Severn, a gyermekeink hangja

/A Francia Filmtavaszon bemutatott alkotást az Anjou Lafayette jóvoltából láthattuk./

„Ha javítani nem tudtok, kérlek, legalább ne rontsatok rajta.” – hangzik szabad fordításban Jean-Paul Jaud filmjének egyik legfontosabb mondata, amelyet húsz éve, az 1992-es riói Környezet és Fejlődés Konferencián egy 12 éves kislány, Severn Suzuki intézett az akkori vezetőkhöz. A döntéshozók persze elismerő mosollyal nyugtázták az apróság bátor kiállását, elvben tökéletesen mellé álltak (az elvek ugyebár roppant jó dolgok, mert ingyen vannak), aztán valószínűleg felhívták a brókereiket, hogy vegyenek még Shell részvényt…

Hogy mire jutottunk az eltelt évek alatt, arra látunk néhány érzékletes példát Luc Besson 2009-es Otthon című filmjében. Jaud mást akar mutatni, tőle távol áll a látványos hatásvadászat, és ha Besson költségvetésének csak a fele a rendelkezésére állt volna, akkor is megmaradt volna a film „emberektől emberekig” hangulata. A megszólalók saját gondolataikon keresztül világítanak meg igen fontos üzeneteket.

Severn napjainkban (gyors fejszámolással 32 éves felnőtt nőként) anyai örömök elé néz, így harcos természetét kiegészíti a jövő nemzedék iránt érzett aggodalom. Alaszkában él, számunkra már-már érintetlennek tetsző vidéken. A valóság viszont az, hogy a civilizáció keze ide is betette a lábát, hogy a klasszikus képzavarral éljek. Nagy érdekek tesznek tönkre apró élettereket. Pont ebből fakad a filmből áradó fő gondolat: nem várhatjuk a körülmények tőlünk független változását, ha nem teszünk érte. Az egyén az, aki képes a saját mikrokörnyezetében változtatni valamit. Márpedig, ha sokan változtatnak, akkor azt már az egész bolygó megérzi. De mit tehetünk?

Jó példát találunk Japánban. Egy falusi rizsföld gazdája úgy gondolta, elég a vegyszerekből. A férgek ellen ősi módszert alkalmaz: kacsákat terel a vízbe, akik ott jól laknak a kártevőkből, trágyázzák a földet, és nem utolsó sorban finomak is. Egyszerű nem? Már csak a szomszédnak kellene rájönnie ugyanerre, mert ha ő napi háromszor megszórja DDT-vel a lápot, az mégsem olyan jó.

Megismerkedünk egy kislánnyal, aki a cápákért harcol, és ha túltesszük magunkat az első reakciónkon (nem baj, majd’ kinövi), bizony van benne ráció, hiszen ezek a jószágok is fontos szerepet töltenek be az ökoszisztémában. Találkozunk gazdálkodókkal, földművesekkel, akik mind a hagyományos módszerek irányába fordulnak, vissza a természethez, minél távolabb a monokultúrától. Az emberek újra felfedezik az évezredekig kiválóan működő, de mára elfelejtett (vagy elfelejtetett) életet.

Miért kerül a film a nagyon ajánlott kategóriába? Pontosan az egyénre gyakorolt hatása miatt. Akinek kevés személyes élménye fűződik a természetes szemlélethez, annak új távlatokat nyit a film, aki pedig tapasztaltabb, annak előhívja az ezzel kapcsolatos élményeit, és heves bólogatásra készteti. Ha csak a személyes példámat hozom, nekem eszembe jutott a film közben a frissen fejt tej íze, amitől ma már egy hétig haldokolnék, de gyerekként nagyszerű volt belekóstolni. A tehén viszonylag egyszerű állat, hol a fejő vödröt rúgta fel, hol nagyapámat, és ez folyamatos verbális agresszióhoz vezetett kettejük viszonyában. Így tanultam meg káromkodni…

Látják, messzire vezet ez a film! Nézzék, és figyeljék meg, hogy Önöknek mi jut az eszébe! Nem lesz mindenki harcos környezetvédő, vagy a biodiverzitással törődő birtokos, de elindul valami a fejekben, és ez jó kezdet.

B. D.