak meglenne a létjogosultsága. Nekem addigra sok feljegyzésem és portrém volt. Nagyon hálás vagyok ennek a könyvnek, mert felhatalmazást adott arra, hogy a saját könyvemet megírjam. Nagyon tanulságos volt számomra a Balin töltött év, és meg akartam osztani. Így aztán sokat jegyzeteltem, aztán visszajöttem Magyarországra, toldoztam is, húztam is, lektor is dolgozott a szöveggel, mígnem úgy tűnik egy egészen izgalmas és szórakoztató könyv kerekedett belőle, sok képpel.

A könyvnek egy másik fontos része a szótár. Nehéz megtanulni a nyelvet?

Nagyon kedves nyelv: nincsen benne ragozás! Én enni holnap, én enni tegnap. Ha az ember nekiveselkedik és megtanul szavakat, egy-két héten belül már tud beszélgetni. A Bali-könyv végén található kiejtési útmutató és egy rövid de velős szótár. Balin beszélik az indonéz nyelvet, mint mindenütt Indonéziában, és a balinézt, amit csak Bali szigetén használnak. Érdemes indonézül megtanulni néhány szót és balinézül is: ezeket használva az utazó rögtön barátságos helyzetet teremt maga körül. Ennek érdekében írtam meg ezt a háromnyelvű, magyar–indonéz–balinéz szótárt, az alapszavakkal és fontos nyelvtani szabályokkal, és néhány barátkozásnál hasznos nyelvtörővel. Különben mindenki tud már néhány szót indonézül, például mata hari, az azt jelenti, hogy nap. Vagy ha megmondom, hogyan mondják, hogy ember, könnyű rájönni, hogyan mondják azt, hogy erdő. Azt, hogy ember, úgy mondják: orang… /Megfejtés a könyvben – szerk./

Le tudnád élni Balin az életed?

Ott tudnék lenni sokáig, de szeretem Magyarországot és a magyar nyelvet, itt van a családom, sok barátom. A párom Franciaországban tanít matematikát, ott írom a doktorimat. Amikor kint vagyok Balin, nagyon jól érzem magam, ott is otthon vagyok. Most már három hazám van: Magyarország, Franciaország és Indonézia… mindegyik hiányzik, ha sokáig nem vagyok ott.

Információk, fényképek és letölthető könyv-részletek a „Kakasvér és virágszirom – Egy év Bali szigetén” című könyvből:

http://kakasveresviragszirom.wordpress.com/Image 22-iras