944247_568819189806662_2103005160_n

„Megvívtam a magam forradalmát, ami valahol még azóta is dúl bennem”

/Szabó Diána interjúja Péter Szabó Szilviával/

Péter Szabó Szilvit nem kell bemutatni senkinek. Az egykori Nox együttes énekesnője túl van egy nehezebb időszakon, újult erővel vetette bele magát a munkába, láthatóan szárnyal. Ausztráliából Londonba költözött, tudatosan építgeti nemzetközi szólókarrierjét, miközben a magyar rajongóiról sem feledkezik meg. Kell ennél több? A fiatal énekesnővel beszélgettem aktualitásokról, új stílusról, tervekről, zuhanásról és felemelkedésről… érzésekről.

Késő délután egy kávézóban találkozunk. Szilvi fekete ruhában vár rám, elegáns, mint mindig. Pillantásom egyből a tekintetére vetődik. Boldog, láthatóan csillognak a szemei. Ez az igazi Péter Szabó Szilvia. Aki ezer fokon ég, aki nem csak a zenében, de a szavakban is képes, és akar is adni egy darabot magából. Közvetlen, bájos, alázatos, és látszik rajta, hogy élvezi. Élvezi azt, hogy pöröghet, élvezi a pillanatot. Belekezdünk, és ő csak mesél, sztorizgat, óhatatlanul is mosolyt csal az arcomra. Sőt egy apró, de annál érdekesebb információmorzsát is elhint…

Múlt héten debütált az új dalod magyar változata a Music Fm-en, Rólunk szól címmel. Milyen visszajelzéseket kaptál a rajongóktól?

Nagyon jó visszhangja volt a premiernek, a Facebook oldalamon már a dal lejátszását követően záporoztak a 10-esek. Ez egy amolyan középtempós dal, a Music Fm-ben úgy fogalmaztak, hogy kicsit r&b-s. Remélem, hogy ez még nagyobb sláger lesz, mint az előző, „Érezd, hogy élsz” című dalom volt.

– Mi adja szerinted a szerzemény ízét? A dallam, a hangzásvilág?

A legnagyobb hatással nem is a stílusa van rám, hanem az, amiről szól. Magának a dalnak a lüktetése szerintem valóban visszaadja ezt a hangulatot, ugyanis egy olyan szerelemről szól, melyből magadban, legbelül tudod, hogy menekülnöd kellene, de képtelen vagy arra, hogy elengedd.

– Már elkészült a dalhoz az első önálló videokliped is. A táncos elemekben gazdag klipben egy igazi díva néz vissza ránk.  Hogy élted meg a forgatást?

A forgatás rendkívül fárasztó volt, de annál élvezetesebb. Nagyon korán kezdtük, reggel 9 órától körülbelül délután 4 óráig szinte megállás nélkül táncoltam egy kegyetlen magassarkúban. A lábam már iszonyatosan fájt a végére, de aztán jöttek a klip kevésbé megerőltető részei. Nagyon élveztem, egyszerűen imádom ezt csinálni, ráadásul egy nagyon profi, és szeretnivaló csapattal dolgoztam együtt, név szerint a Nu:gen-nel. Róluk annyit érdemes tudni, hogy mindösszesen 20-21 évesek, zeneszerzők, és klipeket is készítenek. Rendkívüli tehetségek, és emellett kis bolondos gyerkőcök.

– Akkor ugorjunk most egy kicsit vissza 3 évvel ezelőttre, amikor is volt egy nagy törés az életedben. Milyen érzésekkel, gondolatokkal hagytad magad mögött Magyarországot?

Úgy szálltam fel a gépre, hogy ami nem öl meg, az megerősít. Amolyan menekülni minél messzebb érzés kavargott bennem. Azt hiszem, hogy én megvívtam a magam csatáját, a magam forradalmát, és valahol még mindig forradalom dúl bennem minden tekintetben. Van bennem egy erőteljes bizonyítási vágy, meg szeretném mutatni, hogy akarom ezt, de ez most mégis egy másfajta harc. Most úgy érzem, tele vagyok energiával, felálltam, annak ellenére, hogy egy időben nagyon padlón voltam. Ausztrália olyan volt számomra, mint egy szanatórium.

– Ez egy spontán döntés volt, vagy egy jól felépített koncepciót követtél? Inkább amolyan merengő, megfontolt típusú vagy, avagy szereted a spontaneitásokat az életben?

Többnyire megfontolt, és tervezős vagyok, nálam nem nagyon történik semmi ad hoc módon. Persze ez nem mindig, és nem minden területen igaz. Mondok egy egyszerű ellenpéldát: ülsz otthon, nem terveztél semmit az estére, éppen magadra húzod a pléded, és hirtelen felhív a barátnőd, hogy menjetek el bulizni. Tehát az ilyen dolgokat is szeretem, és Ausztrália pont ilyen volt, fölkeltem egyik reggel, és azt éreztem, hogy el kell, hogy menjek innen. Elkezdtem gondolkodni, hogy mégis hova, és végül a választásom Ausztráliára esett.

photo 2Egy korábbi interjúban azt nyilatkoztad, hogy a kint töltött időszak alatt sikerült visszatalálnod önmagadhoz, újra megtaláltad a lelki békédet. Hogy érzed, változtál is az évek során?

Én úgy gondolom, hogy a személyiségem nem változott, ugyanaz vagyok, aki voltam. Talán egy kicsit jobban kinyíltam, kitágult a világképem,úgy érzem, sikerült felnőnöm, és komolyodtam is. Sokat tanultam az elmúlt 3 évben emberi kapcsolatokról, emberekhez való viszonyulásról.

– Hogy jött a képbe London? Egyszer csak megszólalt egy belső hang, hogy elég, menni kell?

Sok minden közrejátszott abban, hogy eljöjjek Ausztráliából. Kezdett lejárni a vízumom, nem nagyon engedtek dolgozni, borzalmasan hiányzott a család, szerettem volna közelebb lenni hozzájuk. Akkor elkezdtem azon töprengeni, hogy merre menjek. Még nem éreztem magamban annyi erőt, hogy képes lennék hazajönni Magyarországra, így mindenképp egy olyan helyet szerettem volna választani, ami angol nyelvterület, mert angolul beszélek a magyar mellett. Vonzott Skócia és Írország is, mindkettő gyönyörű, de túl hideg, rideg számomra, így Anglia mellett döntöttem. Azért is jó, mert közel van, szinte bármikor haza tudok jönni meglátogatni a családot, ez már nem távolság.

– Ausztráliában pultosként és modellként is dolgoztál. Sosem fordult meg a fejedben, hogy váltanod kellene, vagy tudtad, hogy neked a zene útján kell járnod, bármilyen göröngyös is?

Úgy voltam vele, hogy majd az élet úgyis megmutatja, hogy merre kell mennem. Amikor kimentem Ausztráliába, akkor eldöntöttem, hogy hagyni fogom, hogy az élet terelgessen, vigyen arra, amerre kell. Hagytam, hogy beteljesítse azokat a dolgokat, amik az utamba kerültek. Sok mindenbe belevágtam, próbálkoztam több területen is. A zene, az éneklés egy idő után viszont annyira hiányzott, hogy szinte fizikálisan fájt. Tudtam, hogy ha tényleg ez az utam, akkor az élet újra hozni fog valakit, valamit, ami majd azt fogja eredményezni, hogy most itt ülök veled, újra. Mindig nyitott szemmel jártam, próbáltam a lehetőségekhez, körülményekhez képest a legtöbbet kihozni az adott szituációból. Persze féltem, hogy ez az egész majd csak egy szép emlék marad. Fel voltam készülve arra is, hogy majd az unokáimnak elmesélem, hogy képzeljétek el, nagyi, 30 éves kora előtt híres énekesnő volt Magyarországon. Nagyon fájt volna, ha ott, így vége szakad mindennek.

– Ezek szerint hiszel a jelekben, a sorsszerűségben.

Én azt gondolom, hogy semmi sincs véletlen. Szerintem az élet, ha nem is azonnal, – talán csak 1-2 éven belül – de olyan 80 %-ban megmutatja, hogy mi volt annak, ott, abban a pillanatban az oka. Legyen szó hatalmas boldogságról, vagy óriási fájdalomról, törésről. Mindennek megvan a maga oka. A maradék 20%-ban néha előfordul, hogy soha nem jössz rá, hogy miért történt veled, az ami, mégis tudod, hogy valami megváltozott ott, valamiért másfelé mentél. Szerintem fontos odafigyelni ezekre az apró jelekre.

– Nem lehetett véletlen az sem, hogy Londonban találkoztál Pierre Lewis-szal, aki egyből szárnyai alá vett téged.

Igen, egy magyar lányon keresztül sikerült kapcsolatba lépnem vele, akivel annak ellenére, hogy természetesen nincsenek véletlenek, teljesen véletlenül találkoztam.Pierre-ről azt kell tudni, hogy szintén énekes, van kint Angliában egy menedzsmentje, akiknek bemutatott, és elkezdtünk együtt dolgozni. A menedzserem viszont a szó szoros értelmében nem ő, hanem Roy Perestrelo, aki egy brit cég, a Crossfire Management tulajdonosa. Mivel őt Pierren keresztül ismertem meg, Lewis kvázi a személyi menedzserem lett. Nagyon sok mindenben segít, intézi az ügyeimet, de az angolok által kulcsmenedzsernek hívott személy, az Roy.

– A Nox felbomlásával lezártál egy fejezetet és nyitottál egy újat. Mikor fogalmazódott meg benned az elhatározás, hogy szólókarrierbe kezdesz, és nem gondolkodsz továbbá csapatban?

Igazából, amikor elkezdtünk gondolkodni azon, hogy mit, hogy képzelünk el, akkor fel sem merült bennünk, hogy lehetne másképp is. A Noxot sajnos már nem lehet visszahozni úgy, ahogy volt. Rengeteg körülmény változott, sokan nincsenek már itt, sokan még mindig itt vannak. Az már nem tudna olyan lenni, mint volt, és összerombolni azt az emléket, azt a képet nem szeretném. Emellett úgy voltam vele, hogy most jöjjek 100 %-osan én, ezért van az, hogy zömében én írom a dalokat a lemezre, a munka minden apró részletében benne vagyok, kvázi én döntöm el, hogy miben megyek fel a színpadra, mik kerüljenek a lemezre, hogy nézzen ki a borító. Én válogatom ki a képeket, én mondom meg, hogy mit, hol és mikor szeretnék. Egy picit más ez, mint a Nox idején, másként jó, és én ezt borzasztóan élvezem.

– A dalszövegek írásakor mi inspirál? Hogy néz ki ez a munkafolyamat?

Nagyrészt saját életemből merítem őket, valamilyen szinten az elmúlt időszak útját mutatják be, olyan érzéseket, melyek számomra fontosak, olyan gondolatokat, amiket nem értek. Például nemrég elkezdtünk írni egy dalt, ami a következő néhány napban valószínűleg kész is lesz, mert már felénekeltem. Mikor hallgattam a zenét, és gondolkodtam rajta, hogy miről szóljon, mit üzenjen, mindenképpen valami olyasmiről szerettem volna írni, amiről még én sem, de mások se írtak. Eldöntöttem, hogy legyen szerelmes dal, de ne úgy, ahogy általában. Mert ugye miről is szól egy szerelmes dal? Vagy arról, hogy „hú de boldog vagyok”,„de szuper minden”, vagy arról, hogy „de jó volt”, „ne menj el”,„kérlek, gyere vissza”, „nagyon fáj”. Kitaláltam, hogy arról a bizonyos kezdeti játékról még nem nagyon írtak dalt, amit mindenki utál, de ennek ellenére mindenki játssza. Tudod ez a tipikus két napos SMS szabály, ez a húzd meg ereszd meg. Minél jobban engeded a guminak az egyik végét, annál jobban húzódik a másik vége. Mondok is egy tipikus példát: Tegyük fel, hogy hívott az illető, görcsösen fogod a telefont, hogy nem, azért sem veszed fel, majd visszahívod egy óra múlva, és nem vallod be, hogy igen, láttad, hogy hívott, hanem azt mondod, hogy óh, ne haragudj fönt maradt a telefonom, lementem a boltba. Tudod, ezek a kis játszadozások, hogy minél inkább távolságtartó vagy a másikkal, annál jobban kellesz neki. Most születik egy dal erről a szituációról, közösen a Nu:Gen-nel, egy dal, ami kérdéseket tesz fel a másik félnek, és megpróbálja megfejteni ezt a helyzetet, de mégsem sikerül neki, és a kérdések nyitva maradnak.

photo 3– A Nox megszűnésével teljesen elvész a népies vonal, vagy a pop, dance, r&b mellett helyet kap majd ez is?

Nem maradhat meg, mivel a Noxban a magyar népzene volt az irányadó, és mivel brit és amerikai szerzőkkel dolgozom, ők nem igazán értenek a magyar népzenéhez. Ez így, úgy hiszem, hogy kicsit erőltetett lenne, másrészt egy olyan lemezt szerettem volna készíteni, ami egy másik oldalam is megmutatja. Amit a Noxszal csináltunk, az is 100%-osan én voltam, sokat hallgatok népzenét, és imádom az ilyen típusú dalokat, amikor keverednek egymással a stílusok. Például érdekes, de egyedi hatást nyújt, ha operát ötvöznek rappel, vagy a Nox esetében rockzenét a népzenei motívumokkal. Most szólóban csinálni akartunk egy olyan lemezt, ami a másik énem is előtérbe helyezi. Ilyen zenéket hallgatok, hogy ha ülök a metrón, vagy épp bulizni készülök, de akkor is, ha szomorú vagyok, vagy csak szimplán takarítok otthon, és kell valami, ami pluszban pörget. Tudod, minden szituációban megvan az, hogy éppen milyen zenére vágysz. Olyanra sikerült szerintem a lemez, hogy a nap minden szakaszában, életed minden fázisában megtalálod rajta azt a számot, ami éppen oda passzol. Nagyon változatos, és színes, egy-egy szám teljesen eltér egymástól, így szinte mindenki ízlésének képes megfelelni.

– Tavaszra várható az első szólóalbumod megjelenése. Tervezel-e a közeljövőben újabb magyar, amolyan „visszatérő” koncertturnét?

Sajnos olyan koncertturné, ami a Noxszal volt, mint a Ragyogás, az Örömvölgy, az még várat magára, de nagyon bízom benne, hogy egy, másfél év alatt össze fog ez is állni. Nagyon szeretném.

.

– Felcsendülnek-e majd Nox dalok a fellépéseken?

A kisebb hazai fellépéseken – mint például nem olyan régen Csepelen – fele-fele arányban hallhat a közönség Nox dalokat, és újakat egyaránt. Nagyon nagy slágereink voltak, amik mellett nem lehet csak úgy elmenni, sokan szeretik, és igénylik is. A külföldi fellépéseken viszont csak az új lemez anyaga lesz, mert nemzetközileg fog megjelenni az album.

– Állandóan mozgásban vagy, pörgős életet élsz. Londonban stúdiózol, Magyarországon is folynak a munkálatok, fellépéseid vannak, hazalátogatsz a dal-és klippremierekre. Hogy kell elképzelni ezt a feszített tempójú munkálatot?

Igazából, amikor lemez készül, akkor jól mondod, Londonban vagyok, folynak a stúdiómunkálatok, meetingek keretében ötletelgetünk a klippel kapcsolatban. A klipforgatásnak nagyon sok oldalága van, ami egyelőre meglepetés, és nem szeretném még lelőni a poént, de sok mindennel készülök a zene mellett, ami kapcsolódik a lemezhez, de mégsem. Egy biztos, tetszeni fog a közönségnek. Gondolkodom abban is, hogy el kellene kezdenem éneket tanítani, először csak kicsiben, aztán fejlesztgetni ezt a vonalat is. Vannak terveim. Amikor meg akció van, mint például a múlt héten, akkor hazarepülök. Kedden is, mikor leszálltam a gépről, jöttek értem az Universaltól, és bőröndöstől mentem az M1-be próbálni. [Szilvi ugyanis meglepetés vendégként fellépett az Eurovíziós Dalfesztivál egyik magyar középdöntőjében.]

– A nemzetközi karrier felé vezető úton egy lépcsőfokot már megtettél, ami valljuk meg egy elég magas lépcsőfok volt, de hova tovább?

Terveim szerint nemzetközileg fog megjelenni a lemez, ami nem csak Londont érinti, hanem kiterjed más területekre is, és az egész világot körbeöleli. Ez legfőképpen Európát jelenti, és nagyon remélem, hogy Amerikát is sikerül elérnem.

– Vannak-e egyéb megvalósításra váró szakmai terveid?

Igazából, ami hozzám a zene mellett nagyon közel áll, az a divat, és emellett imádok rajzolni. Egyelőre ennyit tudok neked elárulni.

– Hogy látod magad 5-10 év múlva?

Nagyon remélem, hogy boldog anyuka, és boldog feleség leszek egy fantasztikus karrierrel a hátam mögött, előttem, és éppen benne.

Szabó Diána

Fotók: Tischler Zoltán