Ott voltunk

Szavak nélkül egyre magasabbra

Ahány ember, annyi szokás, tartja a mondás. Földünk számtalan országának, számtalan különböző nyelvet beszélő embere mind más és más, van azonban néhány olyan közös tulajdonság, örökség, amely minden nyelven épp úgy szól. Ilyen közös örömünk a zene és a tánc.

TALPontosan ez az, amelyre rávilágít Korea szavak nélküli „musicalje”, mely pusztán a zenére, a dobok ritmusára, és az emberi test mozgásformáinak legkifinomultabb megnyilvánulásaira támaszkodva tárja elénk egy nép érzéseit és történetét.

A TAL: Korea legendája extrém Taekwondo Show a koreai kulturális örökséget képviselő bámulatos taekwondo mozdulatokon alapszik. Egy fantasztikus történetet mutat be, ötvözve a tradicionális koreai táncot, a keleti dobolást és a fiatalság jelenlegi kulturális ikonjainak számító break táncosok produkcióját. Az előadás nem más, mint 90 percnyi hihetetlen látványvilág és kirobbanó energia, mely során 38 színész nyújt életre szóló élményt nézőközönsége számára.

A show 2010 óta már több mint 18 országban turnézott, és ezúttal Magyarországra is ellátogatott. A páratlan előadás hazánkban a Koreai Kulturális Központ és a Magyar Taekwondo Szövetség közreműködésével került bemutatásra a Kongresszusi Központban 2013. szeptember 6-án 19 órakor.

Már a koreai kultúrát igazán egyedi és hiteles módon reprezentáló produkció megkezdése előtt is rendkívüli hangulat uralkodott a Kongresszusi Központ előadótermében. A műsorra való hangolódást halk zene tette lehetővé, mely egyszerre árasztott nyugalmat, ugyanakkor hihetetlen várakozással töltötte el az embert. A fények és a zene összjátéka jóval az előadás kezdete előtt egy másik világba repítette a közönséget, mialatt a show szervezői és technikusai lázas izgalomban készülődtek a kezdésre.

Végre valahára azonban felcsendültek az első akkordok, megszólaltak a dobok, és felgördült a függöny. A következő 90 perc pedig pillanatok alatt elröpült.

 A TAL egy a jó és gonosz küzdelméről szóló történetet tár elénk, melyhez segítségül hív egy hagyományos koreai maszkot, mely az előadás során a hatalmat és az erőt szimbolizálja. Bemutatja az ember jó és rossz oldalát, egy nép évszázadokon át tartó küzdelmét az elnyomással szemben, őszinte érzéseket, valamint kíméletlenül lecsupaszítja az emberi kegyetlenséget és hatalomvágyat.
Az előadásban azonban nem csak a kirobbanó feszültség uralkodik, szép számmal találunk benne humort és könnyedebb pillanatokat is, valamint a break táncos fiúk már-már különálló produkciója igazán friss és izgalmas fűszerezést nyújt az egyébként mérnöki pontossággal megtervezett színpadképnek.

A TAL- Korea legendája extrém Taekwondo show ékes bizonyítéka annak, hogy a távol kelet egyre közelebb kerül hozzánk. A műsor lelkes csapata számos díj nyertesének tudhatja magát ezzel a produkcióval, mely már idestova három éve indult hódító körútjára a világban. És ahogy Kim Mi-so, a produkció dobosa fogalmazott egy interjúban „Ez a szavak nélküli előadás bárki számára élvezetes lehet, nem számít, milyen nyelvet beszél.”