Tehetség a Csopaki Művésztelepről

/Interjú Bakonyvári Lillával/

A Csopaki Művésztelep idén is vonzotta a fiatal tehetségeket. Amikor először egyeztettem Baska Barbarával, a tábor egyik szervezőjével arról, hogy örömmel adnánk lehetőséget egy fiatal tehetségnek a megjelenésre, már gyanús volt, hogy egy érdekes személyiséggel fogok megismerkedni. Ez a gyanúm nem csak beigazolódott, hanem sokszorosan felülmúlta a várakozásokat.  Bakonyvári Lilla 23 éves, és amint a képei mutatják, igazán tehetséges. Nyolc éve kezdett rajzolni, a művészet mellett pedig elvégezte a Corvinus Egyetem nemzetközi gazdálkodás szakát. Nagy utazó, életét most egy időre Spanyolországban folytatja. Kíváncsian várom majd a Zaragoza ihlette képeit, addig pedig ismerkedjenek meg Önök is az ifjú tehetséggel!

.A képeid igazán kidolgozottak, látványosak és szerethetőek. Érződik rajtuk, hogy szívvel-lélekkel készültek. Mikor fogalmazódott meg benned, hogy ez a fajta önkifejezés áll a legközelebb hozzád?

Hogy valaha megfogalmazódott-e bennem, nem tudom. Arra emlékszem, hogy 14 évesen fogtam magam, lemásoltam a nagyszüleim arcképét, elmentem a Montázs Rajziskolába és mondtam, hogy én rajzolni szeretnék. Attól kezdve valahogy nem volt kérdés, ceruzát vagy ecsetet fogtam a kezembe, ha történt velem valami, ha el akartam felejteni mindent ami körülöttem van, vagy ha egyszerűen csak ki akartam kapcsolódni..

Mennyire keveredik a született tehetség és a tanult technika? Alkotás közben érzed, hogy ezt az ecsetvonást vagy kézmozdulatot gyakorlatból tetted vagy ösztönösen?

Az az igazság, hogy nem szoktam gondolkozni festés/rajzolás közben. Bekapcsolom a zenét, elfelejtem a dolgokat magam körül, és húzom a vonalakat vagy festem a színeket. Sokkal inkább ösztönből, mint tudatosan. Még soha nem gondolkoztam azon, hogy “ezt múltkor is így csináltam, úgyhogy ide most beteszek egy lilát”. Sőt, sokszor pont az ellenkezője hajt: “mi van ha ezt most nem úgy festem, ahogy kellene?” Ez a kérdés sokkal inkább foglalkoztat, mint a tanult dolgok alkalmazása..

.Honnan merítesz témákat? Van kedvenc motívumod ami újra és újra visszaköszön?

Sokszor csak meglátok valami apróságot és le kell ülnöm rajzolni. A témáim nagyon széles skálán mozognak, a kertünktől a cserépkályháig, egy-egy épület rajzától élő emberekig. Amik mindenképpen visszatérő motívumok: egyrészt a természeti formák, ami inkább materiális, ilyenkor tényleg csak a formák, azok megbontása és a színek érdekelnek; másrészt az emberek, egyes helyzetek, érzések képi megfogalmazása, ami már képlékenyebb és persze nehezebb is.

.Hogyan kell elképzelni egy kép születését? Milyen lelkiállapotra és körülményekre van szükséged az alkotáshoz?

Számomra nagyon fontos a magány érzése, nem feltétlenül negatív értelemben. Egyszerűen csak szükségem van arra, hogy kizárjak mindent mást, ami nem a saját agyam szüleménye és csakis a képre koncentráljak. Segít ebben a zene, könnyebben belevisz érzésekbe, kicsit mintha elrepítene, adrenalint termelne. Ilyenkor nem foglalkozom semmivel, sokszor egyetlen számot hallgatok megismételve, akár beszélhetnek is hozzám, nem nagyon reagálok..

Van példaképed? Ki vagy mi motivál?

Egyetlen példaképet nem tudok mondani, többet igen. A nagyszüleim, bár csak kisgyerekként ismerhettem őket, példaképként állnak előttem, valahogy mindig hozzájuk nyúlok vissza, ha erőt kell merítenem. A művészetemet, ha lehet így nevezni, pedig nem tudnám különválasztani a Baska családtól. Baska Józsefnek és Rényi Katalinnak nagyon sokat köszönhetek, mind látásmódban mind rajztechnikai szempontból rengeteget tanultam tőlük. A motivációm viszont “önző” jellegű, az önkifejezésre irányul. Szeretném megmutatni a saját kifejezésmódommal, hogy hogy és mit látok, érzek a világból.

Kicsit elkanyarodva a művészetektől, ugyebár nemzetközi gazdálkodás szakon végeztél. Ez nem tipikus művész szakma. Hogyan jött a képbe és mennyire tudod összeegyeztetni az alkotással? Melyiket tartod életed fő vonalának?

Most jönnek a kényesebb kérdések! Hogy hogy jött a képbe a közgazdaságtan…az az igazság, hogy kézenfekvő volt. Mindig jól ment a matek, a nyelvek, szerettem is mindkettőt. 17 évesen érettségi előtt kiestem a Képzőről a felvételin, a második körben, és bejelöltem a Nemzetköri Gazdálkodás Angolul szakot, ahova viszont felvettek. Úgyhogy elkezdtem az egyetemet, ami nagyon könnyedén ment, és lassan két éve le is diplomáztam. Hogy melyik a fő vonal, nem tudom, valószínűleg mindkettő meg fogja határozni az életemet csak más szempontból. Ami a szívemhez közelebb áll és igazán én vagyok, az a művészet.Amiből meg tudok élni az a nemzetközi gazdálkodás.Reméljük, menni fog a kettő együtt.

Hogyan képzeled el magad néhány év múlva? Mi az, amit el szeretnél érni?

Na, ez még nehezebb! Néhány év múlva szeretném, ha lenne egy felépített kis önálló életem a barátommal, akár Spanyolországban, akár itt, Budapesten. Amit művészetileg el szeretnék érni, az egy sajátos “nyelv” kialakítása – talán már elindultam ezen az úton, de még rengeteg munka vár rám – egy olyan képi világé, amiről egyből látszik, hogy ez egy Bakonyvári. Ami igazán nagy dolog lenne, pár éven belül egy önálló kiállítást összehozni, remélhetőleg lesz rá lehetőségem.

Sok sikert kívánok!

B. D.

(Kéz a Kézben)

(Férfi és nő)

(Fák)

(Portré)