Amerikai életmódmagazin

Elementary … Jonny Lee Miller as Sherlock Holmes and Lucy Liu as Watson./Gera Márton kritikája a Sherlock & Watson című sorozat első epizódjáról/

Nézem Watson doktornőt, és immár a szexualitást keresem Lucy Liu-ban, semmint a szellemi kapcsolatot. Hogy én az előbbit nem találom, az egyéni szocprobléma, utóbbi pedig nagyon fájó. Míg anno Jeremy Brett vagy a Benedict Cumberbatch-féle sorozat esetében Watson – akkor még doktor – volt a mi vezetőnk Holmes világában: vele hüledeztünk, ámuldoztunk, és próbáltuk megérteni nyomozónk elsőre hülyeségnek vélt zsenialitásait, de véletlenül sem néztünk/akartunk rá nézi nőként. Bár én továbbra is szerencsés vagyok, hamar leteszek arról, hogy a fentit keressem benne.

Amikor belép a detektív lakásába, elkezdődnek az amerikaiság taglalásai, amik az egész epizódot jellemzik: Sherlock, akihez a nőt a gazdag apa rendelte ki, tetováltan, meztelenül jelenik meg. A tetoválásai nem hivalkodóak, inkább csak finom jelzései annak, hogy van véleménye a világról. Doyle karaktere esetében ez mondjuk a minimum. Szanatóriumból szökött, honnan is máshonnan? Kissé sejtelmesen belenéz Watson szemébe Jonny Lee Miller, ahogyan én is, és a tiszta ürességet látom. Lefutnak pár szükséges kört: a férfi megmondja, hogy milyen színű a doktornő lakásában a teáscsésze alján a folt, na jó, ezt éppenséggel nem. De az előbbi elmeileg csillog.

A Sherlock-Watson001két részecske pedig egyesül, amikor elkezdődik a nyomozás. Néhány finom humordarabka, Holmes cinikus modora, pár okostelefon, csakhogy jelezzék, New York-ban vagyunk, mert amúgy nem látjuk. És Watson is megmutatja, hogy a negyven percen keresztül síkhideg arc mögött van színészi teljesítmény. Kezd feloldódni, nem, mintha Miller mellett nehéz lenne, aki elődei zsenialitást csak alulról verdesi, de ez lesz a legkisebb baj, hiszen ez hozzátartozik a sorozat amerikaiságához. És most ez az én mea culpám, de azt mondom, nekik ez is megfelel. Kicsit vonakodva, de nekünk is.

A nyomozás az olyan, mint az esküvőn a vőlegény: senkit sem érdekel. Ez teljesen banálisan hangzik egy krimi esetében, de ne felejtsük el, ez Amerika. Az epizód felénél a mellettünk ülő kisóvodás is sejti, ki lesz a rossz bácsi, pedig ő most azon elmélkedik, hogy a heti egyszeri tesin hogyan is kell átugrani a felállított zsámolyt. De menyasszonyként ott vannak az eddigi sorozatok védjegyének számító, és jól működő klisék: butuska felügyelő, hadaró Sherlock, és a már kissé huncut Lucy Liu. Mi meg bocsánatot kérünk Watsontól a kezdeti rossz szájízünkért.

A végén a hős leplezi a gyilkost, a kissrác mellettünk szélesen mosolyog, finoman jelezve, hogy ő megmondta, és rájön, hogy nem szabad megállni a zsámoly előtt, lendületesen kell ugrani előre, és hiába lesz kicsi az ugrás, de legalább sikerül. Ahogy itt is.

A lezárásban baseballt néznek, és ez ráhúz egy újabb kört erre az egész amerikai csodára, de én azért rohannék megvenni a repülőjegyemet Sherlock Amerikájába. Csak nincs Malév. Ahogy egy ilyen sorozatunk se.

Gera Márton