Napra zenekar: Naiv

A Kárpát-medence népzenéjét és a rockzenét ötvöző Fonogram-díjas Napra zenekar két új dalt és egy nagy slágere koncertváltozatát adja ajándékba a rajongóinak. A zenekar honlapjáról március 20-tól bárki ingyen letöltheti a Naiv című kislemezt. Érdekessége, hogy az új számok, azaz az “Útközben” és a “Pontok” dalszövegét is Karafiáth Orsolya költőnő írta, aki régóta baráti kapcsolatot ápol a Napra vezetőjével, Both Miklóssal.

“Az eddigi lemezeink egymáshoz képest merőben különbözőek voltak. A Jaj, a világ! című első albumon hallható direkt népzenei hatásokhoz képest nagyon nagy utat járt be a zenekar. A második anyagunk a Hangzó Helikon sorozatban megjelenő Radnóti albumunk egy kifejezetten pszichedelikus rockzenei irányokat bejáró lemez, míg a Holdvilágoson megjelent a zenekar életében először a dalforma, amely addig nem volt fellelhető a korábbi lemezeken. Másfelől megközelítve pedig a zenekar világában mindig is jelen volt egy naiv hang, amellyel a számos összetett Napra szám mozaikjában kifejezetten régóta szeretünk kacérkodni. Az első lemezből ilyen a Pici ház, míg a Holdvilágosból a Tulipános című dalunk. Pont emiatt azonban nem kell attól tartani, hogy a zenekar készítene egy tisztán naiv lemezt 10 számmal… De a készülődő lemezhez még ne szaladjunk előre” – mondta Both Miklós, a Napra zenekar gitár-virtuóz frontembere.

A Napra zenekar 2008-ban Fonogram-díjat kapott az év legjobb világzenei albuma kategóriában, Both Miklóst pedig évek óta Magyarország egyik legjobb gitárosaként tartják számon. Bár sohasem járt tanárhoz, virtuóz játéka miatt csak gitárprímásként emlegetik. A koppenhágai World Music Expo nevű rangos, nemzetközi zenei eseményen tavaly Both Miklós volt az egyik zenész, aki Magyarországot képviselhette. A gitárprímás fellépése után a több ezer fős közönség állva tapsolt, és a Napra számos külföldi koncertfelkérést kapott.

“A Kárpát-medence népzenéje kimeríthetetlen inspirációs felület. A rockzenei elemek, a gitár, a dob vagy a basszus a mi dalainkban is megvannak, ezért a zenénk ismerősen cseng az amerikai vagy a francia fülnek is, de amikor meghallják a magyar népzenét, teljesen ledöbbennek. A Napra hisz abban, hogy lehet a hagyományokkal összekacsintva olyan modern zenét játszani, amit a világ bármely részén értenek és szeretnek az emberek.”– tette hozzá Both Miklós.

A gitárprímás gyakran jár zenei gyűjtőutakra, Erdélyben például sokszor heteket töltött autentikus környezetben, hogy még jobban megértse a népzene lelkületét és a mélységét. Both Miklós év végén Kínát barangolta be, ahol ihletet kapott a Naiv című kislemez két új dalához.

A Napra zenekar legközelebb május 4-én a budapesti Akvárium Klubban ad koncertet, ahol elsőként mutatja be élőben a Naiv EP új dalainak végleges változatát a közönségnek.

www.napra.hu

www.facebook.com/napraband