Interjú KRSA-val

/

/A PASO frontemberét Bertalan Leonóra kérdezte/

A Pannonia Allstars Ska Orchestra, ismertebb nevén a PASO idén tavasszal nemcsak évfordulót ünnepelt, hanem Lovemonster címmel új albumot is megjelentetett. Az új lemezről, a zenekar körüli eseményekről, a koncertekről és minden egyébről az együttes énekesével, KRSA-val beszélgettem.

/

Idén vagytok kilenc évesek, és március 27-én jelent meg az új albumotok. Mennyiben más ez az album, mint az előzőek, és ti mennyiben változtatok meg az évek alatt?

Megváltozott maga a zenei stílus is egy kicsit, és a tagság is cserélődött az első pár évben, de már csaknem 5 éve ugyanazokkal a tagokkal játszunk. Az új lemez maga annyiban más, hogy tematikus, van egy konkrét témaválasztása – a szerelem – ami véletlenül adódott ugyan, de végigvonul az egész lemezen. Ezen kívül most egy kicsit nyáriasabb, romantikusabb dalok is szerepelnek az albumon, de megmaradtak a táncolós, karibi hangulatot idéző számok is. Az új lemez duplaalbum, a másik korongon reggae, dub és pszichedelikus dalokkal találkozhatnak a zenehallgatók. Ezt ugyanúgy mi játsszuk, de a zenekar mellékzenekarával, a ilyen hangvételű darabokra szakosodott PASO’s Roots Rockers-szel.

Hogyan jött létre a mellékzenekar?

A PASO’s Roots Rockers 2005-ben látott először színpadot, egy német turnén voltunk épp, amikor a koncert vége után újra visszaszivárogtunk a hangszerek mögé. Olyannyira jól sikerült az a jammelés, hogy rendszert csináltunk belőle, így jött létre a zenekar a zenekarban. Az új albumnak ez a része egyébként abban is különleges, hogy egy Brazíliában élő amerikai producer, Victor Rice keverte a dalokat, így magukon viselik a rá oly jellemző teres, dub-os hangzást.

A szerelem, mint az új album egészén végigvonuló téma, személyes indíttatású, esetleg valamilyen esemény befolyásolta azt, hogy a dalok jó része eköré fonódik?

Érdekes, mert nem arról van szó, hogy felhalmozódtak volna a zenekarban mostanság az induló és záruló párkapcsolatok. Egyszerűen csak így alakult. A szövegek nagy részét én jegyzem, de erre a lemezre trombitásunk, Subicz Gábor is írt többet, így a Lovemonster dalai jórészt a kettőnk valós és fiktív élményeit dolgozzák fel.

Tizenegyen vagytok az együttesben. Nem arról szeretnék érdeklődni, hogy mennyire jöttök ki jól egymással – hiszen a színpadi produkción is látszik az összhang -, hanem gyakorlatiasabb kérdésről: mennyire nehéz megszervezni így a próbákat?

Hetente kétszer, fix időpontban próbálunk. Örülünk, ha mindenki ott van, általában nyolc-kilenc embernek ez sikerül is. A hiányzásoknak az oka egyébként legtöbbször az, hogy mivel önmagában ebből a zenekarból nehéz megélni, a legtöbbünknek más, polgári állása is van, sőt néhányan egyéb zenekarokban is játszanak. Nehéz összeegyeztetni a dátumokat, de a legtöbb tagnak van helyettese is az együttesben, ha nem tudna részt venni valamelyik koncerten. Egyébként a koncertek 90-95%-ában az eredeti tagok lépnek fel, bár most örömteli események miatt valószínűleg egy-egy alkalommal több helyettes taggal fogunk koncertezni, mivel a zenekarból két tag felesége is kisbabát vár és az apukák szeretnének ott lenni a szüléseknél.

Ma már a külföldi és a hazai együttesek sem a lemezeladásokból élnek meg, hanem sokkal inkább a koncertekből. Rátok is igaz ez?

Természetesen. Ez a tendencia már jó pár éve jellemző, így lemezt kiadni jóformán csak promóciós céllal érdemes. Ennek az albumnak a sikere lesz a mérce, ami eldönti, hogy megjelentessük-e még dalokat ilyen formában, vagy már nem, legfeljebb csak más fizikai hanghordozón. Mi alapvetően azért mindenképpen szeretnénk, hogy a dalaink valóban kézzelfoghatóan létezzenek, hiszen ha például külföldön adunk koncertet, akkor egy CD önmagában is névjegy.

A ska zene ismert a fúvós hangszerek használatáról, ti azonban ezek mellett hegedűt is megszólaltattok dalaitokban. Honnan jött az ötlet?

Eleinte a PASO’s Roots Rockers keretein belül képzeltük el a hegedűdallamokat. Miután az ötlet megfogant, el is hívtuk egy próbára egy hegedűs ismerősünket, Barna Györgyöt, és ott hamar kiderült, hogy nem tévedtünk, amikor a lágy hegedű dallamokat a reggae-vel akartuk keverni. Aztán egy próba utáni jammelés alkalmával kipróbáltuk, hogy a ska zenébe mennyire illik mindez, és hát…abszolút helye volt benne. Gondoltuk, hogy megmutatjuk ezt a „normál” PASO közönségének is, és szerencsére nagy sikerként könyvelhettük el az estét. Így Gyuri tulajdonképpen „bejátszotta magát” az anyazenekarba is, amivel mi is jól jártunk, hiszen remek ember, ugyanakkor így kialakíthattunk egy teljesen egyedi, csak ránk jellemző fúziós hangzást. Gyakorlatilag elegyítettük a magyar népzenét a jamaicai ska-val.

Angolul és magyarul is énekelsz. Hogyan dől el, hogy melyik dal szövege milyen nyelven fog megszólalni?

Leginkább úgy, ahogy az ötlet jön. Sokkal nehezebb magyar szöveget írni, mert nagyon magasan van a mérce, másrészt az általunk képviselt műfajhoz sokkal jobban illeszkedik az autentikus jamaicai angol nyelv. Ha viszont olyan, fontos üzenetet szeretnénk közölni a hallgatóinkkal, amely csak magyar nyelven igazán hatásos, akkor az anyanyelvünkön szólaltatjuk meg a szöveget. Ahogyan a zenében, úgy ebben is „kétarcúak” vagyunk.

Dalaitok mondanivalójára is jellemző ez: az életvidám hangulat időnként erős társadalomkritikával párosul. Mi vezérel benneteket abban, hogy ilyen témákban is hallassátok hangotokat?

Jellemző a tagok nagy részére, hogy korábban olyan underground zenekarban játszottak, ahol ez hangsúlyozottan megjelent. Ezt az értékrendet mindmáig tartják a zenekartagok. Noha az eredeti jamaicai ska-ra nem volt jellemző a szövegek társadalomkritikus volta, később a reggae zenében ez már megjelenet, majd a ska ’80-as évekbeli angliai hullámában szintén jelen volt. Mi egy még későbbi kor képviselői vagyunk, és noha zenében a jamaicai ska-hoz nyúlunk vissza, a mondanivalóban az európai irányzatokhoz, ill. a saját értékrendünkhöz igazodunk.

Mára már hazánkban is elismert zenekarrá váltatok. Hogyan sikerült a magyar közönséggel megszerettetni ezt a tőle kissé idegen hangzást?

Egyértelműen furcsán hangzik az európai fülnek ez a zene, azonban a belőle áradó életöröm, és a koncertek hangulata jellemzően megfogja az embereket.

Gyakran léptek fel fesztiválokon is, ahol szintén mindig fergeteges a hangulat. Milyen érzés a színpadról látni a ti zenétekre táncoló tömeget?

Hihetetlenül motiváló. Mindig mindenképpen szeretnénk nekik olyan élményt szerezni, ami maradandó, erőteljes és pozitív, és mindig törekszünk arra, hogy óriási energiát adjunk át a közönségnek. Ha ez visszaáramlik, akkor mi is egyre jobban felpörgünk, és egy interaktívan reagáló hallgatósággal együtt ez fergeteges hangulatot, és közös rezgést hoz létre. Ez a legjobb érzés.

Mi változik meg, ha a színpadon áll az ember?

Megszűnnek bizonyos alapvető érzékek, és mindenki csak a zenére fókuszál. Ez egy olyan tudatállapot, hogy az ember a fájdalmat, a betegséget is elfelejti addig, amíg játszik. Mindenki extázisba kerül, és az a célunk, hogy a közönség is ugyanígy érezzen.

Gyakran felléptek vidéken is, nem csak Budapesten. Legközelebb például a keszthelyi Helikon Ünnepségeken fogtok játszani, ami alapvetően középiskolásoknak szóló rendezvény, és egyben művészeti verseny. Mennyire tartod fontosnak, hogy a tizenévesek megismerkedjenek a komolyzene kultúrájával, és összeegyeztessék azt saját értékrendszerükkel?

Nagyon komoly felelősség ez, és szerintem nagyon fontos ennek a hangsúlyozása. Jó, hogy vannak még ilyen rendezvények, és vannak olyan szervezők, akik ezt felkarolják. Ezek azok az évek, ez az a pillanat, amikor az ember még fogékony, ekkor alakul ki a saját ízlése, sőt kamaszkorában döbben rá igazán a világra. Mindenki ekkor keresi a saját hangját, ekkor válik befogadóvá, és épp ezért fontos, hogy találkozzon ilyen értékekkel. Lényegesnek tartom továbbá azt is, hogy a fiatalok megismerkedjenek hangszerekkel, hogy az elektronikus zene térhódítása mellett az élőzene is életben maradjon, és találjon befogadó közönségre. De ugyanígy van ez a színház, vagy akár a filmek esetében is: nem kell megmondani, hogy mit szeressenek, de meg kell mutatni, hogy ilyen is létezik, hogy ez is izgalmas és érdekes, mert az ilyen típusú kultúra ápolása és megismertetése a középiskolásokkal elengedhetetlen az életben maradásához.

Remélem, hogy a rendezvény valóban eléri mindezt, hiszen alapvetően ez a célja. Köszönöm a beszélgetést!

Néhány nappal a beszélgetés után Keszthelyen, a Balaton partján láttam viszont KRSA-át, azonban ekkor ő már a jellegzetes fehér öltönyben, társaival együtt a színpadon állt, én pedig a közönség soraiban. A hallgatóságot helyi, és a Helikoni Ünnepségek miatt az ország minden részéről idesereglett fiatalok alkották. A hangulat pedig….a megszokott volt. Fergeteges.

Bertalan Leonóra