Színekkel a gyermekekért

/Útjára indult a Szivárvány Légió karácsonyi kezdeményezése/

„Színeket gyűjtünk gyerekeknek. Színeket, melyek ceruzákban, filctollakban, festékekben rejtőznek, egészen addig, míg a gyerekek kezébe kerülve életre nem kelnek.” – ez a Szivárvány Légió akciójának lényege, amely november 26. és december 17-e között várja a felajánlott színező alkalmatosságokat, amelyekkel minél több gyermek karácsonyát varázsolhatják örömtelivé.

Debreczeni-Raskó Gabriella, a jótékony kezdeményezés ötletgazdája és szervezője nyilatkozott arról, hogy honnan is ered a segítő szándék.

„Évek óta segítek a legkülönbözőbb szervezeteknek karácsonyi gyűjtőakciókban. Volt, hogy a Baptista Szeretetszolgálat cipősdoboz akciójának keretében álltam a Vörösmarty téren illetve a Westend előtt a gyűjtőhelyen, várva a dobozokat. A Máltai Szeretetszolgálat élelmiszergyűjtő akcióiban tavaly vettem több tucat tábla csokoládét, hogy ne csak liszt meg olaj kerüljön a karácsonyfa alá, hanem olyasmi is, ami a gyerekeknek öröm. Támogatom a Unicefet, idén is tőlük vettem karácsonyi képeslapokat, illetve feliratkoztam a rendszeres támogatói listájukra. Ez csak néhány példa a teljesség igénye nélkül, de mindennek a lényege az, hogy nagyon szeretnék a rászoruló gyerekeknek segíteni minden tőlem telhető módon, és most végre szerettem volna ennek kicsit komolyabb kereteket adni, ami lehetővé teszi, hogy másokat is lelkesítsek, bevonjak a gyűjtésbe.

 Az ötletet a kisfiam, Máté adta, aki még csak 2 éves, de imád rajzolni és festeni, mi pedig lelkesen tesszük ki a műveit a lakás különböző pontjaira, és olyan jóleső érzés ezekre nézni. Csupa színes kavalkád. Még az én kedvemet is meghozta a festegetéshez, pedig 32 éves vagyok, és semmi tehetségem nincs hozzá.

A színeseket azért tartom jó ötletnek, mert játszhat velük a 2 éves és a 18 éves is, lehet velük egyedül játszani, de társaságban, testvérekkel, társakkal is, fejlesztik a kreativitást, és színesebbé teszik a világot. Ráadásul 1-1 doboz ceruza, kréta, gyurma nem kerül túl sokba, az emberek többsége megengedheti magának, hogy betegyen egyet-kettőt a kosarába, talán még ilyen válságos időkben is.

Az külön öröm számomra, hogy ezzel az ötlettel sikerült olyan ismerőseim lelkesedését is felkelteni, akik soha életükben semmilyen jótékony akcióban nem vettek még részt saját bevallásuk szerint.”

A gyűjtődobozok már készen állnak, a gyűjtőhelyek listája pedig folyamatosan frissül a Szivárvány Légió Facebook profilján.

Színezésre fel! Tegyük boldogabbá minél több rászoruló gyermek karácsonyát!

A GYŰJTÉS IDŐPONTJA

A gyűjtés november 26. hétfőtől, december 17. hétfőig tart.

GYŰJTÉSI HELYSZÍNEK (BUDAPEST)

II. kerület

Átrium Film-Színház büféje mellett (1024 Budapest, Margit körút 55., minden nap 10-20h)

VI. kerület

Cochlear Tudásközpont (1062 Budapest, Andrássy út 74-76., hétfőtől péntekig 8-18h)

XIII. kerület

Chello Central Europe Műsorszolgáltató Zrt. portája (1139 Budapest, Lomb utca 23-27., a hét minden napján 0-24h)

http://www.facebook.com/SzivarvanyLegio