AMF_7277 (341 of 376).NEF

Sovány férfiak, vaskos szobrocskák

 A Mielőtt meghaltam (Dallas Buyers Club, 2013), és itt halkan megjegyezném végre egy magyar cím-fordítás, ami jobb az eredetinél is, igen sok célt tűzött ki maga elé, melyeket azonban maradéktalanul teljesített is. Előállt egy relatíve átlagosnak mondható alap történettel, amelyen csavart egyet, és így máris nem a homoszexualitás, az AIDS, vagy a mértéktelen piázás-nőzés-drogozás van a középpontban, hanem egy teljesen hétköznapi ember, aki megtudja, hogy a napjai meg vannak számlálva, ennek ellenére vagy éppen ezért fogja magát és cselekszik valami egyáltalán nem hétköznapit. Meg kell természetesen jegyezni, hogy a film igazi történet alapján készült, ami viszont egyáltalán nem von le semmit az előbb kiemelt értékéből. Emellett látunk egy tökéletes korrajzot, hangulatos zenei betétekkel tarkított szépen fényképezett jeleneteket, melyek által betekintést nyerhetünk egy olyan világba, amelyet távolról sem ismerünk, mégis minden képkockával egyre közelebb érzünk magunkhoz, és akkor ott van még Matthew McConaughey és Jared Leto.

 Előbbiről lassan nehéz elkerülni, hogy ne halljon az ember valamit nap, mint nap, jogosan. Sokan tartják, hogy Hollywoodnak elég, ha az embert elmaszkírozzák, fontos történelmi személyiség helyébe ültetik vagy éppen lefogyasztják és fordítva, máris hozzávágnak egy Oscar-díjat. Hogy ez a kijelentés mennyire állja meg a helyét, nos, mindenki döntse el, tény azonban, hogy idén Matthew McConaughey drasztikusan lefogyott, eljátszotta a film főszerepét, és kapott érte egy Oscart. Méghozzá teljesen megérdemelten, mert fogyás ide vagy oda a játéka lenyűgöző volt, csak úgy, mint JaredLeto-é, akit szintén kitüntetett az Akadémia. Kettejük alakítása nélkül nem lenne ez a film az, ami.

 És, hogy mi is ez a film? Egy történet egy férfiról, aki egy nap megtudja, hogy HIV vírussal fertőzött, és egy hónapja van hátra. Ez önmagában is bőséges alap egy teljes műhez, jelen esetben viszont csak a kezdet. Filmek soraiban nézhettük már végig, hogyan is birkózhat meg egy ilyen szituációval az ember, miken megy át, és mennyi ideig tartanak az egyes fázisok (tagadás, düh, alkudozás, elfogadás). Itt ezt nagyjából egy bő negyed órába belesűríti a készítő, és ugrunk az elfogadásra, amihez azonban kapcsolódik még valami, az akarás. A változtatni akarás egy olyan mértékét látjuk, ami megindító és egyben elgondolkodtató. A kezdeti betiltott gyógyszerek privát megvásárlását hamar felváltja egy ennél nemesebb gondolat: ha magamon segíthetek, miért ne tehetném meg másokkal is? Na persze a befolyt pénz is számít, de ha az egészet nézzük, azt a bizonyos „üzenetet”, akkor az előbbi eltörpül, és elveszíti jelentőségét.

 Ez egy film, amelyben egy ember harcol egy jobb világért. Nagy szavak, de mindent kicsiben kell elkezdeni, és ez az, amire nagyon jól rámutat a Mielőtt meghaltam. Igen is korlátokat kell ledönteni ahhoz, hogy változásokat érjünk el, és ezeket a korlátokat magunkban kell először felfedezni. Ezt az utat járja végig a főszereplő Ron Woodroof is, aki a második kórházban tett kényszerlátogatásakor megismerkedik a transzvesztita Rayonnal (Jared Leto). Először ódzkodik tőle, sőt teljesen egyértelműen el is határolódik mindattól, amit ő képvisel. Ezzel a szállal válik teljesen zseniálissá a film, hisz egy olyan világban élünk, ahol az emberek még ma is összekötik az AIDS-et a homoszexualitással, ahogy a film is rámutat, tévesen. És ebben a világban találkozik két haldokló ember, akik más-más nemet szeretnek, mégis egyenlővé válnak a betegség által. Ettől szép a film felépítése, hogy végigkövethetjük, hogyan jön erre rá Ron is, hogyan ismeri fel, hogy nincs különbség ember és ember között, mindenki segítségre szorul, ha arról van szó. És ezt az önmaga által felépített gátat lerombolva kezdheti el a tevékenységét, mely során csempészett gyógyszereket árul klubtagoknak (innen az eredeti filmcím).

 Amint pedig beindul az üzlet, betekintéseket kapunk egy világba, melyben a haláltól való félelem mindennapos, melyben az emberek különbözőképpen dolgozzák fel, amennyire fel lehet egyáltalán a betegségeiket, melyek idővel emberi ronccsá teszik őket. Ebben a világban viszont mindent megtalálunk, ami emberi: szerelmet, boldogságot, kitartást, fájdalmat, és halált. Látjuk, hogy mennyi elkeseredett és tehetetlen ember küzd egy olyan célért, ami még csak nem is a megoldás számukra, csak annak egy apró töredéke. És, hogy ez a töredék meddig tart ki, azt senki sem tudja. Bár ezen sorok után nehéz lehet elhinni, mégis van egy leheletnyi pozitívum a filmben, ami ettől még emberibbé teszi az egészet. Egy-egy mosoly, vagy nevetés, egy barátság kialakulása, egy kapcsolaté egy nővel, ami talán szerelem, talán nem az, de ez nem is számít. Embereket látunk, akik egymást segítik, és ez bármily szomorú és komoly is a mondanivaló igen is mosolyt csal az arcunkra a lepörgő stáblista alatt. Jó érzés hinni benne, hogy talán idővel egyre több Dallas Buyers Club lesz, egyre kevesebb korlátozással.

 A film tehát nem kel a homoszexuálisok védelmére, nem az AIDS betegek helyzetét kívánja javítani, és nem is csak az érzéketlen gyógyszeripart kritizálja, ahol fontosabb a pénz, a bürokrácia, és a mellékhatások eltussolása, mint a betegek jóléte. Nem, bár mindezek erősen jelen vannak, a film arra próbál rámutatni, hogy vannak helyzetek, amikor nem számít se kor, se bőrszín, se szexuális beállítottság, mert egyenlők vagyunk. És Ron Woodroof ezt ismerte fel. Története bemutat egy férfit, aki ember tudott maradni az embertelenségben.

Kajdi Júlia