A viskó

Létezik egy határ, ahol a misztikum és a valóság találkozik, ahol a konvenciók, a józan ész és a szabályok feledésbe merülnek.  Ebben a világban azonban van egy útitárs, amely felkarolhat bennünket: a hit. A hit, amely néhányunkban rendíthetetlenül munkálkodik, míg másokban egy cseppet sem él.

Ez a hit – legyen akármilyen – elengedhetetlen A viskó olvasásához. Wm. Paul Young „megrázóan izgalmas meséje” megváltoztatja az Istenről és az életről alkotott képet: mélyszántású gondolatai alattomosan bekúsznak a szívünkbe és az elménkbe, és új kérdéseket fogalmaznak meg.

Mesénk főhőse egy ötvenhat éves oregoni férfi, Mackenzie Allen Pillips, aki boldog, szerető családban él. Ez a meghittség azonban végérvényesen felbomlik egy végzetes kirándulás alkalmával. Miközben a férfi próbálja megmenteni fuldokló fia életét, egy kegyetlen sorozatgyilkos elrabolja a család szeme fényét, a hatéves Missy-t. A kislány elvesztése kitörölhetetlen sebeket ejt Mack-en, akire teljes súlyával ránehezedik a Nagy Szomorúság.

Évek múlva isteni küldemény érkezik Mack-nek címezve, amely örökre megváltoztatja az életét. A levélben Isten arra kéri, menjen fel a viskóba a hétvégén, a viskóba, ahol Mack Missy keresése során rálelt kislánya vérfoltos ruhácskájára…

Rengeteg indulat és megannyi fájdalom közepette a férfi úgy dönt, eleget tesz az invitálásnak. Ekkor tárul az olvasó elé a misztikum világa: a zord táj varázslatos átalakulása, Isten, Jézus és Sarayu csodálatos hármasa, illetve azok a bizonyos gondolatok…

Az emberi alakot öltő Isten egy nagydarab, fekete nő képében tetszeleg, humoros és szarkasztikus, sürög-forog a konyhában, közben pedig megosztja gondolatait a világról, a kapcsolatokról és a szeretetről. Jézus egy kockás inges ácslegény, aki vagy dolgozik, vagy Mack-kel múlatja az időt, vagy ha épp kedve tartja, vízen jár egy kicsit. Néha komikusnak tűnik ez az egész felállás, de talán ettől lesz az emberfeletti élményből emberközeli.

Ahogy múlik a viskóban eltöltött idő, és ahogy fogyni kezd az el nem olvasott oldalak száma, Mack-ről úgy omlik le lassanként a Nagy Szomorúság fekete fátyla. Közben mi is gazdagabbak leszünk jó néhány olyan „isteni gondolattal”, amely így vagy úgy, de biztosan hatást gyakorol ránk. A könyv vége felé azonban súlyos kérdések merülnek fel: vajon megbocsáthat-e egy apa gyermeke gyilkosának? Vajon joga van-e egy embernek Istent megítélni?

A könyv legmegrázóbb pillanata azonban akkor következik be, mikor Isten elérkezettnek látja az időt, és elvezeti Mack-et az ő Missy-je holttestéhez. Ez a leírás váltja ki az olvasóból a legvalószínűbben a könnyeket. A sorokat olvasva bizony a legerősebb lelkű embernek is összeszorul a gyomra, és végigfut a hátán a hideg.

Nehéz egy olyan könyvről véleményt alkotni, amely bár nem hivatott a vallást és az egyház intézményét firtatni, mégis ott van végig a levegőben a hit kérdése. Nehéz egy szkeptikus embernek azt mondani, hogy olvassa el, mert megváltoztatja az életét. És nehéz úgy megítélni az olvasottakat, hogy ne merüljön fel bennünk a kérdés: vajon igazából hiszünk-e a leírtakban?

Egy ilyen, megosztó jellegű könyv esetében már az is elég, ha mosolyogva tesszük le. Akkor mindenképp megérte elolvasni. Akár igaz, melyet Young leírt, akár nem; akár hiszünk Istenben, akár nem. Ha a szívünk vagy elménk egy kis részét megmozgatta akár egy szó, akár egy magvas eszmefuttatás, akkor nem hiába adtuk ki ezért a 256 oldalas, puha kötésű olvasmányért az árát.

A viskó egy megrázó, mégis felemelő történet a maga módján. Kevés hozzá hasonló könyvvel találkoztam eddig. Vitákat szít és konfliktusokat szül, mégis bejárja a nagyvilágot, felmászik a The New York Times bestseller-listájának csúcsára, majd nyugalommal nézi, ahogy az emberek sírnak, nevetnek, dühöngnek rajta, vagy épp megváltoznak tőle. Megosztó és rendkívüli, szélsőséges véleményeket szül, mégis van benne valami, hiszen senki sem teszi le úgy, hogy „Ezt is elolvastam.” Akkor inkább bedobja a tűzbe vagy az ágy mögé, hogy ne is lássa többet. Mások pedig a hátoldalon leírtakat követik: „Mert akik elolvasták, azok mentek és vettek tízet, harmincat, ötvenet, huszonötöt, és osztották szét rokonaik, barátaik között.”

Mi A viskó titka? Talán az, hogy még a kétkedőkkel is képes legalább egy kis időre elhitetni, hogy van valaki a világon, aki vigyáz rá és feltétel nélkül szereti, mert: „Isten akkor is képes jelen lenni, mikor nem hiszünk benne.”

Molnár Noémi