bj5

Karrierlépcsők – Bennfentes játék

A legendás Costa-Gavras egy fiktív nagybank manipulációit taglaló visszatérése, mint filmélmény, szórakoztató, másrészről viszont rá kell döbbennünk, hogy minden amit látunk, épp elég közel áll a valósághoz, hogy egy kicsit el is mélázzunk rajta, mennyire kiszolgáltatottak vagyunk a legbefolyásosabb réteg céljainak.

Annyi biztos, hogy ahol nagy pénzek és nagy pénzzel rendelkező személyek érdekei forognak kockán, ott szinte mindig van valami susmus a háttérben, a ködösítéshez mindössze ügyes megfogalmazásokra, egy kis figyelemelterelésre, és néhány kiskapu bevezetésére van szükség, sőt, talán még a határokat sem kell átlépni, csupán arrébb kell vinni őket. Ezért is találó az eredeti cím (Le capital – A tőke) magyar átirata, a nem látható magasságokban kapzsiságtól vezérelt kétszínű játszmákra keresve sem találhatnánk jobb elnevezést és mivel a téma feldolgozása is egészen körültekintő lett, a 2008 tájékára datált modernkori gazdaság bedőlése után az esetet ellentmondást nem tűrő precizitással feltáró Bennfentesek és a nyomasztóan kísérteties megvalósításban, a közeg egyéni drámáiba szőtt Krízispont elitje mellett Costa-Gavras Bennfentes játéka is helyt tud állni.

A problémakör európai alternatívájának története egy szerencsés fordulattal bankigazgatói pozícióba került, saját útját egyengető, szemfüles alkalmazott pályafutását követi nyomon, miként az őt csupán átmeneti bábként kezelők csapdáival is számolnia kell. A morálisan egyre komplikálódó helyzet életszerű kulisszák mögötti betekintésével mi is szem és fültanúi lehetünk az események valódi mechanizmusának és anélkül is élvezhető marad a szereplők egymás elleni spekulációja, hogy komolyabban jártasak lennénk a pénzügyi szektor világában. Miközben egy olyan remek jelenetben, mint a videókonferenciás értekezlet, láthatjuk, hogyan érvényesíti akaratát néhány befolyásos ember az egész rendszeren, főszereplőnk szenvedélyének magánéletére kifejtett hatását is lefedik a történések, a stresszben edzett hűvös kimértsége mögötti feszültséget pedig egy-egy humoros, bár inkább tragikomikus gondolat vezeti le, ezek a könnyedebb pillanatok ellensúlyozzák a történet komorabb oldalát.

A hatalom emberei Costa-Gavras irányítása alatt tökéletes eleganciával és gördülékeny filmszerűséggel kerülnek terítékre, melynek láttán nem tudok mást kívánni, minthogy a politikai témák egyenes beszédű, szakavatott filmes mestere (Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája; Ostromállapot; Eltűntnek nyilvánítva) legalább 40 évet éljen még és kedve szerint filmezzen, mert aki 79 évesen is a történetet átjáró lendületes energiával tud rendezni, annak helye van a filmes világ alkotói között. Ezen az sem változtat, hogy nem pontosan zárja le elérhetetlen utáni vágyódás mellékszálát és az utolsó felvonás is egy leegyszerűsített konklúzióban állapodik meg, azonban amit előtte a cselszövések és a karrierlépcsők ismerős elemeiből egy nagyobb egészet példázva, végig figyelemfelkeltően épített fel, így sem veszti érvényét.

Ebben a kiválóan teljesítő francia színészeket sem illeti kevesebb érdem, és a fő ellenlábas szerepében, a mozikban egyre ritkábban látható, ám ezúttal is nagyszerű Gabriel Byrne is kitett magáért. Velük lesz még élénkebb a történet kontextusába finoman épülő társadalomkritikával is gazdagított alapvetés, mely részleteinek tisztes összegződésében, noha azokkal már korábban is találkozhattunk, megújult erővel fogalmazódik újra a kíméletlen valóság.

Hasznosi Attilabjp