odett_2014

Májusi csillaghullás után koncertezik Odett az A38-on

Csillaghullás után, részben a csillagos ég alatt adja elő legújabb, Csillagtérkép című lemeze dalait Odett. A fiatal énekesnő május 24-én, szombaton 20 órától a budapesti A38 állóhajó tetőteraszán régebbi slágereiből is válogat, és a koncerttel egyúttal megnyitja a nyári fesztiválszezont.

Harmadik, Csillagtérkép című nagylemezét áprilisban jelentette meg Odett. A népszerű, fiatal énekesnő új albumának hangulata eltér a korábbiakétól, hiszen régi alkotótársai mellett új dalszerzőkkel, szövegírókkal és producerekkel is együtt dolgozott. A végeredmény egy izgalmas, friss, ugyanakkor egységes lemez lett, amelyről több számot játszanak már a rádiók, például a Csillaghullás, az Éjszaka, a Fantom, a Jégtánc és a Vége című szerzemények gyorsan népszerűvé váltak.

Odett az új lemeze dalait és régi slágereit is előadja május 24-én, szombaton este 8 órától a budapesti A38 állóhajó tetőteraszán, méghozzá rendhagyó körülmények között.

– A Magyar Csillagászati Egyesület előrejelzése szerint május 23-án éjjel és 24-én reggel csillaghullás várható, mert a Föld keresztezi egy üstökös pályáját, ezért szép időben óránként akár több száz meteort is látni lehet majd az égen. A koncert idején sajnos ez már nem lesz aktuális, de a Csillaghullás című új dalt mindenképpen előadjuk, és mivel az A38 tetőterasza részben nyitott, gyakorlatilag a csillagos ég alá kerül a Csillagtérkép összes dala. A közönség a szabadban táncolhat a zenére, így a koncerttel Budapestre csempésszük a nyári fesztiválok hangulatát. A Csillagtérkép új dalain kívül játszani fogjuk a nagy kedvenceket, például a Hanyatt és a Van az a pillanat című számokat is – mondta Odett.

Odett koncertje május 24-én, szombaton este 20 órakor kezdődik az A38 tetőteraszán. Belépőjegyeket 1000 forintos áron online az A38 honlapján és a helyszínen, a hajó pénztárában lehet vásárolni.

 

Részletek:

http://www.a38.hu/hu/program/odett-hu-2

https://www.facebook.com/odettOFFICIAL

https://www.facebook.com/events/727351180648665/