Lélekfestés a válságban

/Máté Attila festőművésszel Molnár Noémi beszélgetett/

Válság van a világban: gazdasági, lelki, testi… Egyre könnyebb a pénztárcánk, a lelkünk viszont egyre nagyobb súlyként nehezedik ránk. Hogyan éljük meg ezt a bonyolult és kimerítő folyamatot? Milyen állomásokon haladunk végig, és mi vár ránk az út végén?

Egy igen tehetséges és sokrétű művész, Máté Attila ezekre a kérdésekre ad választ július 5-én bemutatott képsorozatával, a Pseudocrisis-szel.

Beszélgetésünk során megtudhattam, mi rejlik az alkotások mögött, és milyen lelki folyamatok leképezése egy-egy kép. Izgalmas volt a műveket az alkotó szemével látni, miközben én magam is megalkottam a magam értelmezését.

Miért éppen a válság?

A válság téma behálózta mindennapjainkat. Ennek kapcsán volt egy gondolatom, egyéni megközelítésem, amit szerettem volna megosztani az emberekkel. Minden nézőpont kérdése, szerettem volna egy kicsit más irányból rávilágítani a témára.

Ez a mindennapjainkat meghatározó gazdasági válság, vagy inkább az egyén, a lélek válsága?

A kettő között szerintem szoros összefüggés van. A honlapon a Pseudocrisis projekt kapcsán szerepel a válság kifejezés. Itt leginkább az egyén lelki válságérzetére gondolok.

Mit takar pontosan a pseudocrisis kifejezés?

A pseudocrisis eredetileg orvostani kifejezés. Az én megközelítésemben egy szóösszetétel: pseudo – hamis + crisis – válság. Álválságot, hamis válságot jelent, illetve ezzel kapcsolatos érzetet leginkább. A válsághelyzet megélése lehet megtisztulási folyamat is, hamis jellege számomra ebből fakad.

Mint minden alkotást, így az Ön festményeit is lehet többféle módon értelmezni. Ön, mint alkotó, mit szeretett volna sugallni a képeivel?

Leginkább elgondolkodtatni és kérdéseket feszegetni szeretnék. Nagyon örülök neki, amikor egy-egy kép kapcsán eltérő vélemények születnek. Az egyéni értelmezés szerintem nagyon fontos.

Alkotásait nézve feltűnt, hogy a „lénynek” nem látszik a szeme. Hogyan érzékeli mégis, hogy mi veszi körbe? Hogyan éli meg az őt körbevevő világot?

Igen, valóban nem látszik a szeme. Az emberi szemet a külvilág behatásaitól szinte nem védi meg semmi. Elképzeléseim szerint a lény nagyon fejlett. Testét egy teljesen összefüggő bevonat védi, amely megvédi őt. Természetesen lát, ez a védőréteg a szem résznél fényáteresztő. A fejlettségét több kis részlettel szerettem volna szimbolizálni. Lábujjhegyen jár, ami ugyancsak erre utal. Képzeljük csak el azt a kronológiai ábrát, amely az emberi lény fejlődéstörténetét szemlélteti a még négykézláb közlekedő elődeinktől a felegyenesedett homo sapiens-ig. Ennek az ábrának a következő képkockája lehet a lábujjhegyen járó lény.

A képek főszereplője tehát lábujjhegyen végighalad az említett válság lépcsőfokain, a végére pedig új emberként támad fel. A válság valóban egy megtisztulás, ahogy említette? Ha megéljük, esélyünk van az újrakezdésre?

Itt kitérnék a helyszínre. A helyszín a „verem” a tudatalattinknak egy olyan részét képezi, ahova elvonulhatunk a világ sűrűjéből kiszakadni, gondolkodni. Ez a megélés, megtapasztalás színtere. Sokszor elképzeltem, ahogy lesétálok azon a bizonyos lépcsőn és megtisztulva, újjászületve távozok a veremből. Szerintem ez akár egy meditációs módszer is lehet. Azt gondolom, hogy a válság megélése lehet megtisztulás is az egyén szemszögéből nézve. Ez attól függ, ki hogyan éli meg. Igazán felemelkedni csak mélypontról lehet, kérdés hogy valójában mi a mélypont. Ezért lett a projekt neve Pseudocrisis.

Ön kétségkívül sokrétű művész: foglalkozik építészettel, látványtervezéssel, festészettel. Honnan merít ihletet?

Azokat a kihívásokat szeretem leginkább, amikor szabadon alkothatok, külső megkötések nélkül. A gondolat egyszer csak megszületik bennem és késztetést érzek, hogy a külvilággal megosszam. Ilyenkor érzem igazán az ember és az univerzum közötti kapcsolat működését.

Kölcsönös kapcsolat ez, mert az egyén reagál a világ rezdüléseire.

Mit jelent Önnek az alkotás? Kikapcsolódás, megmutatási vágy vagy az alkotás öröme sarkallja?

Az alkotás számomra természetes folyamat, a létezés egy alapvető formája, annak minden velejáró érzésével együtt.

A honlapján megakadt a szemem a „Budapest 2030” címet viselő projektjén. Valóban így képzeli a jövőt? Vajon ebben a jövőben is megtisztulásként éli meg az egyén a válságot?

A Budapest 2030 egyfajta látomás. Egy pillanatnyi érzés vizuális kifejezése. Eljátszottam a gondolattal, hogyan mutatna a Budai Vár a Duna vizén. Szerettem volna ezt úgy bemutatni, hogy mégse egyfajta képi geggnek tűnjön…

A Pseudocrisis egy tematikus festménysorozat első lépcsőfoka. Hogyan tovább? Mikor láthatjuk a folytatást?

A Pseudocrisis témával évek óta foglalkozom, sok lehetőséget látok benne. Nem szeretném a témát minden szálon kötni a világválsághoz, sokkal inkább az egyénhez. A sorozat alapelemeit fektettem le, amely egyfajta forgatókönyvként is felfogható. Szeretnék további képeket festeni, illetve kísérletezni más technikákkal is. Szeretném kézzel foghatóvá tenni a lényt – szobrokat is fogok készíteni. Készülhetne a történetből animáció, film is. Építészként számomra az lenne a projekt legfőbb kiteljesedése, ha megépülne a verem és az emberek zarándokhelyként birtokba vehetnék. Azt gondolom, ez egy nagyon nagy tett lenne ebben a világban, ahol az építési beruházásoknál szinte mindig az anyagi megtérülés a megvalósulás függvénye. Szerintem a „lelki megtérülés” sokkal fontosabb.

Jó hallani, hogy tele van tervekkel. Remélem mind megvalósul, mert úgy gondolom, ezek a projektek igazán segíthetnek, hogy az emberek túléljék, átértékeljék a válságot. Köszönöm a beszélgetést és további sok sikert kívánok!

Máté Attila munkásságáról, projektjeiről bővebb információt találhatnak a http://mateattila.hu/  illetve a http://www.pseudocrisis.com/  oldalon.

A Pseudocrisis-képek a Dharma bar-ban láthatók.

Molnár Noémi