Woody Allen: Rómának szeretettel

woody2/Kirs Mónika írása/

Woody Allen a legújabb filmjében elkalauzol bennünket Rómába, s olyannak mutatja be nekünk az örök várost, amilyennek ő látja. Az ő speciális szemüvegén keresztül nyerhetünk bepillantást a római lakosok életébe. Hétköznapi emberek hétköznapi problémáit boncolgatja humorral, szeretettel fűszerezve. Penelopé Cruz, Ellen Page, Alec Baldwin, Ornella Muti mellett maga a rendező is feltűnik szereplőként.

.

A „Woody Allen-mozi” alaphangulata már az első percekben kialakul, hiszen a forgalmat lazán irányító rendőr édesen csattogó angol akcentussal kiszól a történetből, s egyenesen a kamerába nézve invitál bennünket egy különleges római sétára. A szerelmek, az élmények sétájára.

Az események párhuzamosan futnak. Felváltva látjuk az egymástól elszakadó fiatal házaspárt, a semmiből és a semmiért hirtelen híressé váló hivatalnokot. S belecsöppenünk a temetkezési vállalkozó hétköznapjaiba. Ő az, aki a hírnév kapujában áll, (pedig nem is tud róla, hogy tehetséges, mert sose mondták neki) s ehhez ki sem kell mozdulnia a zuhanyfülkéből.

Kik voltak a kedvenceim? Mindamellett, hogy senkit sem tudnék Arany Málna-díjra jelölni, – s ez gondolom, a rendező erénye-, két férfi volt kedves a szívemnek. Egyrészt maga Woody Allen, aki a fóbiáit felvállalva játszik a filmben kicsit önmagaként (félelem a nyugdíjas évektől, félelem a repüléstől), másrészt pedig Alec Baldwin, aki számomra akkor is sármos, ha van rajta néhány plusz kiló. Nem ezen múlik egy színész játéka!

A film -amellett, hogy szórakoztat- egy kicsit pszichológiai tanulmány is egyben. Szerelemről, hűségről, megcsalásról, és minden egyébről, ami történik-történhet egy ember élete során. Ha akarjuk, akkor nem veszünk tudomást erről a másik szálról, és csupán jókat nevetünk a történeten. De ha van rá késztetésünk, akkor viszont tovább lehet gondolni például a friss házas „széplány” viselkedését, aki már annyira beleéli magát a félrelépés lehetőségébe, hogy szinte mindegy is neki, kivel teszi meg. De a paródiába illő zuhanyjelenet is több számomra egy poénnál: inkább bizonyítéka annak, hogy az átlagosnak mondott emberek szinte mindegyike tehetséges valamiben. (Az már más kérdés, hogy általában nincs semmilyen esély, lehetőség a kibontakozásra a családi háttér, a tévútra vitt pedagógiai módszerek miatt!)

Valahogy végig úgy tűnt: nem filmet nézek, hanem én magam is ott vagyok Rómában, s a történet részeseként figyelem az eseményeket. Ott voltam a Colosseum előtt, vagy a Spanyol lépcső tövénél. És nagyon jól éreztem magam!

Kirs Mónika