Közel-kelet hírnöke: az animáció

/Kurilla Tünde írása/

Közel-Kelet 20. századi történelmének terribilis pillanatait az animációs filmkultúra, azon belül is a Persepolis és a Libanoni keringő című animációs filmek adták át legérzékletesebben.

Mindkét alkotás önéletrajzi ihletésű, mely szembenéz az eltitkolt, kimondhatatlan nemzeti bűnökkel. A Persepolis képregény-adaptáció Marjane Satrapi fiatalkori emlékeit írja le, miként élte meg gyermekként az 1979-es forradalmat, és az azt követő 1980-ban kitörő Irak-Irán háború éveit. A Libanoni keringőben pedig Ari Folman meséli el, miként próbálja az 1982-es libanoni háború máig elhallgatott fejezetét saját, és társai rémálmaiból egy egész, és teljes képpé festeni.  Az animáció pedig e homályba burkolt emlékek megelevenítésének legjobb eszköze.

Persepolis

„Én viszont szeretem a Shah-ot.” – mondja a Shah diktatúra ideje alatt a 4 éves főhős, Marji, a forradalom hajnalán szabadelvű szüleinek. „Hiszen ő Isten választottja. Isten mondta nekem, … Isten és a tanító néni.”

Ahogy Marjane felcseperedik, szüleinek és rokonainak beszélgetései kihallgatásából és ártatlanul elitélt rokonai iránti tiszteletből szép lassan új alakot ölt világképe: hazája az a hely, hol az egyéniséget, a vélemény és az önkifejezés szabadságát öncélú politikai törekvések porba tiporják. A film élesen kiemeli a nyugatiak számára furcsának tűnő törvényeket és szokásokat: illegális rockzenék, melyek bűnös szenvedéllyé váltak, az alkohol betiltása és az öltözködési kódok megszabása. Bécsben töltött tinédzserévek pedig a kirekesztettség, a kisebbségi érzés és a sztereotípiák ellen való küzdelmeit ábrázolja. Szubjektív és érzelmes jelenetei a meghatás oly magas fokát feszegetik, hogy még az sem kelt erős visszatetszést, mikor a főhős mikro szférájában a kommunistákat egyfajta messiásoknak tekinti, Isten mellett a felhők között pedig Marx üldögél. E műben a gyermeki könnyedség és a szülők liberalizmusa szabad utat enged a humornak is. Így egy sokszínű, éles humorú és mély, érzelmekkel teli filmen keresztül nyerhetünk betekintést közel-kelet világába és e világnak a nyugathoz való viszonyába.

Libanoni keringő

A történet Szabra és Satila, a Bejrút nyugati negyedében lévő menekülttáborok köré gyűrűzik. A történelmi tragédia kibontakozásának oka elsősorban az önkényesség bűnében keresendő. A palesztin radikálisok úgy érezték, hogy Libanon választott elnökét (Bashir Dzsemájelt), mivel keresztény, kötelességük megölni, míg  Bashir pártján álló „falangisták” pedig éppily magától értetődőnek tartották, hogy istenített vezérük haláláért Szabra és Satila ártatlan és fegyvertelen civil lakóin álljanak bosszút a Fatah terroristái helyett. (körülbelül 3000 palesztint mészároltak le). E gyilkosságok sorozatában ugyan közvetlenül nem részes, de a szövetséges falangisták vérszomjas és kegyetlen mészárlását tétlenül szemlélő izraeli katonák és parancsnokaik pedig semmit sem tettek az ártatlanok megmentésére. E cinkosság és az ebből származó mérhetetlen bűntudat ihlette meg e tragédia feldolgozását. A bűntudat a film főszereplői számára többnyire csak emlékfoszlányokban, rémálmokban őrződött meg.

„Az álom pedig nem a valóság, az álom a lelkünk ürüléke, úgyhogy bármikor lehúzhatjuk a képzelet lefolyóján.” Azonban a rendező, Ari Folman alaptézise ennek ellentmond, hiszen az ilyen jellegű „gyógyító feledés” lelketlen bábukká tesz minket.

„A múltat ugyan elfeledhetjük, de a múlt sohasem felejt el minket.”

Kurilla Tünde