Mindig gyereknek maradni

/Bertalan Leonóra interjúja Czutor Zoltánnal/

A Belmondo zenekar klipet forgat.

A Belmondo zenekar klipet forgat a Minicity interaktív gyerekvárosában.

A Belmondo zenekar klipet forgat a Minicity interaktív gyerekvárosában, bébi ruhában, pelenkában.

Interjú babamémekről, meghökkentő látványról, gyerekszájról, Szalacsi bácsiról, az információs társadalomról Czutor Zoltánnal, a Belmondo frontemberével.

Honnan származik az ötlet: kifigurázni a manapság egyre terjedő babamémeket -egy klippel?

Az ötlet alapvetően a rendezőé volt. Az a helyzet, hogy a dal sok tekintetben – a címe, a témája – adja magát. A cím: Gyereknek maradni, amit – ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni -, arról szól, hogy manapság egyre inkább kitolódik a felnőtté válás határa. Olyannyira, hogy nem is egy olyan személy él akár bármelyikünk közvetlen közelében, aki egész életében abban az állapotban marad, hogy meg akarja úszni a felelősségvállalást. Így tehát a téma meglehetősen komoly, amihez a Belmondo zenekarra jellemző szarkazmussal nyúltunk hozzá.

Az ötlet másik gazdája pedig Kovács Levente volt, a FreshFabrik együttes basszusgitárosa, valamint kiváló zeneszerző és egyben filmes barátunk. Levi már igen régóta szeretett volna klipet készíteni nekünk, illetve mi is hasonlóan régóta szerettünk volna vele együtt dolgozni. Az ő ötlete volt kifejezetten az, hogy ha már a gyerekmémeket akarjuk kifigurázni, akkor a videó legyen tényleg teljesen „babás”. Így jött létre a bölcsődei háttér, és az öltözékünk: pelenka, babasapka, babaruha. Levi gondolata volt az is, hogy a klipben reprodukáljuk az internetes babamémeket. Még nem tudjuk pontosan, hogyan fog ez végül kinézni, de rengeteg ötletünk van, és a helyszín is kiválóan alkalmas ezek megvalósításához. Található itt medence, konyha, adott rengeteg lehetőség, de azért igyekszünk majd úgy dolgozni, hogy az összhatás ne legyen ízléstelen és képi világát tekintve túlzsúfolt.

A csecsemőnek öltözött felnőttek mellett egy kisbaba is jelen van a forgatáson.

Igen, ő az én negyedik gyermekem, aki most két hónapos. Ő nem fog szerepelni a klipben, csak – mivel a feleségem is készít rólunk werkfotókat – beugrottak az édesanyjával egy kis időre a forgatásra.

Négygyermekes apaként mi a véleményed ezekről a babamémekről, vicces fotókról, videókról?

Alapvetően nem találok bennük semmi rosszat. Örülök, hogy a videotechnika ma már annyira fejlett, hogy az emberek rengeteg olyan élményt is rögzíteni tudnak, amit régen legfeljebb csak mesélés útján adhattak tovább gyermekeiknek, vagy másoknak. Ezekből a képekből egyébként jól látszik, hogy mennyire csodálatos az ember már néhány hónapos korában is: milyen a mimikája, milyen játékokra, reakciókra, érzelmekre képes. Hihetetlenül érdekes a „gyerekszáj”, az őszinte reagálás, ami jellemzi a kicsiket. Összességében én nagyon szeretem ezeket a mémeket nézni, azzal azonban nem értek egyet, mikor szerencsétlen, kiszolgáltatott embereken röhög több millió másik. Szalacsi bácsi, és a hasonló esetek mindig kifejezetten rossz élményt jelentettek számomra. Egyáltalán nem tartom viccesnek azt, ha a gyengébben egy másik, igencsak korlátolt személy szórakozik. Én erre személy szerint képtelen vagyok.

.

Említetted az előbb, hogy a fiatalok jó része manapság képtelen (időben) felnőtté válni. Mit gondolsz, a kitolódó egyetemei tanulmányok, a „diplomagyűjtögetés” mellett van ennek egyéb oka is?

Igen. Becsapjuk magunkat és menekülünk. A gondolkodásom egyik központi kérdése egyébként ez: azt látom, hogy az egyre terjedő információs társadalom miatt jóval kevésbé befolyásolhatónak hisszük magunkat, mint korábban. Szeretjük ezt gondolni, szeretünk válogatni az információk, források között, szeretjük azt érezni, hogy mindezt mi irányítjuk, csakhogy a tájékozottságunknál egyetlen dolog biztosan nagyobb mértékben növekedett: a befolyásolásunk és félrevezetésünk lehetősége. Azt látom, hogy sokan elképesztő tévedésben élnek. Az a személy, aki naphosszat szoláriumba jár, ész nélkül fogyókúrázik, vagy – megfordítva – a 30 kg-ot nyomó nőkre bukik, és ha felöltözik, nem lehet megállapítani, hogy fiú-e vagy lány, arról azt gondolom, hogy megdöbbentő önámításban él, és rohan a zsákutca – vagy éppen a szakadék? – felé. Ők soha nem lesznek boldog emberek, ha nem tanulnak meg továbblépni, változni, felnőni.

A Gyereknek maradni dalhoz készült klipet – ennek tükrében – csak viccnek szánjátok, vagy reménykedtek abban, hogy elindít valami pozitív folyamatot ezekben a személyekben?

Ez tényleg csak egy poén. Én nem hiszek abban, amiben a 60-as, 70-es évek zenészei még hittek. Akkor még tiszta volt a zene, a rockzene, és úgy tűnt, hogy dalokban megfogalmazott ideológiákkal meg lehet változtatni a világot. Örülnék, ha ez ma is így lenne, de elhinni sajnos nem tudom. Legfeljebb jót röhögnek rajtunk, hogy hogyan nézünk ki szőrösen, babaruhában. Ennyi is elég, ennek is örülünk.

A dalválasztás egyébként teljesen véletlen. Igazából a közönségen múlt, hogy éppen a Gyereknek maradni-ból forgatunk klipet. Előző videók esetében általában szavazást tartottunk. Ennél a dalnál azonban (ami egyébként a legutóbbi, Mikor című lemezünkön jelent meg) semmi ilyesmiről szó sem volt. Nem szólt a rádióban, nem játszottuk koncerten, mégis elkezdett önálló életet élni. Különböző helyeken kezdték el kérni, leveleket írtak ezzel kapcsolatban. Nem gondoltuk, hogy ehhez készítünk klipet, de úgy éreztük, hogy ha erre igény mutatkozik, akkor ezt nem hagyhatjuk figyelmen kívül.

Köszönöm a válaszokat, de utoljára még kíváncsi lennék valamire: milyen érzés felnőtt emberként, apaként pelenkában, bébisapkában szerepelni?

Nagyon komikus. Az is eszembe jutott, hogy nem is olyan nagyon régen (és egy kicsit más állapotban) kiabáltam azt, hogy én egy kisbaba vagyok. Lehet, hogy most élem ki ezeket a rejtett vágyaimat?

Bertalan Leonóra

Képek: PR Garden