Minden élőnek az ég alatt

Háború előtti Egyesült Királyság, Yorkshire. Kopár hegyhátak, szeles hangamezők, csendes erdők. Farmok, hosszan elnyúló kőkerítések, vaskos humorú, egyszerű, becsületes emberek, hangos kocsmák, literes korsók, habzó barna sör, tehenek, igáslovak, terelőkutyák, ölebek.  És egy fiatal állatorvos. Ezek a csupán egymás mellé dobált szavak James Herriot regényeiben úgy kapcsolódnak össze, hogy jelentésük mind külön, mind együttesen egészen sajátságos értelmet nyer.

James Herriot – valójában James Alfred Wight – vidéki állatorvos élete elevenedik meg előttünk, egy olyan élet, amelynek leírása nemcsak elbűvölő humora, hanem a minden percben felszínre bukó, töretlen életszeretet miatt is különösen figyelemreméltó.

Herriot művei a szerző saját életének eseményeit, történeteit, emlékeit dolgozzák fel, nem kifejezetten kronologikus sorrendben, hanem sokkal inkább azt az igényt szem előtt tartva, hogy az olvasó valóban a történet résztvevőjévé válhasson. Herriot nem ír: mesél. Történetei olyan elbeszélések – meglehet, csapongóak -, amelyek lényegesen közelebb állnak az élőszóhoz, mint az írott szöveghez, és amelyek esetében érvényt nyer a közhely: ott vagyunk; egy rövid ideig magában a történetben létezünk. Akár Az állatorvosi pályám kezdetén… című regénye, akár az Egy állatorvos történetei, vagy a Minden élő az ég alatt is azt mutatja, hogy létezik olyan, nem a klasszikus értelemben vett szépirodalmi munka, amelynek ugyanakkor mégis minden mondata szépirodalmi igényt, törekvést tükröz. Műveinek célja elsősorban az élet adta mulatságos pillanatokkal történő szórakoztatás. Mindezt úgy teszi, hogy egy percre sem rugaszkodik el a valóságtól, regényei annak gyönyörűségét, és a mindennapok humorát dicsérik. Alakjai a körülöttünk élő emberek: földművelők, iparosok, boltosok, tanítók, akik mind-mind sajátságos jellemükkel, megnyilvánulásaikkal kerülnek a szerző figyelmének középpontjába, jelezve az olvasónak egyben azt is, hogy elég csak pusztán körültekinteni ahhoz, hogy a figyelmes szemlélődő minden nap új és új kincsre bukkanjon.

A szerző humora, amellyel akár a válságos, akár a csupán kellemetlen, vagy éppen örömteli pillanatokat megközelíti, egészen különleges. Mindvégig azonos intenzitással jelentkezik bármely regényében, hangvétele könnyed, sosem gúnyos, helyette inkább szeretetteljes – legyen szó emberről, állatról, munkáról, vagy szabadidőről.  James Herriot-ra igaz, hogy generációktól függetlenül képes megmosolyogtatni bárkit, és nem rest magán nevetni. Nem fárad el abban, hogy minden helyzetben elsősorban a mulatságost keresse, de nem túloz sosem csupán a vicc létrejöttének érdekében.

A szerző neve – sajnos – kevéssé ismert hazánkban, noha világszerte szeretet és megbecsülés övezi emlékét. Herriot-ot ugyanis valóban nem lehet nem szeretni: műveinek minden sorából mély humánum, már-már angyali derű és kiváló emberismeret árad. Történetei olyan értékrendet tükröznek, ami kifejezetten nekünk, magyaroknak nyújthat követendő példát. Megtanít arra, hogy ne csak a nehézre, a kevésbé jól sikerültre, a hiányosságainkra figyeljünk. Megtanít arra, hogy az élet szép.

Bertalan Leonóra