Polyák Lilla és Miller Zoltán a “P13 – A jövő hírnökei” websorozatban

/Tirpák Barbara interjúja/

Misztikus környezet, félresiklott emberi életek, egy hírnök a jövőből, temérdek akció és izgalom … Vajon mi jut eszünkbe ezekről a kifejezésekről?  Először talán tágra nyílt szemmel értetlenkedünk, pedig a megfejtés igen egyszerű. Április vége óta készül ugyanis a legújabb magyar akció-thriller websorozat, melynek sikerét elsősorban a fent említett műfaji sajátosságokban vélik felfedezni az alkotók, valamint a stáb tagjai. A recept adott, a kivitelezés folyamatban, az eredmény garantált. Lebilincselő történet, nagyszerű színészekkel megspékelve, amit ha jól összekeverünk, máris elkészül számunkra egy tartalmas esti program, 26 percnyi felhőtlen szórakozás. A sorozattal kapcsolatos munkálatok folyamatosan zajlanak, a tervek szerint három évadnyi nevetés, érzelem, tragédia, akció és feszültség láncolja majd a monitor elé a kíváncsi rajongók és érdeklődők táborát.

A történet egy lecsúszott szerkesztőség mindennapjaiba kalauzolja a nézőket, akik életük legborzalmasabb éjszakáját élik át, amikor egy idegen toppan be életükbe, ráadásul a jövőből. Eltitkolt szenvedélyek törnek felszínre, a kihalt utcán egy fiatalember bűntény áldozatává válik, miközben a tomboló vihar rémálmokat szór szét az elfüggönyözött ablakok mögött. A szerkesztőség tagjai elindulnak a hátrahagyott nyomokon, így kezdetét veszi egy hosszú kaland a jövőben, elhagyott laktanyákon, felgyújtott épületeken, szétrombolt életeken és visszafojtott érzelmeken át, ahol mindenki kénytelen szembesülni saját démonaival, s fogalma sincs róla, vajon mi vár rá, amikor visszatér.

Azért, hogy a Kultúrprojekt szerkesztősége is megbizonyosodhasson a készülő sorozat különleges atmoszférájáról, személyesen is ellátogattunk egy esti forgatásra, ahol éppen Polyák Lilla és Miller Zoltán jelenetei kerültek lencse – azaz fókuszvégre. A történet komolysága ellenére a stáb tagjait nem lengte körbe a melankólia, hiába sietett előre a faliórán a percmutató, hiszen minden egyes pillanatban móka és kacagás hallatszott hol a kamera mögött, hol pedig éppen előtte. Energikus csapat, barátságos környezet, ami szinte magával sodorja azokat, akik beléphetnek a kulisszák mögé, még ha csak rövid időre is. A Kultúrprojekt szerkesztőségét is elkapta a láz, és szinte az első pillanattól együtt izgultunk a stáb tagjaival egy-egy jelenet felvételénél, vagy éppen visszafojtott lélegzettel hallgattuk a két főszereplő, Polyák Lilla és Miller Zoltán között kibontakozó párbeszédet. Az alkotók azzal is tisztában voltak, hogy nem árt néha a pihenés, amikor egy kicsit meg lehet állni, meginni egy kávét, tovább folytatni a forgatás közben elkezdett tréfálkozást, vagy éppen filozofálni egy keveset a „flódni“ legtökéletesebb elkészítési módjairól. Ám bármire terelődött is a szó, folyamatosan érezni lehetett a lüktetést, azt a hatalmas energiát, amitől igazán egyedi a „P13-as“ stáb, s ami talán választ is ad arra, hogy hol keressük a jó közérzet titkát.

A derűs hangulat persze nem terem magától, de a forgatáson dolgozók kivétel nélkül szinte ontották magukból a pozitív energiát. Hatalmas lelkesedés jellemzi munkájukat, mellyel a siker érdekében tevékenykednek, s bár olykor-olykor nevetésbe fullad egy felvétel, még ez sem lehet akadály. Az egyik pillanatban kacagástól potyogó könnyek, a másikban pedig már újra néma csend, és helyén van a stáb.

Látogatásunk alkalmával Miller Zoltán és Polyák Lilla jelenetei forogtak a kamerák előtt, melyhez a helyszínt a PszichoStudió biztosította a stáb számára. Elég későre járt, amikor egy hosszabb átállás közben sikerült meginterjúvolnunk a két színészt, akik örömmel válaszoltak kérdéseinkre.

Az első kérdést a karaktereitek kapcsán tenném fel. Mit érdemes tudni Dr. Fehér Villőről és Marosi Tamásról?

Polyák Lilla: Karakterem szerint a sorozatban pszichológust játszom, ami azért is érdekes mert úgy gondolom, hogy mindenki életében vannak titkok, melyek talán a külvilág számára nem is lényegesek, azonban a saját személyiségét, cselekedeteit alapjaiban meghatározzák. Talán mindannyian kicsit sérültek vagyunk, hiszen az átélt évek során felgyűlt tapasztalatok nem csupán örömmel és vidám pillanatokkal ajándékoznak meg bennünket, hanem bizony sok szenvedést és próbát is ki kell állnunk a mindennapi életben vagy akár a munkánk során. A pszichológusok sem mentesülnek a hasonló jellegű behatások alól, így a történet Dr. Fehér Villője talán az egyik legrealisztikusabb szereplő ebben a sorozatban. Korántsem tökéletes, pedig a külvilág szépnek, intelligensnek és ezzel együtt talán tökéletesnek is tartja, akit elkerülnek a problémák. A látszat azonban csal, ugyanis Villő múltjában hatalmas trauma húzódik meg, melyet soha nem tudott feldolgozni, s ezt folyamatosan cipeli magával. Párkapcsolati próbálkozásai is hagynak némi kívánnivalót maguk után; egyik udvarlója pszichopata, a másik üldözési mániában szenved, a harmadik pedig a Miller Zoltán által alakított Marosi Tamás, akiről még nem is sejti, hogy valójában nős és két gyermeket nevel. Egyszóval Villő már a történet kezdetén elég sok problémával küszködik, ami a későbbiekben még tovább árnyalja személyiségét, s bizony megdöbbentő lépésekre is elszánja majd magát.

Miller Zoltán: Az általam alakított karakter, Marosi Tamás rendkívül érdekes figura, aki nagyon komoly jellemfejlődésen megy keresztül a történet során, talán éppen ezért is fogott meg annyira. A sorozat elején nagyképű sármőrként ismerhetjük meg, aki azt gondolja magáról, hogy övé az egész világ, bárkit zsebre vághat. Munkatársaival lekezelően bánik, egyfajta felsőbbrendűségi érzéssel viseltetik mások iránt. A valóság azonban itt is sokkal árnyaltabb, mint amit elsőre látunk, ugyanis Tamás tökéletesnek hitt családi élete mögött megoldatlan problémák feszülnek, házassága már csupán a gyerekek miatt létezik, ám ami a lényegét adná, az már régóta vegetál. Tisztában van saját hibáival, amit ugyan a külvilágnak nem akar bevallani, azonban ő maga elkezdi keresni a megoldást. Ezt hívom én ösztönnek, amikor valaki ráébred, hogy ő nem az, amit él, és ahhoz, hogy megtalálja önmagát, új utakat kell keresnie, néha teljesen le kell vetkőznie egykori önmagát. Villővel éppen ezek a problémák hozzák össze, s ahogy gyakran lenni szokott, bele is szeret, ám kettejük kapcsolata sem nyugodt velencei gondolázás. Ennek a viharos érzelmi viszonynak az egyik drámai jelenetével birkózunk ma este, melynek különös pikantériája, hogy Lillával ez az első közös forgatási esténk, eddig Ő is és én is más szereplőkkel forgattunk, de már most egy igen fájó résszel indítjuk a szakmai találkozást. Ez a szép a filmezésben, még be sem jöttél az ajtón, máris repül feléd a pohár! (Mindketten nevetnek.)

Erős karakteranalízisre volt szükségetek, hogy megértsétek, átérezzétek Dr. Fehér Villő és Marosi Tamás történetben betöltött szerepét, érzelmeit, motivációját?

Miller Zoltán: Egyik oldalról természetesen erre nagy szükség volt, másrészt viszont nagyon sokat számított az is, hogy Tamás hús-vér figura, akinek gyakran olyan problémákkal, konfliktushelyzetekkel kell szembenéznie, amik mondjuk már megtörténtek a saját életemben, vagy láttam már rá baráti, ismerősi körben számos példát. A karakter hihetetlen amplitúdójú „srác”, aki a kemény mondatoktól egészen az ultraszenzitív érzelmekig képes magába olvasztani különféle tulajdonságok tárházát, ami egyik pillanatban vadállatot csinál belőle, a másikban pedig túlteng benne a gyermeki én. Ez a kettősség megjelenik a saját életünkben is, bár nyilván mindenkinél más és más a lefolyási ideje és az intenzitása is. Én is egy eléggé széles spektrumon működő ember vagyok, ezért ha nem is pontosan ezzel a verbalitással, de ezek a dolgok megtörténtek az életemben.

Polyák Lilla: Véleményem szerint számunkra a legnagyobb különbség a színházhoz képest, hogy a sorozatban általunk alakított karakterek jeleneteit nem mindig a cselekmény sorrendjéhez igazodva vesszük fel, így nagyon kevés időnk van arra, hogy átlássuk és teljes egészében átfogjuk az adott szereplő minden egyes jellemvonását, tetteinek mozgatórugóját. A színházban egy hosszabb próbaidőszakot egy egyenes vonalú cselekményfelépítés követ, ahol teljes mértékben tisztában vagy azzal, hogy az általad megformált karakter honnan indul és hová jut el. A filmezés esetében ez kicsit másképp működik, főleg ha sorozatról van szó, hiszen gyakran egy-egy évadnál tovább egyáltalán nem látsz, s hogy a folytatásban mi lesz a sorsa jelen esetben például Dr. Fehér Villőnek, számtalan tényezőtől függ. Más mint a színház, éppen ezért kihívás is, ami erőteljesen motivál. A vágóasztal pedig csodákra képes, legalábbis ezt mondják! (Nevet.) Természetesen azzal tisztában vagyunk, hogy az adott jelenetek kapcsán hol tart a karakter, hiszen nekünk is ott kell lennünk a mélypontnál, vagy éppen a legboldogabb pillanatnál, ami egyrészről nagyon izgalmas, másrészről roppant nehéz. Van a színház és van a film. A színházban más a befogadó tér, gyakran más a mozgás, az érintések, a hangok, a kifejezések dinamikája, mivel az ott megjelenő emberek számára kell biztosítani azt a katartikus élményt, amire egy-egy előadás hivatott. A képernyő más közeg, másfajta kommunikációs formát igényel, megesik, hogy azok a gesztusok, amik egy színházban szükségesek, a filmben már-már zavaróan hatnak, s ezeket bizony a helyén kell kezelni. Ettől izgalmas, ettől valódi kihívás.

Nagyon fontos dolgot említettél, mégpedig azt, hogy színészileg ez a forgatás egészen más, mint az általatok megszokott környezet. Hogyan fogadtátok a felkérést?

Miller Zoltán: Én kikértem magamnak! (Újra nevetnek.)… Csak viccelek, természetesen nagyon örültem! Leültünk az Ildikóval, átbeszéltük, s az elmondottak alapján nagyon szimpatikusnak találtam a történetet, tulajdonképpen az egész kezdeményezést. Sajnos a pályám során elég kevés alkalmam nyílt arra, hogy filmvásznon szerepeljek, annak ellenére hogy engem mindig is érdekelt ez a világ. Nagyon jó lehetőségnek tartottam már a legelső beszélgetésünkkor is, s ez az érzés az elmúlt forgatások nyomán csak még erősebbé vált. Láthatom magam kicsit kívülről, értékelhetem a fejlődést, amin én is átestem az évek során. Hozzá kell tennem, hogy nagyon szimpatikus volt az a hozzáállás, amit Ildikó képviselt már az elejétől fogva. Belevágtunk, s eddig nem bántam meg egyetlen percét sem. Mondhatjuk úgy is, hogy regényes volt a legelső forgatási napom, ugyanis aznap mondtam ki „a boldogító igent”, és este már forogtak is a kamerák. Még szerencse, hogy nem volt túl sok szövegem, mert így már hajnali 4 körül elindulhattam haza. (Ismét nevet.) Nagyon jó a stáb, a forgatás atmoszférája, ami ösztönzőleg hat mindenkire. A filmben is éppen olyan fontos, hogyan viszonyulunk egymáshoz mint egy színpadi darab során. Ebben a csapatban lazán, mindenféle görcsösség nélkül tudunk dolgozni, ami nekem kifejezetten imponáló.

Polyák Lilla: Számomra a színészet azért csodálatos, mert rengeteg irány van, amerre indulhatunk, s ahol kipróbálhatjuk magunkat. Mi – Zoli és én – szerencsések vagyunk, hiszen megadatott, hogy többféle műfajban megmutathassuk mit tudunk. Főként zenés darabokban játszom, de nem szeretem a skatulyát. A Színművészetin prózai szakon végeztem Horvai István és Máté Gábor osztályában, éppen ezért mindig nagy öröm számomra, amikor prózai szerep kapcsán érkezik hozzám felkérés. Néhány évvel ezelőtt a filmezés is megtalált, aminek különösen örültem. A filmes szakma egy kis zárt közösség, ahova az ember vagy még főiskolásként bekerül, és akkor kap arra lehetőséget, hogy többször szerepeljen filmekben; vagy pedig nem, s így más irányba indul el a pályán. Titokban mindig is vágytam filmes szerepekre, úgyhogy a megkeresés célba talált. A sorozat kapcsán beszéltünk néhány szót a legelején a részletekről, magáról az egész projektről és természetesen a karakteremről is, s az elmondottak csak még inkább felcsigázták az érdeklődésemet. A stáb tagjainak a neve hallatán pedig már teljesen biztos voltam abban, hogy elvállalom Dr. Fehér Villő válságos életének bemutatását.

Mennyire tudjátok szeretni az általatok játszott karaktert? Kell-e egyáltalán?

Polyák Lilla: Hogyne, szerintem elengedhetetlen! Fontos, hogy magunkból kiindulva merítkezzünk a szereplő megformálásánál, és éppen ugyanígy a magunk által felépített gondolatmenet segítségével oldjuk meg a történetben a karakterünk kapcsán felmerülő problémákat. Ettől függetlenül Dr. Fehér Villő alkoholproblémáival még nem volt szerencsém találkozni a mindennapi életben, de nem is áll szándékomban. … (Nevet.)

Miller Zoltán: A színész feladata az is, hogy szeresse azt a karaktert, amit éppen alakít,s ha ezt nem tudja megtenni, akkor inkább ne vállalja el a felkérést. Én például nagyon szerettem a pályám során negatív figurákat játszani, holott az életemben nem mondhatom, hogy negatív emberként viselkednék. Marosi Tamás igazából nem is negatív szereplő, inkább a maga sár és arany mivoltával küszködő, ambivalens férfi, akit egyik pillanatban gyűlölünk, a másikban pedig szeretünk, mert ilyen a valóság is. Éppen ez a sokféle jellemvonás adja Tamás karakterének az igazi izgalmát. Egyszóval szeretni kell az általunk játszott karaktert, mert anélkül nincsen alkotás.

Nagyon szépen köszönjük!

A forgatás a beszélgetés után sem állt meg, jó néhány jelenettel adós volt még az éjszakának a stáb. Nagyszerű élményekkel gazdagodtunk, s már alig várjuk, hogy a képernyőn is láthassuk Dr. Fehér Villő és Marosi Tamás kapcsolatát.

Tirpák Barbara